KLIKK-ARCHÍVUM
Gyakran foglalkoztat a gondolat, főleg így tavasz derekán, mikor a szilvafától kezdve a hormonokig bezárólag minden virágzik, hogy vajon tisztában vagyunk-e azzal, milyen kellemes kis helyre pottyantott le minket a gólya.
A cikk megjelent a Klikk Out 2012/05. számában.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Jó, persze, nyakunkon a válság, meg gorillák irányítják az országot, de emelkedjünk most túl ezen. Itt élünk Európa kellős közepén, egy régebben Aranykertnek nevezett szigeten, ahol oly értékes termőföld van, amilyet csak igen kevés helyen találnánk a világban. A termőföld alatt meg annyi kristálytiszta ivóvíz, hogy sose fogy el.
Egy ökológiai kincsesláda kellős közepén csücsülünk.
De nincs az a kincs, amit ne lehetne elherdálni. Az emberi felelőtlenség pedig határtalan. Sokkal egyszerűbb betonba önteni az egész Csallóközt, mint megművelni a földet. Csak az a baj, hogy a betonból nem nő paradicsom, se paprika. Ja de nem is kell, hisz van a Teszkóban, akkor meg?! Kiválasztod, belerakod egy „mikrotén acskóba”, megfizeted, hazaviszed egy „teszkós szatyorban”, otthon kibontod, megeszed, a szatyor meg megy a szemétbe a zacskóval együtt, a szemét meg a szemétégetőbe. Jobb esetben. Bár nagy a valószínűsége, hogy a Kis-Duna partján fog kikötni. De hidd el, ott senki nem örül neki.
Olvasd el ezt is:
A környezetvédelem szerintem intelligencia kérdése. Akiben megvan az értelem szikrája, könnyen belátja, hogy magának árt az, aki a környezetének árt. A legtöbb ember tisztában van vele, hogy senkinek nem használ azzal, ha maga alá szarik. De sajnos elég, ha százból egy ember viszi ki a rossz hűtőt, vagy a repedt vécékagylót a kanális partra, beszennyezve ezzel a maradék kilencvenkilenc környezetét is. Mit lehet az ilyen ökoterroristákkal kezdeni? Mit várhatunk azoktól, akiknek nem jut el az agyáig, hogy saját magát gyilkolja az, aki a környezetét öli meg?
A közvélekedés olyan irányú megváltoztatására lenne szükség, hogy egy utolsó gerinctelen féregnek érezze magát az, aki közös kincsünket mérgezi. Ne nézzük jó szemmel, ha valaki a természetet kínozza. Próbáljuk meg elmagyarázni neki, hogy mekkora „nocsiság” az, ha valaki szemetet hord a természetbe, vagy ha egy sátorozás, vagy horgászat után üres üdítős flakonokat hagy maga után a tóparton.
Legyen ez a küldetés. Nyomjunk verbális bélyeget mindazok homlokára, akik halálra akarják ítélni a Csallóközt. Számítson mától a legnagyobb féregségnek a szemetelés.
Think global, act local.
