Az utóbbi években már óriási rajongótáborral büszkélkedhet egy 10-15 éve még alig ismert, Amerikából származó előadóművészet, a slam poetry, mind a közönség, mind slammerek oldaláról tekintve. A felvidéki származású, és jelenleg Pozsonyban élő Dékány Niki már megannyi sikert bezsebelt tehetségének köszönhetően, vele beszélgettünk a slamről és az elmúlt évek sikereiről.
A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Rásó Attila
Mikor találkoztál először a slam poetryvel?
A műfajjal magával öt-hat éve volt az első találkozásom, mikor még a most már spoken wordként ismert műfajjal keverték Révkomáromban, A Magyar Kultúra Házában, a RÉV-ben.
Ezt követően aztán két év kihagyással szintén itt találkoztam a dologgal, az akkor már a Laboda Robi által propagált slam-események által. Ekkor tetszett meg igazán, eljártunk vele Budapestre is szurkolni neki, kb. egy évig csak a közönség körét szélesítettem, majd úgy döntöttem, eleget “nézelődtem” ahhoz, hogy én is kipróbáljam magam benne.
Mi motivált arra, hogy te is elkezdd?
Magával ragadott az egésznek a hangulata: szabadsága, stílusa, hogy van benne irodalom, színház, mégsem kötött, és nem profinak kell lenned, csak önmagad adnod.
Én mindig szerettem hangoztatni a véleményem, mert van, és szeretek embereket meggyőzni, elgondolkodtatni dolgokról. Ezért lettem színész is.
Milyen volt az elején, és milyen most már tapasztalt slammerként írni szövegeket?
Ugyanolyan nehéz. Kezdőként keresed a saját stílusod, a sémákat, és tapasztalt slammerként bár ez már megvan, mégis folyamatosan meg kell újítani az eszköztárad, különben unalmas leszel, vagy ugyanolyan maradsz. Ha én feltettem valahova a lécet, minden alkalommal szeretném megugrani, vagy minimum megtartani. Ez a legnehezebb. Ezért hallgatok már lassan több, mint egy éve e téren, pedig lenne témám, de többnyire két hónapig írok egy szöveget, addig faragom, formálom. Az elején mindig gyenge. Elkezdeni nehéz, hiába írtam már meg egy csomó szöveget, ugyanolyan kihívás elkezdeni
…