Gasztrobetyár: „A türelem rózsát terem”

A Betyártanya egy új helyszín városunkban, amely – úgy gondolom – „régi”, mégis újfajta szórakozási és étkezési lehetőséget tud nyújtani az ide látogató vendégnek! Ötvöztük a gyorséttermi és a hagyományos csárdás környezetet, hagyományos házi ételkínálattal.

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/06. számában.

A Betyártanya belvilágát aprólékosan, az utolsó részletig jómagam álmodtam meg, és javarészt Róbi és Laci barátom segítségével váltottuk valóra!

Köszönet édesapámnak, aki a Betyártanya minden egyes bútordarabját felújította! Édesanyámnak azt az erőt, amelyet még mindig hatalmas szívvel és bizalommal táplál belém! Kedvesemnek és gyermekeimnek a türelmet, amiért az építkezési időszak alatt nélkülözték jelenlétemet, ugyanakkor mindenben megértők voltak!

Ám a munka még csak most kezdődik! Szeretném előre is megköszönni nektek, kedves vendégek, azt a türelmi időszakot, míg „belakjuk” a házat egészen addig, amíg álmunkban is fújni fogjuk, hogy mit, hol, merre találunk. Főleg magunkat kell megtalálni, és a teljes csapatot összeállítani, ugyanis annak ellenére, hogy önkiszolgáló étteremről beszélünk, minőségi táplálkozást szeretnénk biztosítani a kedves vendégeinknek.

Talán most még kicsit lassabbak leszünk, lehetséges, hogy még az elején nem tudunk teljes gőzzel, és teljes kínálattal szolgálni, ám ígérem, hogy minden egyes nappal tökéletesedni fog a Betyártanya!

 

Mostanság még csak próbaüzemmódban működünk, ám naponta már reggel hattól várjuk a kedves vendégeket. A reggelijeinket a vendég igényei szerint készítjük.

Az ebéd ára a választott mennyiségtől függ! A Betyártanyában saját magad válogatod a falatokat a tányérodra, mindezt egyenárban, 100 g/1,20 € értékben. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy többfajta ételt kóstolhass egyszeri alkalommal.

A Zabálócsütörtök és a Hör-pintek este hattól veszi kezdetét, ilyenkor hasonlóképpen működünk, akár ebédidőben, és épp olyan árfekvésben.

 

A hangulatot hetente más és más népi zenekarok biztosítják. A nótaszó sem maradhat el, hiszen a Magnólia Trió lelkes népdalénekesei turbékolják el a legnépszerűbb nótákat.

A mi rózsánk nagyon nehezen kelt életre, ám mivel szívből és szeretetből gondozzuk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan kivirágzik… 🙂

 

Hiszen ahogy a régiek mondták: ” A türelem rózsát terem”!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább