Mi lett veled és a nagyszerű elveiddel? Mikor döntöttél úgy, hogy már nincsenek? Elmondtad volna, ha megkérdem?
Nem, hát persze, hogy nem. Csak hagytad, hogy finoman elsorvadjak, miközben csak várom és várom, hogy megtörténjen. Megtörténjen az, hogy a szavakat tettek kövessék, és az elméletet a gyakorlat.
Nem haragszom. Nem haragudhatok azért, mert már máshogy gondolod. Persze, hogy nem. Én is máshogy gondolom, és ez teljesen természetes. Mindketten máshogy gondoljuk. De már más-más emberként sem akarhattunk volna egyet?
Egy tudatukra ébredt sínpár lettünk, akik ráeszméltek, hogy mégsem egyformán viszik a terheket.
Egymás mellett, egymással párhuzamosan haladnak ugyan, de mégis külön-külön céllal. Majd jön egy váltó, eldönthettük volna, hogy merre tovább. El is döntöttük.
Másnap jön a telefon, hogy látni akarsz. Megdöbbenek, de valahogy mégsem. Valójában vártam, hogy jelentkezz. Elmondod, hogy szeretsz, de már nem működünk, nehezek a terhek. Kéred, hogy ne haragudjak, majd udvariasan elbúcsúzol és letesszük a telefont. Felkelek és főzök magamnak egy kávét. Úgy, ahogy szeretted, ahogy együtt szerettük.
