Miért, én talán nem törődöm? Kérdezhetnénk magunktól. De, biztosan törődsz. Valamilyen szinten, valamilyen mértékig. De csak addig. Onnan tovább mégis ki teszi?
Nem én. Ez már nem az én felelősségem. És már túl is léptem a kutyatetemen / hajléktalanon / kolduson / éhező gyereken vagy épp egy baráton, akin látom, hogy szenved. Mondod Te.
Könnyebb így, biztos vagyok benne. Könnyebb felhúzni egy falat és szépen lefesteni az innenső oldalát, hogy az mindig egy szép, megnyugtató kilátást nyújthasson. Amikor ezt a cikket írom, épp ünnep van, Jézus Krisztus feltámadása. Ugyan én magamat nem vallom katolikusnak, de mivel ebben a kultúrkörben élek, elfogadom az ünnepet, elfogadom a lényegét és mélyen tisztelem azokat, akik komolyan veszik a böjtöt, a keresztutat, a készülést.
Majd megkérdem magamtól, hogy ők vajon törődnek? Ők biztosan. Hiszen a vallás ezt – is – tanítja. Ugye?!
Sem odaítélni, sem elvárni nem lehet, sem parancsolni, sem kikényszeríteni az igazi törődést. Mert az csakis empátiával kezdődhet. Karonfogással, szembenézéssel és teljes megbocsátással. A legtöbbünk ugyanúgy erre vágyik, nem igaz? Akár azért, mert nem kapta meg gyermekkorában és ösztönösen próbálja betömni a tátongó űrt, vagy azért, mert életének épp egy olyan szakaszát éli, melyben egyedül már-már képtelen létezni.
Mi mégis elvárjuk a törődést! A szüleinktől, a szeretteinktől, a barátainktól, még a gyermekünktől is. De vajon mi, ha látjuk a szükséget, odafordulunk-e, megtesszük-e azt a lépést, amiről érezzük, hogy helyes?
Ha nem tesszük meg, akkor csalunk. Megcsaljuk magunkat. Odébbállunk, hangtalanul odébbsompolygunk, a lehető legkevesebb nesszel meglapogatjuk a vállunkat és megmagyarázzuk magunknak, hogy most miért is volt helyes épp nem segíteni.
Mert magyarázat a nemtörődömségre, az elhanyagolásra, az önzésre, na, az mindig akad a tarsolyban.
Ne, most ne. Most már, hogy ezt elolvastad, tudod, hogy az, amit legutóbb tettél/nem tettél, s akkor magad is helytelenítetted, valóban helytelen volt. De ne félj, ezt csak Te tudod. (No meg a pár ezer, millió égi lény, a Nagy Rendező Erő, Isten, ki hogy hívja.) Bocsáss meg magadnak, erre is bőven van erőd és lehetőséged, majd kezd elölről.
