Nyitókép: Gocoň László
Szerdahelynél jobban sehol sem dicsekszenek azzal, ami másé. Sehol se természetesebb, hogy egyszerre van nyolc gyorshiteled. Sehol sem hozod ki jobban a napi rutin kirakatszerepet egy kisötösből, sehol se tart tovább meginni a kispresszót.
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/06. számában.
Sehol sincs több exkluzív giccs, sehol sincs több egyszeri magánzó, sehol se adtak ki több egyedi rendszámot lízingelt Audira. DS LEVEL, az egyedfejlődés egyik mellékútja, a betonlabirintus. Idáig eljutni könnyű, a szintugrás roppant körülményes.
Szerdahely az a hely, ahol a legtöbb a radarozó ragadozó, az ismerős láttán az utcán félrekapott tekintet, a méregetés, a mellébeszélés és az olyan beszélgetés, ahol egyik se tudja közben, hol a másik szeme.
Kevés, mint Szerdahelyben a gondolat, az újdonság vagy a koncepció, és sok, mint a színes blokk meg a lakótelepi okosember, a bűntelensíg, a temető, a szígyen meg a pusztulat. (sic!)
Ahol az embert nem a vezeték- és keresztneve, hanem a kocsija és a telefonja mutatja be. Ahol állandó tárlatot tekinthetsz meg billboardokból, és ahol sose lesz elég parkoló.
Szerdahelyen az elgyúrt cigicsikkekből jön ki a helyi csillagkép, kinn a szabadban több az elhagyott monitortest, meg karbózott csempemaradvány, mint a virágzó pipacs.
Ennél kevesebb parkban piknikező családunk nem is lehetne. Ide pad se kell, mert elfoglalja a hajléktalan vagy a fetis.
Sehol nincs kisebb súlya annak, hogy adj előnyt, se nagyobb a lehúzott ablak mellett dünnyögő lakossági technónak.
Ez a város, ahol alig látni irigység helyett szeretetet, giccs helyett eleganciát és nyomakodás helyett tiszteletet. Már előre elvárt viszonzás nélküli nagyvonalúságot, alázatot, odaadást, kinevetés helyett elismerő mosolyt.
Itt egy csók helyett legfeljebb eccsókat látsz.
