Bringa

KLIKK-ARCHÍVUM

Rákaptam a biciklizésre.  Mert jó. Alább kifejtem, miért is.

A cikk megjelent a Klikk Out 2012/08. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

Praktikus szempontból három fő érvet tudnék felsorolni, ami a bicaj mellett szól.

Első az egészség. Nem kell orvosnak, vagy életmód-tanácsadónak lenni ahhoz, hogy józan paraszti ésszel belássuk, kedvezőbb hatással van testünk állapotára, ha naponta pár kilométer megtételéért nem mindig kuplungnyomó izmunkat használjuk, hanem a lábainkban felhalmozott energiát. Nem csak lábaink és hasizmunk erősödik ezáltal, hanem állóképességünk is javul, és a szívünkre, tüdőnkre is kedvező hatással van.

Második érv, hogy környezetbarát, mivel a bringa kizárólag megújuló energiaforrással működik. Azaz emberi erővel. Mi vagyunk az üzemanyag. Ez pedig sokkal jobb a légkör, a globális felmelegedés, az ózonlyuk, az esőerdők, a veszélyeztetett állatfajok, és végképp, az egész föld szempontjából, mint a széndioxid. Kérdezzék a fákat!

Harmadik érv, hogy olcsóbb, mint autóval járni. Mindenki az üzemanyag árak miatt panaszkodik, hozzáteszem, joggal. Persze attól, hogy bringával közlekedünk, a benzin még nem lesz olcsóbb, csak kevesebb kell belőle, ergo spórolunk. Az így fennmaradt összeget elkölthetjük halászlére meg nagykofolára valamelyik falusi vendéglőben, ahova kitekerünk.

A felsoroltakon kívül rengeteg dolog van még, amiért érdemes nyeregbe pattanni, de ezeket fedezze fel mindenki magának. Tudom, nehéz a váltás, én is csak fél éve szántam rá magam, de azóta se bírok leszállni. A hétköznapi életben persze nem mindenhova célszerű biciklivel menni, de rövidebb távokra felesleges begyújtani az autót. A bringa jó alternatíva. A váltást legelőbb a pénztárcánk, utána a testünk, majd a föld is megérzi.

Végül még megemlíteném, hogy aki bringázni indul, nem feledkezhet meg a biztonságról. Tartsuk be a szabályokat és figyeljünk, az autósok helyett is.

És még valami, Kisudvarnoknak pacsi a bringaútért.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább