Fotók: Fekete Nanu
Bevallom, néha picit nehéz eltalálni a témát a DAC-cikkhez, melyet a Klikkout nyomtatott verziójába készítek. Havilap, tehát amit megírok, annak, illetve nekem mindig csörtézni kell kisebb-nagyobb mértékben az idővel.
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/05. számában.
Eddig jól áll a szénám, nem emlékszem, hogy valamelyik cikkem a terjesztésig elvesztette volna a szavatosságát. Ennek ellenére, mégis alig várom, hogy valami korszakváltó, illetve olyan esemény történjen, amely ellen az idő sokáig tehetetlen, szánalmas statisztaszerepet kaphat, ha netán az lenne a szándéka, hogy feledésbe ejtsen egy nagy napot. Nem egy ilyennel szembesültem már, és ezek közé besorakozott a zsolnai idegenbeli meccs, amelyet 2:3 arányban megnyertük. Átéltem, és soha nem feledem…
A Klikkout stáb része – én és Szigi – tehát beszálltunk a Grand előtt a főnökünk kocsijába, és kezdődött a focis duma. Persze, ne hagyjam ki – felvettük a kölyköt, fotósunkat, Nanut. Igen, az utazás első percétől mindannyian szinte tutinak vettük, hogy fantasztikus teljesítményt nyújt csapatunk. Lódítok. Én speciel csak azt tudtam, hogy az első megállónál bedobok egy kávét, s mellé paracetamolt – mert szíjjelment a fejem… Hasonlóan szükségem volt rá, mint Ficónak per pillanat az állandó bodyguard helyett egy nonstop kardioguardra. Nem néz ki jól a manusz, és elmondom, láttam Bugár Bélát élőben a Trencsén ellen a skyboxban – hát, lehet, jobb lenne, ha a családjuk és az egészségük érdekében visszavonulnának.
Meccs
Valami elképesztő erő jön a vendégszektorból, ilyet nem észleltem hazai pályán sem. Sokáig próbáltam rájönni, miért. És nem jöttem rá. Vannak dolgok ég és a föld között…
Az első félidő elképesztő. Ilyen letámadást még soha nem láttam a szlovák ligában, a csehszlovák ligában pedig ilyen pressingre nem volt kondi és edzői metodika sem.
Harmincöt percig bírták száz százalékra. Az alatt az idő alatt a mellettem ülő DAC-onlajnos, Milan „Cso tyi j.be, to cso hráme?” spontán értékelése fokozódott, és a végén már egy lélegzetvételre körülbelül háromszor hangzott el a szimpla ,,Cso tyi j.be?
Ezt se hagyd ki:
Fekete Nándor fotógalériája a Zsolna–DAC (2:3) mérkőzésről
Emellett egy RTVS-es fiatalka beszólt egyik kollégámnak, valami olyasmit, hogy csendesebben buzdítson. Azonnal kikerestem a mobilon, pontosabban a Youtube-on Carlo Alvino nápolyi kommentátort. Mondom neki: így szurkolnak a világ legjobb bemondói és zsurnalisztái a fejlett európai országokban. És inkább figyelje a focit, mert itt történelmet írunk.
Nem szólt semmit, nem is volt mit, de kár, hogy nem láttam az arcát, amikor a zsolnai edző is arról beszélt, hogy rég (vagy a szlovák ligában soha?) nem látott első félidőt és remek meccset láttunk.
Hát igen, Rezník gyermekei és barátai sok mindent nem vesznek észre. Vagy nem akarnak észrevenni. Per pillanat egy brillírozó felvidéki csapatot.
Na, de vissza a meccshez. Remekül, remekül, remekül játszunk. Háromszor mondom, mert egyszer nem lenne adekvát.
A második félidő közepén elkezdem írni a cikket. Nézem a meccset, a szavak, mondatok maguktól jönnek, és én csak bepötyögtem a notebookba.
A 86. percben befejezem, már csak három mondatot akarok írni, de ahhoz meg kell várni a végét.
Jobb is, mert már remegni kezdtek a kezeim, amin a meccs vége sem enyhített. De nemsokára jött az öröm, és én nem is emlékszem, mikor ugrabugráltam ilyen önfeledten…
Öröm, gyönyörű foci… Igen, öröm a focitól, talán olyan, mint anno kiskoromban…, tudják, a régi idők focija…, ez a foci már nem hasonlít annyira az általam kedvelt romantikus focimra (focinkra), de az érzés, az öröm olyan volt, mint akkor.
Ja, hogy ne maradjunk csak az emócióknál…, ez az első félidei harmincöt perc sok mindent mutatott. Leginkább azt, ha marad Rossi és még tudunk erősíteni, a szlovák ligára szokatlan, brutálisan közönségcsalogató focit láthatunk majd a következő szezonban.
Korábban:
Az évtized szurkolása és egy évtizedek óta nem látott teljesítmény
