2016 ősze: mire lehullanak a falevelek, hazaköltözhetünk!
A pályát 90 fokkal elfordítják, és köréje új lelátókat húznak… Óramű pontossággal mindent elterveztek, csak az volt nyitott kérdés, hol játszuk le addig a hazai mérkőzéseinket. Volt olyan találkozó, melyen felcserélődött a pályaválasztói jog, majd végérvényesen kiegyenesedett az utolsó kérdőjel is.
Szenc lett az átmeneti otthonunk, ahová a kezdetek kezdetén 5 (nem elírás, öt!) autóbuszt terveztünk. Na, de ember tervez, Isten végez – tartja a mondás. Bizony megesett, hogy az az egy jármű sem telt meg teljesen. Persze kellett az is hozzá, hogy egyszer se sikerüljön győztesen elhagyni a szenci gyepet. Volt is nagy kétségbeesés, mintha átok ült volna rajta. A leghamarabb októberre tervezett „hazatérés” így nagyon távolinak látszott. Marić helyett Németh Krisztián lett a vezetőedző, a klubhoz Vida, Kocsis, Tofiloski, Sabala érkezett, de visszatért a „kikölcsönözött” Németh Zsolt is.
Szebben nem is kezdődhetett volna, de valahol, valami nagyon „elment” később (talán fejben?).
Az első körben, Zsolnán fél nyolckor kezdődött a mérkőzés és 150 sárga-kék szurkoló utazott. A kitartó szurkolás meghozta gyümölcsét, mivel a találkozó végén előbb szépítettünk (Michalík), majd a 93. percben a csereként beállt Vida révén ki is egyenlítettünk. Így lett 2:2 a vége, talán ha még egy percet hosszabbít a játékvezető, a győzelmet is behúzzuk. Persze így is nagy volt az öröm, majd egy hét múlva Nagyszombat következett. Oda 380 DAC-szurkoló követte a csapatot. A 13. percben Pačinda góljával vezetést szereztünk, de a Spartak hamar kiegyenlített. Ezután a meccset irányító bírói „testület” percei következtek. Rendre a hazaiak javára „tévedtek”, de így is csak egy tizenegyes döntötte el a három pont sorsát. Sajnos nem a mi oldalunkra…
„Idegenben” is otthon, avagy minden hazai meccsen a kerítésen lengett az On tour Dunaszerdahely drapi.
A harmadik fordulóban, Szencen minden úgy kezdődött, mintha Dunaszerdahelyen lennénk. A bemondófülkében a Bíró Tomi, és meccs előtt szólt a Nélküled is. A nézőszám hagyott ugyan némi kívánnivalót maga után, „csak” 2180-an váltottak jegyet. Az ultrák számára „kijelölt” szektorok – központi lelátóval szembeni részen – egy kb. 10 soros fedetlen lelátón voltak. Mindent elvittünk „hazulról”, még a rudas zászlókat is, csak éppen a győzelmi mámor veszett el valahol félúton. Pedig augusztus másodikát írtunk, vagyis pontosan két esztendeje volt annak, hogy a gólok rendre a hátam mögött kezdtek potyogni.A rekkenő hőségben a fekete-fehér Miava – kispadján Radványi Mikivel – mindhárom pontot „elrabolta” tőlünk. Ezek után úgy mentünk Pozsonyba, mint a holló, aminek a róka kicsalta szájából a sajtot…
Szóval Pozsony–Disznólegelő, négyszázan a vendégszektorban, a hazai oldalon még ennyien sem…
„Hivatalosan” 1400 néző előtt egy szoros mérkőzésen, kis szerencsével elcsíphettünk volna egy pontocskát. Szerintem az az 1400 úgy jött ki, hogy a „Ki nem ugrál, az nem magyar” rigmusnál a hazai szektorokban, a gutaütés határán lévőket beszorozták hárommal, majd abból kivontak ötöt. Kétszer is kiegyenlítettünk, de a 3:2-re már nem volt válaszunk. Eközben Dunaszerdahelyen, az Arénában helyére kerültek a mai C és B lelátók legmagasabb oszlopai is. Mellettük az „öreg” tribün egyik napról a másikra Gullivernek érezhette magát az óriások országában. Hazai focira ismét Szencre mentünk, ahol most a Trencsén ellen húztuk a rövidebbet. 0:3-nál, a végén, Szarka kétszer is betalált, de már későn jött az ébredés – 2:3, már csak 1600 néző került a jegyzőkönyvbe.
A táblázat utolsó helyére csúszott a DAC, szurkolói berkekben egy templomi litánia is felhangzott.
Etikai okokból nem szívesen idézném, legyen elég annyi, hogy szerepel benne ez is: „…légy jóságos hozzám…” Belluson hétköznap tízen voltunk, és a félidőben elküldtek büfébe valami harapnivalóért. Tízünkre jutott egy-egy kutya, négy rendőrrel. Pont akkor nem volt ott egy sem, amikor DAC-sállal a nyakamban a hazaiak közé keveredtem, és… Oszt, mi van, még élek, a sálam is megvan még! Csak hot dogot nem kaptam, na. A kupameccsen ugyan nyertünk és továbbjutottunk, de a ligában egy nagymihályi vereséggel sereghajtó lett a DAC. Ez már valahogy sok(k) volt a szurkolóknak is. A Szenice elleni „hazai” összecsapáson 10 mérkőzés negatív végeredménye lógott a kerítésen, pár stilizált papírbőrönddel egyetemben. Rajta számok, de nem a lottó nyertes számai, hanem mezszámok. Csak hallomásból tudom, hogy a szerdahelyi stadion bejáratnál aznap reggel „igaziakat” is találtak. Máig rejtély, hogy kerültek oda… Csak a meccs eredményére emlékszem. Nulla-nulla lett.
(Folyt. köv.)
(Roberto)
