Egy éve ilyenkor arról számoltunk be magazinunk olvasóinak, hogy Hodossy Péter csallóközkürti hosszútávfutó élete álmát teljesítve a világ egyik leghíresebb futóversenyén, a bostoni maratonon futotta le 100. maratonját. Péter már akkor felhívta a figyelmünket, hogy öccsére, Tamásra is érdemes odafigyelni, mert a fiatalabbik Hodossy testvér is kirobbanó formában gyűjti a kilométereket, és egyre jobban teljesít hosszútávfutásban. Tamás legutóbb március végén a 11. Spuri Balaton Szupermaratonon ért el kiemelkedő eredményt, a férfiak 34 éves korig jegyzett mezőnyében, harmincegy induló közül a negyedik helyen ért célba. Négy nap alatt nem kevesebb mint 196 kilométert futott, a verseny után pedig örömmel adott interjút a Klikkout-nak.
A bátyádról és rólad is sokan tudják a régiónkban, hogy életformátok a hosszútávfutás. Nem tűnt mégis soknak, hogy futva kerüld meg a Balatont?
A Balaton-kerülő versenyről egy közös barátunktól, Bíró Attilától szereztem tudomást, aki már tavaly márciusban kipróbálta magát ezen a versenyen. Ő volt az, aki „megfertőzött” engem az ultramaratoni futással. Tavaly közösen vettünk részt egy hatórás futóversenyen a Velencei-tó partján, ahol közel 64 kilométert sikerült futnom.Ekkor kezdtem el játszadozni a gondolattal, hogy ha már valóban ilyen jó erőben érzem magam, és az eredmények is jönnek, akkor miért ne próbálnám ki magam valami egészen extrém versenyen is.
Az írás megjelent a Klikkout 2018/5. számában.
Négy nap alatt lefutni négy ultramaratont mégsem olyan egyszerű feladat.
Az életemnek olyan szakaszában vagyok, amikor tudok időt szakítani erre a sportra. Szeptemberben kezdtem el a féléves speciális felkészülést, azóta mintegy 1600 kilométert lefutottam. Attila barátom tanácsára többfajta módon edzettem. Futottam hosszú és rövidebb távokat is, gyors szakaszokat és dombokon is. Januárban a gútai maratonon 3 óra 28 perc alatt értem célba, ami az eddigi egyéni rekordom. Ezáltal pedig szereztem egy nagy adag önbizalmat erre a versenyre, ami arra kellett, hogy egész biztos teljesíteni tudjam a távot, s a kérdés már csak az legyen, hogy milyen időeredménnyel.
Mennyivel volt másabb egy ilyen négynapos szupermaratonon részt venni, mint egy klasszikus maratoni futóversenyen?
Ilyen megpróbáltatáson – ahol sorozatos terhelést kap a szervezetem – korábban még nem vettem részt. Teljesen más érzés, amikor úgy állok a rajtvonalhoz, hogy tudom, ha lefutok 50 kilométert, máris vége a versenynek. Itt nincs vége, mert másnap jön a folytatás, amikor az ember már fárad, ingerlékenyebbé válik, és másképp reagál, mert nem tud olyan gyorsan regenerálódni szakaszról szakaszra. Ennek a versenynek ez volt a nehézsége.
A 196 kilométeres távot végül 18:06:09-es időeredménnyel teljesítetted, és a negyedik helyen értél célba. Elégedett vagy önmagaddal?
Az első, a harmadik és a negyedik szakaszt úgy érzem, mind pszichikailag, mind fizikailag nagyon profin teljesítettem. A második napon adódtak problémáim, ha ott nem rontok, akkor mintegy 20-30 perccel jobb idővel is célba érhettem volna. Mindent összevetve azonban elégedettnek érzem magam.
Úgy érzem, a négy nap alatt többet szenvedtem, mint egy francia idegenlégiós, a végén viszont megnyugvást éreztem.
Sok minden megfordul az ember fejében 18 óra futás alatt: hogy miért is csinálja mindezt, jó úton jár-e, melyek lesznek a következő kihívások. Emil Zátopek mondta, hogy„hacsak futni akarsz, fussegy mérföldet, de haegy másik világot akarszmegismerni, fussegy maratont.” Én is ezt vallom, mert aki ilyen távokat teljesít, az teljesen más világot él meg. Erre a versenyemre vagyok a legbüszkébb, mert ez volt eddig számomra a legnagyobb kihívás és a legnagyobb fizikai megmérettetés egyben.
Mit adott neked ez a verseny a remek helyezés mellett?
Minden versenyen tanulok valamit, legfőképp a küzdeni akarást. Minden alkalommal új tapasztalatot szerzek, sok mindent átélek. Tudom igazából azt, hogy mi az az áldozat. Hogy lefutom ezt a versenyt és negyedik vagyok, az egy dolog, de nagyon sok ember nem látja, hogy ebben mennyi munka van. Havi szinten 20-30 órát edzettem, sokszor a magánéletem rovására.
Menjünk bele kicsit a részletekbe. A Balaton-kerülés március 22-én kezdődött, amikor még igencsak barátságtalan volt az időjárás.
Az időjárás valóban nem volt az évszaknak megfelelő, de mivel már 13 éve futok, tudom, hogy milyen hőfokban milyen ruházatot igényel a szervezetem. Most már olyan speciális futócuccok vannak a piacon, hogy az esőn kívül mindenre fel lehet készülni. A ruházkodással így nem volt probléma, noha valóban hideg volt. Az utolsó nap 0 fokos volt a hőmérséklet, de a hőérzet a szél miatt -2 fokos volt csupán.
Ennek ellenére nagyon sok szurkoló és érdeklődő követte a helyszínen az erőpróbát.
Igazából nem is a hidegtől tartottam, sokkal inkább attól, hogy el ne tévedjek. Végül ez nem történt meg, mert a szervezők nagyon precízen kijelölték a pályát. Igazán felemelő érzés volt a Balaton körüli bicikliúton róni a kilométereket.
Az előbb említetted, hogy a második nap adódtak problémáid. Mifélék?
Siófokon volt a versenyközpont, innen rajtolt a mezőny, Fonyódon volt a befutó. Jól zártam az első napi szakaszt, 4 óra 8 perc alatt teljesítettem a távot. A második nap viszont valóban elkövettem egy csacsiságot, amit nem kellett volna. Az aznapi táv hosszabb volt, mint az első, egészen pontosan 52,9 kilométer, Fonyódtól Szigligetig. Ez volt számomra a legnehezebb nap, mert reggel fáradt voltam, kisebb izomláz gyötört. A hibát pedig ott követtem el, hogy futás közben szóba elegyedtem egy futótársammal, és elfelejtettem frissíteni.
Nekem pontosan ki van számolva, milyen időközönként mit kell innom, és mennyi szénhidrátbevitelre van szükségem,
hogy jó pulzustartományba kerüljek, és legyen miből energiát égetnem. De mivel elbeszélgettem az időt, ezért szaknyelven szólva eléheztem, és a 35. kilométernél elkezdett vacakolni a gyomrom, ami miatt az utolsó 18 kilométert eléggé kritikusan éltem meg.
Hogy sikerült aztán korrigálnod?
Este regeneráció várt ránk a hotelben. Szaunázhattunk is és jól átmasszírozták az izmainkat. Nagyon fontos része volt a regenerációmnak, hogy minden este megittam két sört. Két nap után már lélektanilag is kezdtem felszabadulni. A harmadik nap rövidebb táv, de nehezebb terep várt ránk, ekkor ugyanis a Balaton északi partján futottunk, amely nehéz szintkülönbségekkel tarkított. Ekkor viszont már komolyabban odafigyeltem a frissítésre és arra, hogy ne bambuljak el, ezért még zenét is hallgattam futás közben. Régen mindig zenével futottam, aztán az utóbbi időben teljesen leszoktam róla, most mégis jött az ötlet, hogy bekapcsoljam. A telefonomban van öt albumnyi metál a Depressziótól. Őket szeretem hallgatni, mert zeneileg és szövegileg is nagyon jók.
Számított, hogy hányadik helyen érsz célba?
A verseny előtt az volt a fő célkitűzésem, hogy teljesítsem a távot. Az első nap ötödikként értem célba, a másik nap a baki ellenére is meg tudtam tartani az összesített hatodik helyet. Azt tudtam, hogy az élen álló két magyar atlétával semmiképp nem versenyezhetek, őket pedig egy osztrák profi futó követte. Hármójuknak én nem jelentettem konkurenciát, viszont azt láttam, hogy a lelkes amatőrök között elég jó helyen szerepelek.
Ekkor pezsdült meg bennem a küzdési vágy, hogy megmutassam, oda tudok érni közvetlen a legjobbak mögé.
Az utolsó nap ezért elkezdtem harcolni a negyedik helyért, s mint kiderült, az addigi 5 perces hátrányomból – megelőzve az előttem álló srácot – 15 perces előnyt faragtam, így lettem végül a negyedik. Mindezt úgy, hogy csupán hobbiszinten futok a munkám mellett, edző és klub nélkül.
Egy ilyen erőpróba után milyen újabb célokat tűztél ki magadnak erre az évre?
Azóta már lefutottam a pozsonyi maratont, ahol 3:30:07-es idő alatt teljesítettem a távot, tehát nem sikerült megdöntenem a gútai egyéni rekordomat. A tőlem tapasztaltabbak azonban azt mondják, hogy ezen a teljesítményen még lehet javítani, mert jó a genetikám a hosszútávfutásra. Júniusig 10 versenyt vállaltam be, most járok nagyjából félúton. Nyáron a meleg miatt nem szeretek futni, nem pörögnek annyira a lábaim. Ilyenkor inkább biciklire pattanok, de augusztusban kezdem a felkészülést az őszi versenyekre. A jövőben a futás mennyisége helyett inkább a minőségére szeretnék összpontosítani.
