Nagy Attila dunaszerdahelyi helytörténész az alapos kutatómunka híve. Adatokat gyűjt, levéltárba jár, naphosszat molyol egy-egy érdekes, régmúltba nyúló történeten. Szerkesztői munkája mellett és négy gyermek édesapjaként nem jut éppen annyi ideje a sportolásra, mint szeretné, de a történelmi korok lenyomatait vizsgálva biztos, hogy azok közé a dunaszerdahelyiek közé tartozik, akik a legtöbbet tudják a város sportmúltjáról. Néhány érdekességet olvasóinkkal is megosztott.
Bokszzsargonnal élve: az egyik sarokban itt áll Nagy Attila, a másikban a sport, mint minden mozgásforma gyűjtőtégelye. Hol találkozik ez a kettő a ringben, pontosabban: a hétköznapokban?
Sajnos, mivel sokszor ülőmunkát végzek, kevesebb időm jut az aktív sportolásra. Ennek ellenére nagyon fontosnak tartom, hogy az ember életében jelen legyen a sport, a mozgás. A kérdésre válaszolva, nálam ez pillanatnyilag az egyik kedvenc szabadidős tevékenységemben, a kerékpározásban jelenik meg.
Jobban érdekelnek a sporttörténelmi események, mint valamelyik sportág űzése?
Szívesen tekintek vissza a múltba, ahol nagyon sok érdekesség fellelhető, akár sportszemüvegen keresztül nézve is. Azt tudni kell rólam, hogy
én a magyarországi Tokajból származom, és a feleségem révén váltam dunaszerdahelyivé.
Először a Katedra folyóirat szerkesztőjeként dolgoztam, később pedig magánvállalkozó lettem, és igazából ekkor ébredtem rá arra, hogy tulajdonképpen nem csupán a városnak, hanem a Csallóköznek sincs nagy történelmi mélységű kutatott területe. Szűz terep volt, amellyel senki nem foglalkozott, engem pedig izgatott a kérdés, hogy miért nem.
Így került eléd Dunaszerdahely sportéletének múltja is.
Ha igazából nekiáll az ember kutakodni, akkor bizony elénk kerülnek érdekes anyagok a múltból. Innen tudhatjuk, hogy városunkban a legrégebben, rendszerszinten űzött sportágak közé a labdarúgás, illetve a sakk tartozott. Nagyon sok érdekes iratra lehet rátalálni.
A DAC-cal kapcsolatban egyebek mellett arra, hogy nem 1904-ben alakult meg a csapat, abban az évben a város csupán megvett egy területet, s az lett a későbbi „öreg” sportpálya a mai rózsakert területén. Ez tulajdonképpen egy faiskola volt, majd itt állt az első és legrégebbi sportpálya a városban.
Azt is tudni kell, hogy az 1900-as évek elején egyáltalán nem volt divat errefelé a sport. 1902-ben a Pécsi Közlönyben jelent meg egy érdekes írás, amelyet a Dunaszerdahelyen is megfordult kántortanító, Bogyó Alajos jegyzett. Egyebek mellett leírta, hogy amikor ő 1854-ben ide került, abszolút semmilyen testmozgás nem volt előírva a gyerekek számára, és lehetőség sem volt a sportolásra. Lényegében ő volt az, aki a testmozgás kezdeteit elindította városunkban. Később aztán rendeletbe foglalták már, hogy a testnevelést az iskolában gyakorolni kell.
Az akarat azért mégiscsak megvolt, hogy valamilyen sportot meghonosítsanak a városban.
E tekintetben egyénekről kell beszélnünk, személyes indíttatású dolgokról. Bogyó Alajos mellett Vermes Ferenc főszolgabíró nevét is mindenképpen ki kell emelni. Ő volt az, aki elindította az aktív sportéletet a városban.
Benne tisztelhetjük városunk első labdarúgócsapatának, a DSE-nek, azaz a Dunaszerdahelyi Sport Egyesületnek a megalapítóját, első elnökét.
A csapat egyébként csak 1908-ban jött létre, mert ma bármilyen furán hangzik is, abban az időben a közvélemény a kerékkötője volt a sporttal kapcsolatos törekvéseknek. Sokan ugyanis nem szívesen nézték, hogy futkároznak az emberek a mezőn, s közben kergetnek egy bőrgolyót. Ez furcsa jelenség volt akkoriban, s nem is érezték annak szükségét, hogy sportoljon valaki.
A szintén említett sakk is annyira zavarta a „jónépet”, mint a futball?
A sakk „úriemberesebb” sport volt. Az első mérkőzések Dunaszerdahelyen igazából sakkmérkőzések voltak. Amikor 1904-ben létrejött a faiskola, az tulajdonképpen egy picike tornakert volt, amely sok teret nem adott a mozgásra. Ugyan lett volna igény a focira, de a város eleinte nem engedte, hogy kivágják onnan a bokrokat. Focimérkőzésről csak 1908 után írtak először.
Magad nem számolsz egy ilyen jellegű sporttörténeti kiadvány megjelentetésével?
A város, de a Csallóköz korai sporttörténetével is szívesen foglalkoznék. Leginkább a kezdetekkel, azzal a korral, amikor az első sportegyletek megalakultak. Az érdekel, miképp viszonyultak a sporthoz, kik voltak azok a személyek, akik ezt beindították, milyen lehetőségeik voltak. Maga a munka eléggé időigényes, de már lassan gyűlik az anyag, és látok benne kihívást.
A múltból most kanyarodjuk vissza a jelenbe, de maradjuk még a focinál. Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említetted, hogy mind a két bátyád nagy focista volt. Te nem követted őket a sorban?
A három fiútestvér közül én voltam a kakukktojás. Mindenki azzal számolt, hogy megjött a következő generációs futballista a családban, de nem váltottam be a hozzám fűzött reményeket.
Viszont hosszútávfutóként és távolugróként voltak eredményeim fiatalabb koromban.
Télen például rengeteget jártunk szánkózni. Tokajban erre adta magát a terep, és veszélyt nem ismerve csúszkáltunk fel-alá. Ma már nem biztos, hogy le mernék ott jönni. Mint másnak, nekem is jóval több időm és lehetőségem volt a mozgásra gyermekkoromban, mint manapság.
Ha lehetőséged van rá, hogy ne autóval közlekedj, megteszed?
Nagyon sokszor van lelkiismeret-furdalásom emiatt, aztán mindig azzal nyugtatom magam, hogy azért nem mentem biciklivel, mert nem tudtam volna hová lelakatolni. Talán több biztonságosabb bicikliállványra lenne szükség a városban. Az itteni közlekedéskultúra pedig gyakran eléggé veszélyes. Volt már rá példa, hogy húsz centivel mellettem hasított el egy kamion.
Négy gyermek édesapjaként a saját gyerekeidet milyen módon igyekszel rábírni a sportolásra?
Hál´ Istennek, mindegyik örökmozgó, és egyik sem Facebook-függő. Ha biciklivel útra kel a család, akkor az azt jelenti, hogy egy fél focicsapatnyi ember teker egymás mellett. Hétvégi kikapcsolódásként szoktunk nyeregbe pattanni.
A környékbeli helyeket kedveljük.
Annak mindenképpen örülnék, ha egyre jobban elterjedne a vidékünkön is a biciklikultúra, és több lenne a kerékpárút, mert szükség és igény is van rá. Elég, ha csak a közelmúltban lezajlott két, sok embert megmozgató bringanapot említem. Bár én személyesen az ilyen tömegrendezvényeket nem igazán kedvelem. Jobban szeretem, amikor saját magunk megyünk.
Tömegrendezvények. E szó kapcsán óhatatlanul meg kell kérdeznem, hogy DAC-szurkoló vagy-e?
Nem vagyok az a típusú szurkoló, aki ott van a meccseken, és buzdít. A futball, mint olyan, engem igazából nem ragad magával, ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, DAC-drukker vagyok. Az én szívem is a csapatért dobog, már csak azért is, mert a DAC maga különleges jelenség. Látjuk azt, hogy a mai világban mennyire nehéz közösséget teremteni, ezért is érdekes a csapat kivétel nélkül szinte mindenki számára a környéken, és a határ másik oldalán is.
A DAC szimbólum, olvasatomban a felvidéki magyarság egyik erős, ha nem a legerősebb jelképe. A klub, a csapat megalapítása is az a történet, amely kifejezetten az összefogásról szólt.
A Trianon után megalakult DAC ugyanis egyfajta politikai protestálás volt, a magyar összefogás erejének a megmutatása a sport mezében. És amit akkor beteljesített a DAC, azt mind a mai napig képviseli.
Mit gondolsz, ha száz év múlva leül egymással beszélgetni egy helytörténész és egy újságíró, akkor erre a mostani csapatra hogyan emlékeznek majd vissza?
Ezt nehéz megválaszolni, mert akkor már nem mi ülünk majd itt. Az idő majd eldönti. A lehetőség, ami most a klub kezében van, nagyon erős töltetű irány, amelyet, véleményem szerint száz év múlva is csak pozitívan lehet majd felemlegetni. Egy évszázad múlva azt fogják mondani az emberek, hogy
Dunaszerdahelyen felépült egy hatalmas stadion, amelyben teltház előtt játszották a meccseket,
és ahol egyszerre tízezer ember torkából szólalt meg a Nélküled és a magyar himnusz. Bár az asszimilációs folyamatokra tekintve megeshet, hogy akkor ez már nem lesz így.
Egy hónapig csak a futballról szólt minden. Van olyan meccs, amely annak ellenére is le tud ültetni a tévé elé, hogy nem vagy focibolond?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs. Emellett pedig az is biztos, hogy a DAC Európa-ligás szereplését is megnézem a tévében. A Slovan elleni párharcot is együtt követte a család, annak ellenére, hogy egyébként nem nézünk ilyen közvetítéseket. Amit kedvelünk, azok például a téli sportok, így egyebek mellett a gyorskorcsolya vagy a műkorcsolya. Azok szépségében nagyon sok energia van.
