Novota Janit számtalan alkalommal állította döntés elé az élet. Nemcsak a pályán egy-egy kiélezett szituációban, hanem azon kívül is, a magánéletében. Most azonban maga az Élet döntött helyette, amely azt mondta: valami véget ért, új kapukat nyitok meg előtted. Kapusként végigjárta a szamárlétrát, jópár évig külföldön élt, majd közel a harmincöthöz hazatért, hogy valami olyanba kezdjen, ami még számára is újdonságnak számít. A legnagyobb sikereit a Rapid Wien-ben elérő hálóőr képtelen elszakadni a focitól: saját kapusiskolát nyitott és a DAC fiataljait is az ő kezére bízták.
Aortatágulás – így szólt az orvosi diagnózis. Százszor feltették már a kérdést, de nem lehet elkerülni, hogy elmondd, mit éreztél akkor, amikor tudatosult benned, hogy emiatt többé nem állhatsz a kapuba?
Sokként ért a bejelentés. Az első pillanatokban fel sem fogtam, mit jelent ez, csak peregtek a kérdések, hogy miért és mi lesz a következő lépés. Napról napra szoktattam magam a gondolathoz, de kellett hozzá az azóta eltelt fél év, hogy ki merjem jelenteni, teljes mértékben feldolgoztam, hogy nem állok többé a kapuba.
Abban viszont biztos voltam, hogy valamilyen formában szeretnék a labdarúgásban tovább tevékenykedni.
A bejelentést követő hetekben jött aztán az elgondolás, hogy kapusiskolát nyissak itthon, Békén. Kicsivel azután, hogy megszületett ez az elképzelés a fejemben, csörgött a telefonom. A DAC-ból hívtak azzal az ajánlattal, hogy szeretnék, ha én foglalkoznék az utánpótlásban a kapusokkal.
Panaszra nem lehet okod, mert vannak olyan játékosok, akik befejezik az aktív pályafutásukat, és hirtelen nem tudják, mit is kezdjenek magukkal. Ehhez képest nálad elég gyors volt ez az átmenet.
Valóban nagyon jókor jött a megkeresés a klubtól, mert szinte azonnal jött valami, amivel elkezdhetek foglalkozni. Nem azon sajnálkoztam, hogy vége a karrieremnek, hanem próbáltam előretekinteni.
Németh Krisztiánnal, a MOL Akadémia igazgatójával beszélgettem először erről a lehetőségről,
majd Martin Raška, a DAC kapusedzője tárcsázta a számom, és előállt az ötlettel. Megegyeztünk, hogy amíg a fiaimnak tart az iskola és az óvoda, addig Debrecenben maradunk, utána hazaköltözünk Békére, és belevágunk.
A családod hogy fogadta az új helyzetet?
A családom – mindenekelőtt a feleségem, Katika – nagyon nagy támaszom volt. Őt talán még jobban megviselte a helyzet, mint engem. Mire teljesen berendezkedtünk Debrecenben, addigra jött az, hogy ismét pakolni, költözni kell. Félt attól, hogy velem mit fog tenni ez a kikényszerített változás.
Egy rádióinterjúban nemrég azt nyilatkoztad, hogy korábban nem ódzkodtál segítséget kérni sportpszichológustól, ha ennek szükségét érezted. Ebben a helyzetben is voltál szakembernél?
A Rapidban a csapatnak volt saját sportpszichológusa. A diagnózis felállítása után egy alkalommal elmentem hozzá személyesen, és Debrecenben is voltam. Szükségét éreztem annak, hogy beszéljek egy kívülálló személlyel, aki olyan kérdéseket tud feltenni, hogy a válaszaimban rámutassak a valós problémáimra és a lényeges dolgaimra.
Egy ilyen szakember alkalmazását minden klubnak fontolóra kéne vennie. Szlovákiában ez még csak gyerekcipőben jár, vagy még odáig sem jutottak el.
Sokan el sem tudják képzelni, mi játszódik le egy játékos fejében vagy lelkében, és mennyit tud segíteni ilyenkor egy sportpszichológus. Mikor a Rapidban részt vettem ezeken a beszélgetéseken, éreztem, hogy utána javul a teljesítményem és a közérzetem. Hogy példázzam: az első látogatás utáni évben válogatott lettem. Az volt a legsikeresebb szezonom Bécsben.
Javasolnád egy ilyen szakember alkalmazását a DAC-ban is?
Akár már holnaptól. Tudom, hogy a Rózsahegy elleni utolsó bajnoki előtt részt vett a csapat egy mentális tréningen is. A 0:4-es végeredmény magáért beszél. A fiúk olyan magabiztosan és elszántan léptek pályára, hogy nem volt kérdés, ki nyeri a meccset. Tény, hogy egy játékoson nagy a nyomás a vezetők oldaláról, és magasak az elvárások a szurkolók részéről. Nem mindenki tudja ezt könnyen kezelni.
Vegyük csak a közelmúltban történt szélsőséges és szomorú eseteket, mint amilyen Juraj Halenáré vagy Milan Malatinskyé, a szlovák utánpótlás-válogatott volt edzőjéé. Aztán ott van Robert Enke, német kapus régebbi története, amely szintén öngyilkossággal végződött. Mi vezethet idáig egy élsportoló életében?
Nehéz megmondani, hogy nekik milyen problémáik voltak. Nem feltételezem, hogy anyagi jellegű gondok jelentkeztek volna, de ez sem zárható ki teljesen. Van egy megfelelési kényszer a játékosokban, edzőkben. Rengeteg kívülálló nézi őket hétről hétre, akik közül sok a szurkoló,
de vannak olyanok is, akik csak arra várnak, hogy az adott játékos hibát kövessen el. Amikor ez megtörténik, nyomban szétszedik. Valaki ezt fel tudja dolgozni, valaki nem.
Én például soha nem olvastam el az újságokat és a kommentárokat a meccs után, amelyek a csapatról vagy konkrétan rólam szóltak. Szándékosan tettem így, hogy csak a focira tudjak összpontosítani. Amikor a Rapidhoz kerültem, még a közösségi oldalakról is töröltem magam. Van olyan játékos, aki azt mondja, őt nem foglalkoztatja, mit írnak róla, de ez nem igaz. Mindenkit érdekel.
Engem pedig az érdekel, hogy amióta hazatértetek a békei családi fészekbe, mennyiben változtak meg a hétköznapjaid?
Azt hittem, hogy itthon végre hátradőlhetek, nem lesz annyi rohanás, és nyugodtabb lesz az élet, de ez nem mindig jön össze. Mindazonáltal azt mondom, jól van ez így, mert az állandó utazgatásnak, pakolásnak talán valóban vége, de jöttek ehelyett más jellegű kihívások.
Gondolj bele, évekig ugyanazt az életet éled: edzés, meccsek, utazás. Noha az anyagi biztonságod megvan, mégis nyomás alatt vagy.
A klubban szinte mindent elintéznek helyetted, neked igazából csak a családdal kell törődnöd a foci mellett. Aztán ez az állapot szinte egyik napról a másikra megszűnik, és mint az iskolát befejező diáknak azt mondják, hogy: jó, most már próbálj szerencsét. Kikerülsz a való világba, és elkezdődik egy teljesen új fejezet az életedben.
Amelyben az első lépéseket július 1-jén meg is tetted. E nap volt ugyanis a kapusiskolád megnyitója a békei focipályán. Jobban izgultál, mint egy Rapid Wien–Austria Wien derbi előtt?
A kettőt igazából nem lehet összehasonlítani, de valóban feszült voltam kicsit. Tizennégy gyerekkel tartottuk az első edzést. Martin Raška is segítségemre volt, akinek nagyon hálás vagyok, mert nem biztos, hogy elsőre egyedül is megbirkóztam volna a feladattal. Aztán fokozatosan feloldódott bennem a feszültség, a visszajelzések pedig hála Istennek pozitívak voltak. Várhatóan emelkedni is fog a létszám, hamarosan felsőszeli és peredi tanítványaim is lesznek.
Megtaláltad azt az irányvonalat, amely mentén haladni szeretnél?
Úgy érzem, igen. Gyerekekkel foglalkozni nagyon jó dolog. Hamar megtudod, ki a félénkebb, ki a vagányabb, de mivel nekem is van két fiam, gyakorló szülőként nem volt különösebb gond megszólítani őket. Az edzés alatt ők az én gyermekeim. Érezniük kell, hogy nyitott vagyok feléjük és jó kezekben vannak nálam.
Azt nem tudom garantálni, hogy mindenkiből sztárkapus lesz, aki majd nagy klubban fog védeni, de igyekszem olyan közösséget építeni, ahol megadjuk egymásnak a tiszteletet, nem nevetjük ki a másikat, ha hibázik,
én pedig megpróbálom összetartásra nevelni őket. Bízom benne, hogy nagyon jó kapusokat sikerül majd kinevelnem, de még boldogabb leszek, ha jó felnőttek lesznek a neveltjeimből. Én eddig csak jó érzéssel jöttem haza az edzésekről.
Az is megfordult már a fejedben, hogy egyszer majd felnőtt csapat edzője legyél?
Ez a kérdés eddig csak másoknak fordult meg a fejében velem kapcsolatban. Vezetőedzőként vagy akár kapusedzőként felnőtteknél e pillanatban nem tudom elképzelni magam. Lehet, hogy később ez megváltozik, de amíg élvezem a gyerekekkel való munkát, addig úgy érzem, nincs miért váltani.
Foci nélkül el tudnád képzelni az életedet?
Biztos, hogy nem. Legfeljebb szakácsként, mert érdekel a gasztronómia. Bécsben összebarátkoztam egy mesterszakáccsal, aki azt mondta, ha komolyan érdekel a dolog, bármikor mehetek hozzá főzőleckére. De ez még kicsit odébb van, továbbra is a focira összpontosítok.
Ide tartozó újdonságnak számít, hogy két alkalommal már szakkommentátorként is kipróbálhattam magam.
A DAC két felkészülési mérkőzését kommentáltam élőben a csapat youtube csatornáján, a vébé alatt pedig a Pátria Rádió Rangadó című műsorának voltam állandó vendége. Ez a szerepkör is új még számomra, de nem tagadom, akárcsak a kapusedzéseket, ezt is nagyon élvezem.
