(DAC-fiúk! Ki akar örökké élni?)
Éveken át szlovák nyelven írtam a labdarúgásról szóló cikkeim, de láss csodát, immár több mint tizennyolc hónapja annak, hogy legutóbb szlovákul írtam a kommentárom. Az ok, hogy miért pont most és miért pont miattatok, DAC-játékosok, egyszerű. Nem bocsátkozom magyarázkodásba, hiszen úgy vélem, hogy a cikk olvasása közben úgyis rájöttök.
A cikk fellengzős lesz, tulajdonképpen én leszek fellengzős, sőt a nyomaték kedvéért giccses is. Készüljetek fel, hiszen gátlás, becsmérlés és félelem nélkül foglak titeket érzelmileg zsarolni.
Nyitókép: Nanu
Az utolsó mérkőzésen azt láttam, hogy a pályán és annak közelében is egészen „komoly” egyet nem értés uralkodott. Olyan csapatnak néztetek ki, akik a szezon befejeztét követően szétszéled, néhányan közületek a saját utatokra indultok, és jelenleg lényegében elengeditek a fületek mellett, amit az edző mond. Tulajdonképpen ő is úgy nézett ki, mintha már benne sem lenne meg a kellő szikra.
Viszont bennünk, nézőkben, szurkolókban ott van a szikra! Mi az, hogy szikra! Mi egyenesen égünk a vágytól! Miért?
Valószínűleg már feltűnt nektek, hogy mi a fociért élünk, k@va sok mindent képesek vagyunk ezért feláldozni.
Jelenleg szinte mindegyikünk arra gondol, hogy karnyújtásnyi közelségben van a hőn áhított Európa, méghozzá egy hihetetlenül hosszú és fájdalmas, negyedévszázadnyi várakozás után. Ehm… Közületek többen is fiatalabbak, mint az európai kupaporondra való várakozásunk…
Gazdag történelme során rengeteg kiváló játékos öltötte már magára a DAC mezét (talán tágra nyitott szemmel figyelnétek a fantasztikus tudásukat).
Egyébként azt a mezt, amelyet szombaton magatokra öltötök, egy olyan futballista is viselte, akinek a tudása előtt a Maracanában megrendezett mérkőzésen maga Pelé is fejet hajtott. Őt Szikora Györgynek hívták.
Nem egy kiváló labdarúgó sok szezont lehúzott a DAC-ban, ám nem kapta meg az Istentől azt a lehetőséget, ami most nektek megadatott: beírni neveteket klubunk történelmébe és pompázatos módon halhatatlanná válni.
Ja, néhányatok lehet, hogy távozik, és talán Rossi is így tesz. Modern futball. Üzlet. Szerződés. Kemény tárgyalás. Jobb hely. Több pénz. Ja, az is a realitás.
Viszont ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy szombaton – és azt talán nem is tudatosítjátok – átélhetitek pályafutásotok egyik első csúcspontját, talán legszebb epizódját (rövid) karriereteknek. Nem később, hanem most van itt az esély.
A rózsahegyi vendégszektor különleges vendégeket fogad. Nagyjából ötszáz szurkolónk fogja ugyanis képviselni a sikert és az európai kupaszereplés kiharcolása utáni katarzist és őrületet átélni vágyó tömeget.
Nyomást gyakorlok rátok, zsarollak titeket? Talán.
Viszont az fontosabb, hogy egy olyan kilencven perc vár rátok, amely során arra kérlek titeket, hogy kétszáz százalékos teljesítményt nyújtsatok. Nekünk, a nézőknek, Világinak és a többieknek is erre van szükségünk.
Tényleg! Ki akar közületek örökké élni? Ha Rózsahegyen sikerrel jártok, akkor ez nektek a Sport utcában összejön.
Macejtől egészen Rossiig, arra kérlek titeket, hogy a szezon utolsó mérkőzésén csapjatok oda, és lépjétek át a határaitokat. Az összecsapás, ugyanúgy, mint egykoron Churchill, a következőket kínálja: vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.
Mi a lelátókon felkészültek leszünk!
A cikk szlovák nyelven itt olvasható.
