DAC–Nagyszombat, kicsit másképp…
Székelyföldön, Udvarhelyen létezik egy húsvéti hagyomány, nem is akármilyen! Nem, nem az, ahogy a fiúk házról házra járva horganyzott acélkannából nyakon öntik a szebbik nem képviselőit, hanem ez egy focis történet.
Arról van szó, hogy a város két utcájának férfitagjaiból verbuválódott galerik húsvétkor megkerülik az erdőt, majd „meccselnek” egyet, egymás ellen a kerekerdei focipályán. Akinek fenntartásai vannak a mérkőzés létjogosultságával kapcsolatban, annak most megsúgom, hogy a Húsvéti kupa idén a 63. évfolyamát élte meg, és jobb időben akár ezer néző is kilátogat rá. Szóval komoly presztízscsaták vannak, persze utána a két csapat tagjai együtt isznak „medveűzőt”.
Nagyszombat, nagyszombat helyett vasárnap, megkérdőjelezhetetlen szerepkörben!
Mifelénk adva van ez a Berger-felé táblázat, de most anélkül is kijött a lépés. Megfigyeltem, hogy a húsvéti ünnepek környékén, vagyis a nagyhéten szinte mindig találkozunk a Nagyszombattal, így nyugodtan nevezhetjük ezt csallóközi hagyománynak is. Az, hogy most hányadik „évfolyamot” datáljuk, nem firtatom, legyen elég annyi, hogy frappáns kis szójátékot űzhetünk nagyszombaton, a Nagyszombattal. Pláne, ha nyerünk, bár közel, s távol nincs olyan emberfia, aki ne bízna a győzelemben. Most is így volt! Kár lett volna lemaradni róla, csaknem mégis sikerült azzal, hogy tévés meccs lett belőle. De megoldottam a problémát!
Az égiek velünk voltak, ámbár kellett egy kis közbenjárást eszközölni!
A mérkőzés előtt az Arénához közeli temetőben járva, nyugodjék édesapámat kértem, hogy jó volna megint „eljátszani” azt, amit tavaly a zsolnaiak ellen. Szóval, ha közbenjárnál fater odafent, hogy legyőzhessük a Nagyszombatot, megígérem, másnap is kijövök – mormoltam el magamban, fohászként.
Ne felejtsd el üdvözölni a DAC mennybéli csapatát sem – egészítettem ki kérésemet. Majd irány a stadion, de mivel az még zárva volt, belefért egy üdítő is. Alkoholtilalom volt, csessze meg, muszáj volt, elvégre az élet nem kívánságműsor! Ezt a bekezdést olvasva lehet, hogy páran majd orvosi felügyeletet javasolnának, de lesz@rom!
Egyszer már leírtam, ha csoda kell a győzelemhez, én állok elébe…
A várva várt derbi elkezdődött, az idő borús, a szél élénk, de mindkét csapatnak ugyanúgy fújt. Tehát borús idő, vagy írjam, hogy há’ borús, éppen, hogy nem háborús. Taktikai csata, rengeteg apró adok-kapok, sőt nem csupán apró. Kemény belemenések, ami feltűnt, hogy a mieink most rendesen felvették a kesztyűt az ellenféllel. (A második kétes bírói döntés után, javítanám ellenségre!). Csíptek, rúgtak, haraptak… Van, aki durván szereti! Eszembe jutott az udvarhelyi focikupa, kivéve, hogy itt a végén tuti nem borulunk majd össze. Medvét sem kell űzni, de rókát még lehet kergetni, ha úgy alakulna…
Van, aki durván szereti – Čmelíket Bayo váltja a zöld gyepen.
Enyhe szó rá, hogy váltja, mert szegény Lukáš talán azt sem tudta, hogy lecserélték. Csúnyán leütötték, a „spori” utólag ugyan előhúzta a sárga kártyát érte, előtte viszont a mozdulatlanul fekvő játékosunkra fittyet hányott. Én kiállítottam volna a bírót, isten bizony, a sípja is milyen?! Szóval bejött ez a Bayo – a többi nevét most sem tudom, nem is lényeges –, és csaknem az első labdaérintése GÓL! De milyen érintés volt, kérem szépen. Az a suta mozgás úgy idéz nekem valakit. Majd a többi manővere tovább erősítette bennem ezt az érzetet. Most komolyan, a Kweuke mozgására tetszik emlékezni? Na, ugye! Pačinda buktatása sem lett tizenegyes, pedig ilyet oktatnak a bírói licenc odaítélésekor! Mint a ház, akkora „bünti” volt! A végén még jött nyolc perc hosszabbítás. Baromi kemény nyolc perc volt, de megcsináltuk. Hát igen, aki látta a könnyeim a lefújás után, és megkérdezte „mi a baj, haver”, az most már tudja, miért voltam könnyezve boldog. Tudtam, hogy másnap kimegyek az „öregemhez”, és csak ennyit mondok majd: „itt vagyok, Te tudod, hogy miért jöttem! Köszi!” Küldetés teljesítve!
(Roberto)
