2015/2016 – hetedik hely, és búcsú a régi stadiontól
Alig csengett le fülünkben a stadion búcsúdala, máris erőgépek, markolók és munkások jöttek bontani a keleti lelátót. Naponta jártam arra, hogy megnézzem, mekkora változáson megy át az Aréna.
Olyan volt, mint mikor egy falánk jószág egy ülőhelyben elfogyaszt egy csirkét. Először csak a lábak hiányoznak, aztán a melle, majd szép lassan eltűnik a szemünk elől. Így vált pár hét alatt a földdel egyenlővé az az építmény, melyhez annyi szép emlék kötött. Annak idején tizenévesen láttam ahogy „megszületik”, most pedig azt is, ahogy porrá lesz – nemcsak átvitt értelemben. Érdekes, és egyben megható volt látni, hogy a lelátó már szinte teljesen eltűnt, de az előénekesi ketrec talapzata még mindig tartotta magát egy ideig. A keleti tribün után a délit is lebontották, a pálya gyepét pedig Várkonyra szállították. Júniusban már, hol egykor „Vár állott, most kőhalom!”
Közben a bontási munkálatokkal egyidejűleg az új Aréna építése is elkezdődött. Minden az alapoknál!
Bennem mégis a régiről fogalmazódott meg pár gondolat – részletek egy korabeli Facebook bejegyzésemből:
„A nyolcvanas évek elején jártunk, amikor először betettem ide a lábam. Emlékszem az öreg fapados lelátóra, a jegenyefákra körben, az öreg falazott órára, a „proli” tribünre. Édesapámmal rendszerint a hátsó bejáraton mentünk be. Ez kb. ott volt, ahol most a Zerda pub áll. Körben fehér betonkerítés. Az egész mai Szabadidőparkot bekebelezte… Kis jegyárus bódéra, aztán a salakpályára. Majd jött a ’85-ös Spartakiád, és elkezdődött az átépítés. Fokozatosan kicserélődtek a lelátók. A kilencvenes évekből már a mostanira emlékszem. A pici órát is lecserélték, akkor az nagy dolog volt ám. Mint ahogy havat lapátolni télen a pályáról. Annak idején még nem fogtam fel, de amíg élek, nem feledem. A nagy csatákat, az égett szotyi illatát. A nagymamám kötötte óriási sárga-kék sálat, hogy unokája ne fázzon télen sem. De sosem fáztam, valami furcsa bizsergés melegített. Most adrenalinnak hívom, ami elfeledtet mindent. Fájdalmat, bánatot, mindent. És csak a meccs marad… Apa, kérlek meséld el, milyen lesz. Nem tudom, minden megváltozik, szebb lesz, jobb lesz… Apa, de akkor miért sajnálod? Azért fiam, mert minden, ami volt, ehhez a régihez köthető. Az összes haver, minden. A nagy nevek, játékosok, Istenek…Az első sör, az összes híradó a szekrény alján, minden. A befalazott kesztyű a lelátó falán, ami a helyünket „jelölte”, minden. Érted?! És most minden megváltozik… Már most minden megváltozott!”
Mivel nem volt stadionunk, az utolsó négy fordulót idegenben játszottuk le a bajnokságban.
Az utolsó négy forduló mérkőzéseit pedig sorban elveszítettük. Még a sereghajtó Szakolcától is kikaptunk. A 30. fordulóban Aranyosmaróton, 210 DAC-szurkoló volt jelen, és 1:0 lett a hazaiaknak. Miavára 100 sárga-kék fanatikus kísérte el a csapatot, itt három gólt kaptunk, közben egyet sem lőttünk. Szenicén, ahol a már említett Szakolca játszotta akkor hazai mérkőzéseit, már csak ötvenen voltunk. Nem volt sem megafonunk, sem dobunk. A csapnivaló játék láttán a második félidőt ennek ellenére végigszurkoltuk, igaz a pályának háttal állva! 2:1-re „húzták el a nótánkat”. A találkozó utáni héten Marić edzőnk bejelentette, hogy az idény után távozik Dunaszerdahelyről. Addigi mérlege 46 bajnokin, 17 győzelem, 10 döntetlen, és 19 vereség volt. Már ennek tudatában mentünk Rózsahegyre a 2015/2016-os Fortuna Liga utolsó körében, ahol csupán 35 dunaszerdahelyi szurkoló előtt ismét belefutottunk egy 3:0-s vereségbe. Így lettünk hetedikek 2016 májusában. A bajnokság után még belefért pár meccs a tartalékcsapatunkkal, majd következett a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság…
2015/2016 – 7. DAC 33 12 – 7 – 14 38:42
Sok szurkolótársam utazott el a gallokhoz, Bordeaux-ba, Marseille-be, Lyon-ba, majd Toulouse-ba, hogy lássa a magyar labdarúgó-válogatottat több évtized után világeseményen. Akik otthonról szurkoltak, azoknak maradt például a Habos Napok sörsátra, ahol esténként jó páran összegyűltek, és a folyékony kenyér oltotta szomjukat a nyári hőségben. Ki ne emlékezne az osztrákok elleni győzelemre, vagy a portugálokkal vívott felejthetetlen csatára. Miután a Nemzeti 11 csoportelsőként továbbjutott, a negyeddöntőben Belgiummal hozta össze a sorsolás. Ezen a meccsen mikrofonnal a kezemben pont a Habos Napok sátrában „vezettem” a szurkolást, miután a Klikkout stábja felkért rá. Nem azt mondom, hogy ugyanolyan volt, mint az Arénában, de amikor kétezer ember felállva énekeli veled együtt nemzeti imádságunkat, annak megvan a maga varázsa. 4:0-ás vereséggel esett ki válogatottunk, de egyáltalán nem vallott szégyent, és sok kisgyermek – na és persze felnőtt – álmát váltotta valóra. Aznap az éjjel nem ért véget, mert varázsoltak nekünk valami szépet…
(Folyt. köv.)
(Roberto)
