(Trencsén–DAC, kicsit másképp)
Közel egy éve nem hiányoztam a DAC egyetlen Fortuna Ligás meccséről sem! Ez a mostani kimaradt, az okok prózaiak: nyár van, talpig fürdőruhában élveztük a hűsítő vizeket, meg ami ezzel jár. Így történt, hogy a találkozó reggelén Miavától messze, mondhatnám egy országnyi távolságra ébredtem. Aztán azon nyomban visszacsuktam mindkét szemem. Képzeletben megbeszéltem Dobó István várkapitánnyal, hogy a Trencsén elleni mérkőzésre nem érkezem. Még rápihenek az utazásra… Apropó, Csák Máténak üdvözletét küldte volna, de szóltam Dobó uramnak, hogy most építik újra a „váralját” nála.
Mesés a táj, és törököt lehetne fogatni velem, ennek ellenére a DAC háza táján otthon vagyok!
Marin becsomagolt és elköszönt. Leírnám nagyon szívesen, hogy mit gondolok erről, de a „béke tengerét” nem szennyezném. Amúgy meg, az egyik hallotta a másiktól történetektől tele van a szügyöm. Aztán itt van ez az ingyenes utazás Budapestre, a Vidi meccsre… Kincsem, mindenkinek vettünk egri hűtőmágnest, akiknek akartunk? – szóval ez jobban izgat. Még egyszer körbenézek ebben a csodálatos épületben, ami pár napig az otthonunk volt. Mire kijelentkeztünk a szállásunkról, a déli harangszó kísérte utunkat.
Ha az úton haramiákkal találkoznánk, a biztonság kedvéért a DAC-sál ott lapul a bőröndben. Szerdahelyiekkel nem lehet szórakozni!
Hosszú az út hazafelé, és a kánikula csak nehezíti mindezt. Hazaszólunk, hogy hűtsenek be mindent, aztán majd együtt szurkolunk a csapatnak. Tikkadtság az úr, de a győzelem legyőzné egy fertájóra alatt.
Alig maradt idő lerakni otthon a csomagjainkat, irány a közvetítés. Érkezésünket a kezdő tizenegy felsorolásával fogadják. Ekkor még nem sejthettük, mekkora csata vár ránk, és hogy gazdagon zúdulnak a lövések mindkét oldalon.
Az elején Pacsi ajtó-ablak helyzete maradt ki, aztán a „hazaiak” irányítottak.
Ekkor jött az „álarcos várvédőnk”, Huk és a kapuba talált – 0:1. Szünetre ilyen eredménnyel vonultak a csapatok, a tévénézők pedig a sörcsap elé egyre gyakrabban. Fordulás után öt perc alatt kétszer is kapituláltunk. A szomszéd asztalnál meg is jegyezték, hogy a jó ***** nénikéjét, ez nem lehet igaz. Nem bizony! Nem adták fel a fiúk, miközben a helyszínen szurkoló DAC-fanok hangját otthonról erősítettük. Herc éles szögből nem kegyelmezett – 2:2. A játékvezető percei következtek. Teszem azt, ha ő szabálytalannak látta azt, ami amúgy nem volt, akkor utolsó emberként piros járt volna Koštrnának. De ezt ő sem gondolta komolyan. Elég baj az, hogy ebből megint a Trencsén húzott előnyt – 3:2.
Két gólt lőttünk, de „csak” 3:3 lett a vége. Fuss el véle, de jó kis meccs volt!
Már nem emlékszem, talán Vida Kristopher gólját előbb nem adta meg a spori. Majd a miértjét kezdtem orvosolni a DAC weboldalán, amikor különös dolog történt.
Nem az, hogy megtudtam, Bayo az imént kézzel vette le a lasztit, hanem valami egészen más. Az eredmény hirtelen 3:3-ra váltott a szöveges közvetítésben. Lévén volt némi csúszás a netes sugárzás és a valódi idő közt. Azonnal felugortam, öklömmel a gerendát kezdtem verni, és annyit mondtam: srácok, ne haragudjatok, hogy elárulom, de ki fogunk egyenlíteni! Majd Bayo befejelte a tévében is – 3:3! A jövőből jött a DAC egyenlítő gólja. A fagyi pedig nagyon visszanyalt. Még a világbajnokság alatt történt, hogy az egyik kedves barátom okostelefonja minden gól előtt jelzett, mire én erélyesen rászóltam, hogy kapcsolja ki, mert így nem marad semmi élvezet. Hál istennek, én megúsztam egy széles mosollyal, hogy „megelőlegeztem” az asztaltársaságnak a DAC találatát.
(Roberto)