Egy rendőrnek mindig muszáj fittnek lennie, különben bottal üthetné a bűnözők nyomát. Amennyiben pedig járási rendőrparancsnok az ember, szinte elvárás vele szemben, hogy pozitív viszonya legyen a sporttal és az egészséges életmóddal, hisz valahol ezt a hivatása is megköveteli tőle. Civil a pályán rovatunkban ezúttal a dunaszerdahelyi járási rendőrfőkapitányt, Both Pétert kérdeztük a sporthoz való viszonyáról és szurkolási szokásairól.
Azt hiszem, egy rendőrparancsnok esetében nem is kérdés, hogy sportszerető emberről van-e szó vagy sem. Önre nézve pedig teljesen egyértelmű válaszra számítok.
A sport gyermekkorom óta meghatározó eleme az életemnek. Már fiatalon is a szabadidőm java részét a szabadban töltöttem. Kalóznak, indiánnak, középkori lovagnak öltöztünk, úgy szaladgáltunk a grundon. Nyáron úsztunk, bicikliztünk és persze ott voltak a közös labdajátékok.
Igazán szoros kapcsolatba a katonaéveim alatt kerültem a sporttal, ahol elkezdtem testépítéssel foglalkozni.
Pöstyénben a repülőszázadnál szolgáltam, és a kaszárnya konditermébe jártam rendszeres edzésekre. Itt kaptam rá az ízére, és innentől kezdve igyekszem heti szinten edzésben tartani magam. A rendőri testületbe való felvételhez egyébként is alapkövetelmény a jó erőnlét.
Azért láttam én már pocakos rendőrt is…
Az évek előrehaladtával valóban lazulnak a kritériumok, de a minimális pontszámot mindenkinek el kell érnie a fizikai teszteken, hogy továbbra is készen álljanak a szolgálatteljesítésre. Hasizomgyakorlat, felhúzódzkodás, helyből ugrás, 100 méter gyorsfutás, 12 perc kitartó futás időre, ill. 100 méter úszás – nagyjából ezekből a gyakorlatokból áll az erőnléti vizsga. Amennyiben egy minimális szintet nem sikerül megugrania az adott kollégának, akkor egy esetleges utcai bevetés során már nem alkalmazható. Magyarul: irodai munkavégzés vár rá a jövőben. Ezek a helyek viszont általában telítettek.
Hagyjuk egy picit pihenni a rendőröket. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy a családjában volt-e aktív sportoló, illetve hogy milyen sportokat űz?
Nem, nem volt, ezáltal igazi példaképem sem volt, aki otthon a sportolás irányába terelt volna. Magam viszont mindig is igényeltem a mozgást,
a rendőri munkavégzés pedig elég magas stresszfaktorral jár, ezért szinte elengedhetetlen, hogy a mentális felfrissüléshez fizikai megterhelés útján jussunk.
A munkám javarészét vagy az irodámban, vagy autóban ülve töltöm, amióta pedig vezető beosztásban vagyok, még kevesebb a mozgásra fordítható időm. Ezért, amikor csak lehetőségem adódik, egy kis kocogást beiktatok a heti programomba. Emellett focizni járok az egyházgellei öregfiúkkal. Minden hétfőn bajnoki meccsünk van, télen pedig tornateremben kergetjük a labdát. Egy másik baráti társasággal pedig szombatonként járunk össze egy kis focira, bár ide sajnos nem mindig sikerül eljutnom. A rendőrség épületében évek óta működik egy konditerem, amelyet a kollégák bármikor igénybe vehetnek. Heti két-három alkalommal én is lemegyek edzeni, hogy karban tartsam magam.
Milyen kondiban érzi most magát?
Közepesben, ha lehet így fogalmazni. A hosszú éves leterhelés és a fiatalkori túlzott vehemencia miatt nyolc éve porckorongsérvet diagnosztizáltak nálam. Tavaly a vállamat kellett megoperálni, szóval egy kicsit visszavettem a tempóból, picit óvatosabb, megfontoltabb vagyok. Úgy érzem viszont, hogy sport nélkül nem lennék ennyi ideje a posztomon. Kell, hogy valamilyen formában le tudjam vezetni a feszültséget.
Hogy áll a technikai sportokkal és mi újság a téli sportokkal?
A technikai sportok nem kötnek le. Viszont nagy motoros vagyok. Egy baráti társasággal néha eljárunk párnapos túrára, ám magát a motorsportot nem követem figyelemmel. Síelni időközönként eljutok, de az első két három nap azzal telik el, hogy felelevenítem a sítudásom, aztán egy napot úgy síelek, hogy élvezem is, és szinte már vége is a szabadságnak. Igazából a jégkorong áll hozzám a legközelebb, bár korcsolyázni bevallom, nem tudok. Gyerekkoromban szinte az egész telet végighokiztuk, de csak csizmában csúszkáltunk és kergettük a korongot. Van kedvenc hokicsapatom. A magyar és a szlovák válogatott mellett klubszinten a Pittsburgh Penguins-nek szurkolok, de egy hokimeccs miatt azért nem maradok fent kora hajnalig. Erre csak a foci tud rávenni.
Azt hiszem, témánál vagyunk. Felsorolná a kedvenceit?
DAC, Fradi, dán válogatott.
Az első kettőt értem, de miért épp a dánok?
Fiatalkoromban nagyon erős csapatuk volt. Csodáltam Morten Olsen edzőt, Michael és Brian Laudrupot, később aztán Schmeicheléket. 1992-ben megnyerték az Európa-bajnokságot.
Tudni kell, hogy szurkolóként mindig forradalmári ösztöneim voltak.
Mindig annak a csapatnak drukkoltam, amelyik kevésbé volt esélyes. Máig nem szimpatikus számomra a Bayern München, a Manchester United vagy a Real Madrid. Kamasz koromban mindig őket sztárolták. Hasonló okokból kifolyólag nem szeretem a Sparta Prahát és a Slovant sem.
Mennyire befolyásolja a napi hangulatát a kedvenc csapat esetleges rossz eredménye?
Nem tagadom, befolyásolja. Főleg, ha a DAC-ról vagy a Fradiról van szó. Akarva akaratlanul, rosszabb a kedvem, és bosszant a kedvezőtlen eredmény. Ezt a feleségem is pontosan érzi. Amikor nem vagyok ott a stadionban, csak otthon tudom nézni a meccset, akkor kommentálom közben. Rossz állás esetén mérgelődöm, bosszankodom, néha egy-egy keresetlen szó is elhagyja a számat.
Még szerencse, hogy ez ritkán fordul elő otthon, hiszen a DAC-meccsek rendszeres látogatója. Ilyenkor szurkolóként vagy rendőrként van jelen a stadionban?
Mindkét formában. Szakmai szempontból azt nézem, hogy a közrendet maradéktalanul betartsák a lelátón. Az agyam azon kattog, hogy lehet alapjaiban megelőzni a bajt.
Amikor elfajulnak az indulatok, akkor már a rendőrségnek is nehezebb a dolga.
Ha nincs olyan probléma, ami szakmai oldalról elvonja a figyelmemet, teljes mértékben át tudom adni magam a szurkolás örömeinek.
Feltételezem, hogy a nyugat-európai bajnokságok valamelyikén is volt már meccsen.
A nagyobbik fiam hatéves korától a Liverpoolnak szurkol. Több mint tíz éve vágyott egy helyszíni meccsre, és idén januárban teljesült a kívánsága. A Liverpool-Manchester City bajnokira váltottunk jegyet, ahol 4–3-as hazai siker született. Maguk az angolok is azt mondták, hogy erről a mérkőzésről még húsz év múlva is beszélni fognak. Képzelheti, mennyire örültünk, hogy pont egy ilyen meccset sikerült kifognunk.
A gyermekei, illetve a felesége életében hogy jelenik meg a sport?
A 17 és a 13 éves fiaimra gondolva azt mondhatom, hogy javarészt a focival foglalkoznak. Az idősebbik jelenleg Bősön rúgja a bőrt az U19-eseknél, s úgy látszik, hogy az én utamat is követi, mert az utóbbi időben szintén elkezdett kondizni. A kisebbik pedig a DAC U13-as csapatát erősíti. A 6 éves kislányom is igényli a mozgást, ő a tánc iránt érdeklődik. A feleségem pedig fanatikus, Zona edzéseket tart hölgyeknek. Ő sokkal kitartóbban, gyakrabban és becsületesebben sportol nálam.
Mikor felnyitja a számítógépét vagy fellapozza az újságot, hányadik helyen szerepel a sporthírek böngészése?
A belpolitikai hírekkel párhuzamosan történik mindez. Elég tájékozottnak érzem magam a sporthírek közt, főleg a labdarúgást illetően. Azt is tudom például, hogy a második vonalban mit játszott Komárom vagy a Somorja.
Ismerem a hazai szurkolói csoportok közötti baráti viszonyokat, ellentéteket, üzengetéseket.
Szurkolóként is érdekel ez a fajta kommunikáció és szakmai szempontból sem árt, ha az ember képben van.
