Könnyű messziről közelre könyörögnie magát az embernek. Főleg az interneten keresztül. És főleg egy olyan nő esetében, aki egy nálánál jóval idősebb – akár házas – férfibe szerelmes.
Távolról mégis olyan hamar lehet közelebb kerülni. Talán még hamarabb, mintha végigjárnánk más-más mellett egy közös életutat. Csak fogjuk az idősík két végét, s egy meghitt randi keretében szépen egymás mellé kanyarintjuk úgy, hogy máris ott teremjen a 17 mellett az 57.
S hogy egy nőnek hogy is jut eszébe? Akár 17 évesen, 27, vagy 37 évesen az 57, vagy a 67? Most komolyan! Nem mindegy? Hadd jusson. Engedtessék meg a szerelem, engedtessék meg a megfoghatatlan kapcsolatok megfoghatatlanságának kihangsúlyozása.
Magyarázatkeresés akad bőven. Felháborodás és megvetés. Mindkét nemtől, minden irányból, mindenfelől. Senkinek nem tisztje, hogy pálcát törjön egy másik ember felett. Mégis megtesszük.
Az apakép, s a férfikép, ha nem sérült, jó eséllyel pályázhatunk egy kiegyensúlyozott vagy nem épp oly kiegyensúlyozott, de valamelyest stabil párkapcsolatra. De ha mégis sérült, akkor elgondolkodtató, hogy azok a pótcselekvéseink, melyekben bizonyos férfiakat az egyes kiemelkedő tulajdonságaik miatt kitüntetünk, okkal vezethetőek vissza a családunkban eltöltött korai gyermekéveinkhez. Jobb ezeket a történeteteket szakavatott szemmel megpiszkálni és minden ténynek vélt feltevést óvatosan, kellő tisztelettel kezelni.
Mindenesetre a nagy korkülönbség örök témája a síkos utcafrontok örök rejtélye is marad. S nekünk, nőknek, ha beszélünk róla, ha nem, akkor is közünk lesz ehhez. De főleg akkor, ha mi magunk is összetalálkozunk egy olyan férfivel, aki mellett megállapíthatjuk: több vonz benne annál, mint amit meg tudok magyarázni.
