S hogy ne csak a férfiakról szóljon a fáma, hadd ejtsek pár szót a dunaszerdahelyi lányokról is. Igen, valószínűleg már tudod is, hogy mi fog következni.
Az eladó sorban lévő déeszi menyecskéknek megvan a hírük, nemdebár?
Keményen dolgoznak azon, hogy egy kompakt csomagot alkossanak. Benne a megfelelő,
tökéletesen elkészített, lehetőleg hosszú és egyenes – sörénynek tetsző – frizurával,
a megfelelő távolságban felhelyezett műszempillákkal,
masszív sminkkel eltakart, s ezzel megbénított arcmimikával,
művi tuninggal elkészített – bármikor szelfi pozícióban lévő – kacsaszájjal,
egyenletesen szolizott testszínnel,
mestertetkókkal finoman kiemelt végtagokkal,
menő napszemcsivel,
semmiruhával és klaffogós szandállal.
Ez az agyondolgozott fizimiska, a semmitmondó ábrázat és a lomha, ám masszívan fenékriszáló járás biztos siker – ha a tökéletes déeszi férfi igényeit nézzük. Mert a déeszi nő azt a déeszi férfit keresi, aki megfelelő körülmények közé képes terelni őt. Finom falatokkal, édes szavakkal csalogatva be őt a karámba, a fenszi házába, a fenszi ágyába. S onnan persze már csak ásó, kapa, nagyharang választja el őket. No és persze a ráébredés. Vagy még az sem.
Lányok, de most komolyan! Miért vagytok olyan egyformák? Miért vagytok egyenmajmok? Miért kell ez nektek? Ki várja ezt el? A déeszi férfi?! Na ne vicceljetek! Értük, tényleg?
