Tudatos várandósság Szülő-körben

Fotók: Ugróczky István

Nagy port kavart egy tavaly nyilvánosságra került szlovák dokumentumfilm, a Medzi nami (Before I met you), melyet Zuzana Limová rendezőnő a szlovák szülészeti osztályokon forgatott. Azóta egyre hangosabban jelennek meg vélemények, szüléstörténetek, s kezdődött el egyfajta párbeszéd a nagyobb nyilvánosság előtt. Így történhetett például, hogy a nemrégiben lezajlott Pohoda fesztivál egy témája volt, milyen változásokat szeretnének elérni a szlovák egészségügyben a szülések során. Ilyen céllal született meg a Szülő-kör nevű közösség, melyről Bernáth Mónika, az egyik szervező mesélt.

Az interjú megjelent a Klikk Out 2018/08. számában.

A név meglehetősen beszédes, milyen gondolat áll mögötte?

A Szülő-kör áll, ugye, a „szülő” szóból, melynek jelentése: szülő nő, valamint a születendő gyermek szüleit is magába foglalja, ezáltal bevonva az apukákat is.  A „kör” kifejezés pedig a természet által alkotott tökéletességet, egységet és biztonságot szimbolizálja.

A szülés és az azt megelőző 9 hónap egy csoda, amelyet a természet alkot. Anya és gyermeke tökéletes szimbiózisban létezik, ha ezt zavartalanul hagyják, s nem nyúlnak bele külső tényezők. Körünkben az ebbe vetett hitet próbáljuk erősíteni a szülőkben.

 

A hitet, mert az borzasztó kevés bennük. Ősi hitvilágokban a várandós nőket tisztelték, óvták, vigyáztak rájuk, és részben ennek is köszönhető az, hogy félelmek nélkül, bizakodva szültek.

Szeretnénk visszatérni a gyökerekhez a szülés, születés és a babáról való gondoskodás tekintetében is. Modern világunkban a kismamák a 9 hónap alatt gyakorta arról kapnak visszajelzést, hogy ők képtelenek életben tartani testükben fejlődő gyermeküket, majd biztonságban világra hozni. A jelenlegi körülményeknek változnia kell, mert az orvosokra és a felkészült egészségügyi háttérre igenis szükség van, de ez nem azt jelenti, hogy nekik kell irányítani a várandósságot, majd a vajúdást és megszületést ahhoz, hogy minden rendben menjen.

Ahhoz, hogy a szülés során is szimbiózisban maradhasson anya és gyermeke, legfőképp hitre és nyugalomra van szükség.

 

Nagyon keveset beszélünk a vajúdás és a szülés lelki hátteréről. A nők módosult tudatállapota vajúdás során eljuttatja őket arra a szintre, ahol testük tökéletesen érzékeli a szülés folyamatát és a pici szükségleteit. Csak nézzük meg az anya szülési hormonjainak termelődését vajúdás során. Minden a megfelelő időben és mennyiségben érkezik, ha nem piszkálnak bele. Vagy amikor nem érzi magát biztonságban a vajúdó nő, a gátizmai is megfeszülnek, mondhatni, óvják a picit. Ez egy csoda.

Az anya tökéletesen képes irányítani a testét szülés alatt. Szerencsére világszerte egyre több orvos látja ezt a tökéletességet és tudományosan megmagyarázhatatlan erőt, mellyel anyák világra hozzák gyermeküket. A szülés során inkább megfigyelőként háttérben maradnak, jelenlétükkel támogatják a nőt, és csak indokolt esetben lépnek közbe.

A háborítatlan szüléshez nincs is szükség másra, mint lehetőségre, hogy a kismama saját ösztöneibe kapaszkodhasson, nyugalmat teremtő és tiszteletet tanúsító szakmai csoporttal a háttérben. Legyenek meg a valóban szükséges vizsgálatok, de ezen kívül hagyják a vajúdó anyukát, hogy megtapasztalja a szülés és születés csodáját teljes valójában.

 

Konkrétan milyen témákkal foglalkoztok és kik a közösség tagjai?

Jelenleg hat állandó tagunk van, hat témával, melyeket mepróbáltunk teljesen a kismamák várandósság körüli (természetes gyógymódok, testmozgás, szülésre hangolódás testileg-lelkileg,) szülés alatti, illetve szülés utáni (szoptatás, a csecsemő otthoni ellátása, hordozás, mosható pelenka használata) igényeihez alakítani. Természetesen folyamatosan szeretnénk bővülni és az igényeknek megfelelően fejlődni.

Van-e az effajta „más” gondolkozásra igény, milyenek a visszajelzések a várandósoktól?

Úgy látom, hogy egyre nagyobb az érdeklődés. Tapasztalatom szerint főleg a többedszer szülő nők éreznek rá igényt, a sajnálatos első szülési tapasztalataik miatt. Ők értik leginkább, hogy ott a szülőszobán mennyire háttérbe szorulnak a gyakorlati információk.

Egyre többen érzik, hogy szükségük van egy helyre, ahol nemcsak hasznos információkat, de lelki megerősítést, támogatást is kaphatnak.

 

Hol, merre és mikortól található meg a Szülő-kör?

Nem győzzük kihangsúlyozni, mi nem is szülésfelkészítő, sokkal inkább szülőfelkészítő vagyunk. 🙂 Felkészítjük a szülőket, hogy mostantól megváltozik az életük, hogy igenis lesznek kemény időszakok, hogy nem fog minden úgy történni, ahogy az a nagy könyvben megvan írva, de így is mennyi mindent tehetnek születendő családjukért, az egészségük megőrzéséért és az érzelmi biztonság megteremtéséért. A légkör lehetővé teszi, hogy mindenki egy bizalmi körben érezhesse magát, ahol a félelmeit, aggodalmait is bátran kimondhatja, és az előadáson kívül is bátran forduljon hozzánk, ha segítségre van szüksége.

Csapatunk minden tagja szívügyének tekinti az adott témát, és azt hiszem, pont ettől olyan „más”. Lexikális tudásunkon kívül saját tapasztalatokat is megosztunk a körben, ezzel is növelve hitelességünket. 

 

Most nyáron mi is megpihenünk, de az interaktív előadások szeptembertől új időpontban folytatódnak, így aki érdeklődik, figyelje Facebook-oldalunkat (Szülő-kör).

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább