A révbe és RÉV-ben érő – Interjú Dékány Nikivel

Az utóbbi években már óriási rajongótáborral büszkélkedhet egy 10-15 éve még alig ismert, Amerikából származó előadóművészet, a slam poetry, mind a közönség, mind slammerek oldaláról tekintve. A felvidéki származású, és jelenleg Pozsonyban élő Dékány Niki már megannyi sikert bezsebelt tehetségének köszönhetően, vele beszélgettünk a slamről és az elmúlt évek sikereiről. 

A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.

Szerző: Rásó Attila

Mikor találkoztál először a slam poetryvel?

A műfajjal magával öt-hat éve volt az első találkozásom, mikor még a most már spoken wordként ismert műfajjal keverték Révkomáromban, A Magyar Kultúra Házában, a RÉV-ben.

Ezt követően aztán két év kihagyással szintén itt találkoztam a dologgal, az akkor már a Laboda Robi által propagált slam-események által. Ekkor tetszett meg igazán, eljártunk vele Budapestre is szurkolni neki, kb. egy évig csak a közönség körét szélesítettem, majd úgy döntöttem, eleget “nézelődtem” ahhoz, hogy én is kipróbáljam magam benne.

Mi motivált arra, hogy te is elkezdd?

Magával ragadott az egésznek a hangulata: szabadsága, stílusa, hogy van benne irodalom, színház, mégsem kötött, és nem profinak kell lenned, csak önmagad adnod.

Én mindig szerettem hangoztatni a véleményem, mert van, és szeretek embereket meggyőzni, elgondolkodtatni dolgokról. Ezért lettem színész is.

 

Milyen volt az elején, és milyen most már tapasztalt slammerként írni szövegeket?

Ugyanolyan nehéz. Kezdőként keresed a saját stílusod, a sémákat, és tapasztalt slammerként bár ez már megvan, mégis folyamatosan meg kell újítani az eszköztárad, különben unalmas leszel, vagy ugyanolyan maradsz. Ha én feltettem valahova a lécet, minden alkalommal szeretném megugrani, vagy minimum megtartani. Ez a legnehezebb. Ezért hallgatok már lassan több,  mint egy éve e téren, pedig lenne témám, de többnyire két hónapig írok egy szöveget, addig faragom, formálom. Az elején mindig gyenge. Elkezdeni nehéz, hiába írtam már meg egy csomó szöveget, ugyanolyan kihívás elkezdeni

Az interjú folytatása elolvasható az f21.hu-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább