„Jön a buli, buli, buli, buli szombat este, szombat este!”
(Dorina)
Köszönöm!
Függöny, tapsvihar, elérzékenyült emberek, meghatódott és forrongó szívek. Ez igen! Ez a KÖLTÉSZET. Viva la poetica! Lassan már nem is várunk mást, és ha ezt kapjuk, akkor tökéletesen meg is elégszünk vele.
Évszázadokkal ezelőtt a költészet és az irodalom még az arisztokrácia játéka volt, majd az iparosodás korában elért az egyszerű polgárhoz is, ezzel emelve a költőket koruk celeb piedesztáljára.
Az írás megjelent a Klikkout 2018/4. számában.
Nyitókép: Jojo Samek
Bár a bulvár kedvelte néhány zajosabb életű költőnket, én valahogy egy fotót sem találtam még, ahol mondjuk Babits épp külföldön flörtöl, de arról sem hallottam még soha, hogy Ady Endre az ingén kívül mást is vasaltatott volna…
Mivé vált a költészet mára? Szubkultúrává.
Száműztük nagy fényes termeinkből az apró színházakba és a füstös kis kávézókba, néha stikában megejtett író-olvasó találkozóra. Pedig nem születnek most sem rosszabb versek, mint akkor.
Remek koponyák gazdagítják a kortárs irodalmat ma is, de ha verseik honoráriumából szeretnék kifizetni lakásukat, ahogy egykoron József Attila tette, akkor bizony meg kellene barátkozniuk az aluljárók hideg mocskával. Nem elég hangos, és nem elég hivalkodó ahhoz, hogy a média felfigyeljen rá. Ja, és túl sokat kell gondolkodni rajta.
Pedig milyen szép is lenne, ha az irodalom megkapná azt a popularitást, amit egykoron! Vagy legalább a mai kor celebjei, ha már olyan sok van belőlük, próbálnának kicsit nyitni felé! Mondjuk Vajna Timi kaphatott volna a Pénztárcájától egy Elbocsátó szép üzenet-et, de Schobert Norbitól sem lenne kutya hallani, hogy
„Harmadnapja nem eszek, se sokat se keveset.”
Micsoda reklám lenne, nem? Áprilisban van a költészet napja. Mentsük meg az irodalmat, ha posztolunk verset az interneten, legalább olvassuk is el előtte. Hátha!
Akár taggelhetjük is, hadd lássák: költészet, #mégkéranép!
