Fotók: Fekete Nándor
Marco Rossi. Érdekes, de valahogy természetesnek vettem, hogy Marcónak sosem teszek fel kérdéseket a sajtótájékoztatókon. A meccsek előtti találkozások alkalmával is csak annyit mondtam: good luck! A válasza mindig az volt: thanks!
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/08. számában.
Minden kommunikációs űrt kárpótolt nekem a három vele készült nagyinterjú.
Az első a Villa Rosában, a Marco érkezése utáni nehéz hetekben volt. Emlékeznek, László Csaba után jött… A második, videós, karácsonykor zajlott a VIP Goldban. A harmadik, szintén videós, pedig a VIP Silverben, amikor… Mikor is?
Amikor kértük az interjú időpontját, úgy nézett ki, hogy a Fradi meccs előtti pénteken lesz az utolsó munkanapja. Azt a napot kaptuk az interjú elkészítésére. Hm… Gondolkodtam. Én egy összegző, time-lapse interjút akartam csinálni, amit viszont egy hivatalos hír a távozása időpontjáról teljesen megsemmisített volna. Megpróbáltuk a lehetetlent.
Megkértem Poór Marianna rokonomat, aki privát angol nyelvoktató, hogy fordítsa majd le a szöveget – egy megagyors Fedexes menetben. A helyszínen Gocoň Peti fordít, Marianna az interjú után megkapja a hangsávot és elindul fordítani.
Interjú. Megjegyzem, én az interjúra soha nem készítek kérdéseket, kivéve az első, felvezető kérdést.
Tudván, hogy ez egy kivételes eset lesz, még én magam szóltam Petinek a kávé mellett, hogy most az egyszer előre elkészítem az összes kérdést. De nem így történt, napok óta kialvatlan voltam, ráadásul csütörtökön hivatalosak voltunk egy akcióra, ahol borozgattam. Nem vittem túlzásba, de mindez elég volt ahhoz, hogy hazaérkezés után azonnal az ágyba dobjam magam azzal, hogy reggel korábban felkelek. Sikerült olyan korán felébrednem, hogy tíz percet késtem a 9.45-re tervezett stábtalálkozóról… Már útközben konstatáltam, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, és fejben elkészítettem az indító kérdést. Mint ahogy tíz éve csinálom… Nyugi. A rohanás viszont eléggé felvitte az utóbbi időben amúgy is magas pulzusomat, tehát megkértem a kémiát, hogy alakítson ezen.
Nanu fotósunk és Gerő Zoli operatőr mindent elkészít a Silveren, így amikor felénk slattyog Marco, már kezdhetünk is. Zoli 2016 óta működik együtt a Klikkouttal, azóta részletesen elmagyarázta nekem és a többieknek is a forgatás miértjeit és hogyanjait, tehát sokat nem kell magyarázkodni.
Az interjú alatt príma érzésem van, a legnagyobb break az, amikor egy teljesen más kérdéssel megállítom a nagyszombati disznóságokat stb., és más irányba viszem a beszélgetést. Menet közben elhatározom, nem lehet a Nagyszombat ennek a beszélgetésnek a fő témája. Nem érdemlik meg.
Azt sem akartam, hogy Marco felhúzza magát ennél a kellemetlen reminiszcenciánál. Sikerült más vizekre evezni… Tulajdonképpen a videóinterjú első részének a vége volt a break pillanata.
Hm… Miközben figyelem Marco arcát, eszembe jut, hogy az előző interjúimhoz viszonyítva ez bensőségesebb beszélgetés. A vége erős volt, de ez az erő később, a videó vágásnál, Gerő Zolinál, csapott le rám nagy erővel.
Az első részt sikerült péntek estére elkészíteni, azt hiszem, akkor kezdtem tudatosítani, hogy az amúgy is nehéz feladatot egy váratlan probléma kísérte. Szombaton több alkalommal megtettem a Dunaszerdahely-Egyházgelle távot…, hm…, amúgy nem lenne hülyeség, ha a gelleieknek is lehetne normális gyorsaságú netjük.
Már késői délután volt, amikor történt valami, amikor megértettem, hogy…
A videó utolsó másodperceit vágtuk, Zoli nem akármilyen technikája segítségével a képernyőn néztem, és érdekes hangszínre lettem figyelmes.
Marco a végére hihetetlen emóciókkal válaszolt. Az utolsó mondata: csak azt tudom mondani, amit a játékosoknak…, hálás vagyok…
Marco elérzékenyült, mint egy igazi férfi… Az erős férfiak jellemzője, hogy van bátorságuk kimutatni az emócióikat, nem szégyellik, mert tudják, mikor illő keménynek lenni, és mikor illő kimutatni, hogy emberek vagyunk, akik érzelmekkel bírnak. Hm… Én aláírom. A világ legjobb dolgai sosem születtek előírások alapján. A fasza dolgokba az életet, a fantasztikumot, az érzéseket, a kreativitást, az emóciókat és a tudást préselik bele.
Zoli vágja a végét, tehát én többször látom azt a jelenetet. A videó utáni reklámokat kivágatom, megzavarták volna ezt a különleges pillanatot.
Zoli rám néz, én észreveszem, hogy erőteljesen könnyezik a szemem. Kapok egy zsepit és tudatosítom, mennyire szeretem a focit, mit képes az emberekből kihozni, s azt is, mennyire szeretem ezt a csodát, ami az utóbbi időben a munkám.
Köszönöm Marcónak ezt a három számomra kivételesen emberséges interjút, a stábomnak a remek munkát, és Gerő Zolinak az emberfeletti remek teljesítményt Marco utolsó, búcsú interjúinál.
Szeretni a munkádat hihetetlenül príma dolog, akkor is, ha egy ilyen Marco-interjú után szinte belepottyansz az ágyba.
