A strandolók tíz fajtájának utolsó, lezáró fejezetéhez érkeztünk. Bár a kánikula még javában tart, ha máshonnan nem is, az üzletek polcairól már tudhatjuk, lassan vége a fürdőzési szezonnak.
A szezonnak, amit enyhe pesszimizmussal fűszerezve akár afféle vadászidényként is jellemezhetnénk. Ahova az ember elvileg pihenni és kikapcsolódni jár, ott véres harcok alakulnak ki minden nyáron a legjobb helyek megtalálása érdekében.
Ahogy azt a nyár elején megígértem, szent célomul tűzöm ki, hogy felvértezzelek benneteket arra az élethelyzetre, mikor élet-halál harcot kell vívnotok egy Seriffel a pancsolás jogáért, vagy épp a lángosért sorban állva kell kivárnotok,
amíg az Élelmes a nyakában lógó műanyag pénztárcából kihalássza a centeket, amivel a négytagú családja számára vásárolt egy darab „kiskofolát” tervezi kifizetni.
Bár a nyár már láttatja a végét, a strand még nyitva van, és én is lógok nektek három kategóriával, szóval nesztek itt van, okuljatok!
Nyolcadik típus: A kritikus
A kritikus az az arc, akiről senki, de még ő maga sem tudja teljesen, hogy mégis mi a francot keres a strandon. Rendszeres látogatója a fürdőknek, nem ragad le egy strandnál, gyakorta váltogatja kedvenc helyeit, és mindenki nagy örömére remekül hasonlítgatja össze azokat.
Napbarnított bőrét büszkén tárva a nagyvilág elé jár s kel a strandon, megosztva tapasztalatait mindenkivel, aki hajlamos meghallgatni.
Néha mutat közös vonásokat a Seriffekkel, de általában későbbi évjárat náluk, és kevésbé agresszív. Ha neki valami nem tetszik, gyakran hoz fel érvelésként egy másik fürdőt, ahol ez a bizonyos dolog másként működik.
Mivel mindenről korrekt képet igyekszik adni önmagának és környezetének, kénytelen hát a strand összes szolgáltatását végigpróbálni, végigkóstolni az összes arra járó lángost, ami sosem lesz olyan jó természetesen, mint a másik strandon. Nehéz élet lehet ez.
Kilencedik típus: Az abszolutista
Sajnos vagy nem sajnos, de vitathatatlan, hogy az emberiség abba az irányba látszik elmozdulni, hogy mindenkinek önmaga és a saját zsebe válik a legfontosabbá. Egyre kevésbé vagyunk tekintettel egymásra. Ha a strandok élővilágát tekintjük a társadalom egy apró, keretek közt zajló modelljének, akkor ennek a degenerációs zsákutcapiramisnak a csúcsán áll az abszolutista.
Az abszolutista olyan életformát követ a strandon, melynek alapján hajlamos elfeledkezni arról, hogy nem ő az egyetlen vendége ennek a fürdőnek.
Teljesen otthonosan tudja magát érezni, nem elég, hogy elvárja, hogy az alkalmazottak lessék minden kívánságát, a többi vendégtől is ezt várja. Értetlenül, felháborodottan néz, ha a medence hőmérsékletét a személyzet nem hajlandó konkrétan az ő igényeihez igazítani, és ha a napot kedvére lehetne kapcsolgatni, mint egy termosztátot…
Az abszolutistát egyáltalán nem zavarja mások véleménye, vagy hogy zavarba hozhat másokat, ha kedve tartja fürdőruha nélkül flangálna akár egész nap is. Szélsőséges esetekben hajlamos a már előtte ott lévő gyengébb akaratú vendégeket akár kiutasítani addigi helyükről, csakhogy az aurája egyenletesen barnuljon. Vigyázzunk az abszolutistákkal!
Tizedik típus: A preventív
Összetett típushoz érkeztünk így a végére, ez az a fajta, aki már az évek során kitapasztalt ezt-azt az életéről és a strandról. Tudja, milyen veszélyeket rejt, nincs kedve az emberekhez, ezért csak otthon ül és az egyetlen fürdőző tapasztalata idén nyáron a Klikkout-ból származott.
Azt a következtetést vonta le tévesen a strandolók tíz fajtájából, hogy az emberiség megérett a pusztulásra, és nincs értelme kimenni a strandra.
De ez tévedés. Emberekkel együtt lenni nem teher, hanem ösztönös szükségletünk. Néha viccesek, néha bosszantóak, de emberekkel lenni mindig jó móka, ha megkérjük az élet fanyar humorát. Szóval, jaj úgy élvezzük együtt a strandot, amíg lehet, takarodjatok pancsolni!
