Fotók: Ugróczky István
Vica, azaz Kiss Limpár Éva keze munkái, a Dark Side Soutache, már bizonyítottan nagyobb gyakorisággal fellelhetőek a Csallóközben, mint a térség őshonos víziszárnyasai vagy pontyféléi. Elegáns rendezvények kötelező érvényű kiegészítőivé és elhagyhatatlan hétköznapi viseletté váltak darabjai. Akinek még nincs tőle ékszere, valamiről biztosan lemarad. Nemcsak a szépséges sujtásos csodákról, hanem az ő megkapó személyiségéről is.
Az interjú megjelent a Klikk Out 2018/06. számában.
Hogy kezdődött a sujtásos ékszerek iráni vonzalmad? Mit ad Neked ez a technika, amit más nem tud(ott)?
Jó ez a ponty-hasonlat! Egyébként gyakran merítek – ez most jó szó ide – inspirációt a vízi világból, mert a kavargó, áramló vonalak jól visszaadhatók a sujtástechnikával – és már ide is kanyarodtam a kérdésedhez: világ életemben rajzoltam.
Egyébként sose tudtam, a rajzolni tudó emberek csak a fejüket csóválták az ákombákomjaimon, joggal. Rájöttem, hogy ez nem is rajzolás tulajdonképpen, hanem a kézírásom.
Mániákusan firkáltam lineáris dolgokat, végtelen íveket meg spirálokat, iskolapadra, könyvek lapszélére. Ezért szerettem bele a sujtásba is, ahogy a szecesszióba, a barokk zenébe és a japán fametszetekbe – a maszatolás nélküli, tiszta vonalat, a tökéletes arányt keresem mindenben. Mondhatnád, ettől még simán lehettem volna cukrász, vagy kerttervező – de az ékszerkészítés mindig is vonzott.
Milyen más technikával ismerkedtél meg eddig a kézművességed során?
Tanultam még ötvösséget is, ám a fémekkel való küzdelemben rendre alulmaradtam. Varrni viszont mindig is szerettem, tehát mikor ráleltem a sujtásra, ami ugye varráson alapul, azt mondtam, juhé. EZ az. Talán végre kiszabadulhat a fejemből az a sok vonal.
Tehát mondhatjuk, hogy ez a mesterség a folyton szárnyaló kreativitásod megzabolázása, pontosabban fizikai formába öntése?
Véletlenül pont a sujtás alkalmas a vicaságok kifejezésére a legjobban, igen. Külön szerencse, hogy az ezáltal megszülető tárgyaknak gyakorlati haszna is van.
Feszegetem a technika határait, de nem tanulmányozom más sujtásolók munkáit – a rosszakat minek, a jók meg, félek, befolyásolnának – inkább a természetből, népművészetből, régi kézműves tárgyakból inspirálódom.
Így sokkal többet kell kísérletezni, és még többször belebukni – de a végeredmény legalább csak rám jellemző.
Nem titok, hogy anyuka vagy. Egy 3,5 éves angyalka és egy tini rocker dögös anyukája. Mit adnak hozzá ők a munkádhoz? (Direkt nem azt kérdezem, hogy mit vesznek el, bár azt hiszem, hogy erre velősebb választ adnál.)
Egy majdnem felnőtt pasas (egyre kevésbé dögös) anyjának lenni néha nehéz, de az, hogy komoly témákat tudunk boncolgatni a fiammal, együtt fikázzuk a filmeket, hogy megnevettet, hogy megmaradt köztünk a bizalom a kamaszéveken túl is, büszkeséggel és örömmel tölt el – ráadásul segít megtartani a kapcsolatot az ifjabbak gondolkodásmódjával a magamfajta gyöpösödő X-generációsnak. A kicsi meg – mint minden kisgyerek, fárasztó – de állandó gyönyörködés forrása, mindent beragyogó napsugár. A férjem abszolút támogatása mellett a fiam és a lányom is arra ösztönöz és abban segít, hogy teljes ember legyek, értük és magamért.
Az ékszerek varrása mellett, ami talán mégsem egy olyan stresszes meló, Neked is kell egy kis kikapcs. Mivel lazítasz két megrendelés között?
Maga az alkotás valóban jóféle stressz, de az értékesítés meg egyéb hercehurcák egy induló vállalkozás körül, az állandó agyalás és sokszor éjszakába nyúló görnyedés az asztalnál, fárasztóak.
Ha már nyúzott vagyok és cseppet sem kedves, a férjemmel motorra pattanunk és kilépünk az időből, térből. A sebesség segít magunk mögött hagyni a nyűgöket és átfókuszálni. Pocsék időben meg olvasok.
Kérlek, adj nekünk tanácsot! Milyen öltözetet ajánlanál az ékszerek viseléséhez, és főleg milyen lelkületet? Hogy képzeljük el azt a megjelenést, melyben egy Vica-ékszer tökéletes viselőjévé válhatunk?
Csináltam még a kezdetekkor egy nagyon tarka, óriási hippi nyakéket, a világ minden színe benne volt. Gondoltam, na, ezt tényleg csak feketéhez lehet felvenni… Tévedtem. Egy barátnőmhöz került, aki tűzpiros ruhát varrt hozzá magának. Csodás lett az összhatás. Vagy van egy nyakékem, ami nagyon a szívemhez nőtt már – talán ezért az összes ruhámhoz megy, bőrdzsekitől kezdve a nyári ruhákon át a fekete estélyiig. Ha egy darabba beleszeretsz, az a tiéd – szerezd meg! Mindegyik egyedi, nem lesz több belőle! Az egyéniségedet keresd bennük.
Az angolban van egy jó kifejezés: „statement jewelry” – állásfoglalás-, üzenetékszer. Ezek a tárgyak azt üzenik viselőjükről: ez vagyok én – és nem maradnak észrevétlenül.
S egy vicces kérés a végére. Mondj magadról valamit, amiről azt hiszed, biztos meglepnél vele bennünket!
Majdnem 5 kiló voltam, mikor megszülettem. Színesnek látom a számokat. Annyira balkezes vagyok, hogy elsőben visszafelé kezdtem el írni. Ez a három egyben már kitesz valami meglepőt, egyébként uncsi figura vagyok.
