Viszlát nyár, viszlát Eurovízió, kenterbe vert bennünket a kacsatánc 2018-as remake-je. Az Eurovíziós Dalfesztivál eredeti rendeltetését tekintve egy páneurópai, kapcsolatépítő dalverseny lenne. Lenne!
Ezzel szemben mai formáját tekintve inkább önmaga paródiájaként jeleskedik, és még annak is csak olyan parasztvakító verziójaként. Egykor én is baromi lelkesen követtem végig a nagy show-t megelőző Dal műsort, de többszöri csalódásom után lelkesedésem odáig korcsosult, hogy miután vége az egész haccacárénak, végighallgatom a pályaműveket egyben, sallangok, színpadi show és a többi macera nélkül.
A Dal-ban induló versenyzők nyolcvan százalékáról vagy még soha nem is hallottam, vagy pedig épp csak az előző évi szereplésük okán rémlenek valamicskét.
Könnyen lehet, hogy ezzel csak az én zenei alulműveltségemet okolhatom, de senki nem gondolkozott még el azon, hogy a Magyarországon immáron harminc vagy negyven éve a pályán lévő ténylegesen el/ismert előadók miért nem indulnak soha a versenyen? Biztos megijeszti őket a magas színvonal, nem?
Hála az ő önfeláldozó félénkségüknek, teret kap a Gütyüli Gang meg a Prügyi Duó, aztán legfeljebb a mezőny pár százaléka lesz az, aki a magyar zenei élethez ténylegesen hozzátett már valamit.
Az eurovíziós dalok nagy részét szerintem valahol valaki már megírhatta egy receptkönyvben, mert ugyanolyan semmilyenek.
„Végy két tojást és egy nagy társadalmi problémát, némi szerelmi szállal és egy csipet sóval. Adj az egészhez egy noname bandát vagy énekest, (ízlés szerint lehet a neme fiú, lány vagy egyik sem) gyúrd masszává az egészet egy kis elektronikus alappal és kész is vagy. Kis bazsalikommal háttérzajként tálalható.”
Na mégse legyünk ennyire szigorúak, a vak tyúk is talál szemet, néha azért mi magyarok is tudunk hallgatható előadót kiküldeni az Eurovízióra. Pár éve Rúzsa Magdi egész valamilyen volt az Aprócska Blues-al, és idén is felcsillant a remény, hogy az AWS képviseletében végre valaki visz egy kis színt az indokolatlan semmibe.
Végre egy zenekar a versenyen, ami letette a voksát egy műfaj mellett, és írt egy dalt, aminek még ihletése is volt.
Európa sem volt erre felkészülve, nem is számítottam rá, hogy nyerhetünk ezzel a dallal, hisz a műfaj bármilyen elterjedt is, rétegzene.
Nem tudom, anno a Lordi, hogy hozhatta össze a bravúrt, de a konzervatív európai még nem érett meg az elfogadásra, hacsak nem hordasz szakállat nőként, vagy nem közvetíted a nemek közti egyenlőség üzenetét csirkehangokat imitálva.
Képmutató banda! Lehet, hogy mégsem a „magas” színvonal az ijesztő a régi nagyoknak?
