Száznégy éve született Bohumil Hrabal, az igazi bohém, aki éppúgy volt a huszadik századi cseh prózairodalom egyik legnagyobb alakja, mint egy egyszerű férfi, aki imádta a sört és a macskákat.
A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Baumgartner Zsófi
A költészet és a sörgyári munkásemberek történetei mindig is közelebb álltak hozzá, mint az iskola és a tanulás, középiskolában még évet is kellett ismételnie, érettségi után azonban megkezdhette tanulmányait a Károly Egyetem jogi karán, viszont ezt nem sokkal később megszakítani kényszerült, hisz Csehország náci megszállása során az egyetemet bezárták. Talán ez volt az első alkalom, mikor Hrabal szembesült a későbbi életére is nagy hatást gyakorló és valamilyen formában jelenlévő elnyomó hatalommal.
A háború idején dolgozni kezdett, volt például asszisztens egy ügyvédi irodában és vasúti forgalmista is. Az élmény hatására született meg később a Szigorúan ellenőrzött vonatok, amiből Jiří Menzel Oscar-díjas filmet rendezett.
Hrabal 1963-tól már foglalkozásszerűen ír, minden akadály ellenére amit a kor politikai berendezkedése gördített az útjába, évente ad ki újabb és újabb regényeket, novellásköteteket.
Erre a korszakára datálható egymondatos kisregénye, a Táncórák idősebbeknek és haladóknak. Ahogy azt tőle megszokhattuk, hősei egyszerű emberek, mondhatni kispolgárok, akiknek épp oly hétköznapi problémáik és örömeik vannak, mint bármelyikünknek, csak épp különböző világokban kell megállnunk a helyünket. A mindennapi és szürreális részletek életszagú elegyet alkotnak Pepin bácsi elbeszélésében, aki mintha levegővétel nélkül próbálná megosztani velünk az emlékeit.
Olvasás közben rájöhetünk, hogy az anekdoták tárháza nem csak Hrabalnál kifogyhatatlan, hanem maga az élet az, ami a történeteket írja mindannyiunk számára nap mint nap.
A teljes cikk elolvasható az f21.hu oldalán.
