Ezthallgasdmegë – GRIME

Egy brit modern, urbánus irányzat, ami még csak tizenhat éve létezik? Fekete fickók Nike hoodyban, iPhone a kézben, benne a megírott szöveg és szórja a szokatlanul gyors rímeket? Mindezt olyan basszusra, ami ha megszólal, az asztalon hagyott pénzérmék megemelkednek, majd arrébb mennek pár centit? Igen! Ez a grime (grájm)!

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/04. számában.

Első hallgatásra úgy tűnhet, mintha újkori hiphop lenne, de ha közelebb érünk, meglátjuk, hogy ez valami nagyon más és nagyon új. Hogy egy részét megértsük, utazzunk egyet a századfordulótól egészen napjainkig és ismerjük meg a stílus brit és hazai úttörőit.

Történelem

A történet 2002-ben kezdődött Kelet-Londonban, mikor pár iskolás srác forradalmat robbantott az elektronikus zenében azzal a számítógéppel, amit a sulitól kaptak a házi feladatok elvégzéséhez.

Tanulás helyett torrentekről szerzett zeneszerkesztő szoftvereken gyártottak beateket, és írták hozzá a szöveget. Ezt a csapatot ma már mindenki úgy ismeri, mint a Ruff Squad.

 

A grime hajnalán ők kezdtek gyors tempójú instrumentális alapokat gyártani. (Az XTC című számuk bekerült a brit elektronikus zene legnagyobbjai közé). Zenéik nagyban befolyásolták a grime formálódását, illetve jelentését – és még teszik azt a mai napig is.

Velük kezdetét vette egy új korszak felemelkedése. A Ruff Squad zenéihez hasonlóan a korai grime-zenék mind kelet- és dél-londoni lakásokban, egyszerű laptoppal szerkesztett zenék voltak. Ahogy a lavina elindult, 2005-re már a szcéna megszállott úttörőivé váltak olyan előadók, mint Dizzee Rascal, Ghetts, Kano, Giggs, D Double E. Mind bizonyították, mennyire helyén van a grime-ban az energia, a kreativitás, a szleng, az öltözködés és az ősi afrikai gyökerek.

A stílus egyenesen a UK garage, a dancehall és a drum and bass stílusokból fejlődött ki. Nagyon jellegzetesek hangzásában a kormos, koszos ütemek agresszív, négynegyedes, 808-as dobokkal (Roland TR-808). A beatek hol 70 BPM-mel (ütem per perccel), hol ennek a duplájával, 140-nel hasítanak. A szövegekre a lendületes tempó, a minden sorban visszatérő ugyanazon rím a legjellemzőbb.

 

A platform, ahol megszólalt a grime

Az akkori internetes zeneömlesztést kihasználva számaik a fájlmegosztó oldalakra kerültek, ahonnan mindenki számára elérhetővé váltak.

A menő brit netes rádiók, mint a Rinse FM, Deja Vu FM, vagy az NTS iszonyatos erőkkel tolták a grime szekerét a figyelem középpontjába. Mára a BBC rádió 1Xtra c. műsorában első osztályú andergrand grájm zenéket játszanak.

A stílus egyik legmeghatározóbb kiadója a BBK (Boy Better Know), mely zászlaja alól olyan, ma már világszerte ismert előadók bukkantak fel, mint Jme, Skepta, Wiley, Jammer, Frisco és Shorty. Ahogy nőtt a szcéna, úgy az erős undergroundból már befolyt a popzenébe is. 2016-tól Drake is csatlakozott a klubhoz.

Ezen a területen a legelőkelőbb helyet elfoglalók közt, a kört leszűkítve három fickó nevét említeném: Skepta, aki a világ minden táján teltházas koncerteket ad, Dizzee Rascal, aki elképesztő végletekig vitte a stílust és maga a nagyember, mindenki kedvence, Stormzy.

Milliós nézettségű YouTube-videók, ütős Boiler Room-felvételek, megannyi sikeres album. Ez mind a fent említett MC-k munkája, inspirációjuknak köszönhetően látunk vörös hajú ír srácokat grime-ra szövegelni, de Supreme cuccba bújt japánokat is 140 BPM-re tolni.

Dunaszerdahelyen is van egy csapat, akik grime zenét írnak és arra rappelnek. Márciusban az NFG-ben egy teltházas bulin prezentálták először a stílust élőben, saját zenére. Fellépett többek közt Soldierr és Lazy Junior, akikkel a stílusról beszélgettem. Az interjú hamarosan szintén olvasható a portálunkon…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább