Az élőlények alapvetően különböznek az élettelen dolgoktól. Vagy nem?
Minden élőlény a Földön sejtekből áll. A sejt alapvetően egy fehérjebázisú „robot”, ami túl kicsi ahhoz, hogy érezzen vagy tapasztaljon bármit is. Ennek ellenére mindent tud, amit mi „életnek” hívunk. Van egy fala (sejtfal), ami elválasztja a külvilágtól, szabályozza önmagát és igyekszik fenntartani az állandó állapotát. Eszik, hogy életben maradjon, növekedik és fejlődik, reagál a környezetére és szaporodik – de egyetlenegy építőeleme sem „él”.
Az egyik építőeleme kémiai úton reagál egy másik építőelemre, ami reakcióhoz vezet, ami más reakciókat vált ki.
Minden egyes sejtben másodpercenként több millió kémiai reakció megy végbe, ami egy végtelenül összetett folyamatot eredményez.
Egy sejt több ezer különböző fehérjét tud előállítani. Néhány nagyon egyszerű, néhány pedig komplex. Olyan ez, mintha egy autót vezetnénk, és közben folyamatosan újjáépítenénk minden egyes részét abból, amit út közben találunk. Ezt teszik a sejtek is, de a sejtek egyetlen része sem élő.
Minden élettelen, amit csupán az univerzum törvényei mozgatnak. Tehát az élet az adalékanyaga lenne ezeknek a reakcióknak?
Nem. Egyszer minden élő dolog meghal vagy elpusztul. A folyamat célja az, hogy újabb egyedeket hozzon létre, jobban mondva DNS-t. Az élet bizonyos szemszögből nem más, mint egy halom dolog, amik genetikai információt hordoznak. Minden egyes élőlényre hatással van az evolúció, és amelyik DNS a legjobb élőlényt fejleszti ki maga köré, az továbbra is játékban marad.
Szóval a DNS lenne az élet?
Ha a DNS-t jobban megnézzük, tényleg egy egészen bonyolult molekula, de magától még semmit sem tud tenni. Ezen a ponton jönnek a képbe a vírusok, és tesznek mindent még bonyolultabbá. A vírusok alapvetően RNS vagy DNS láncok kis proteinköpenyben, és sejtekre van szükségük, hogy bármire is képesek legyenek.
Nem világos, hogy élőnek vagy halottnak számítanak, mégis, a Földön összesen 225 millió köbméter van belőlük.
Vannak olyan vírusok is, amelyek halott sejteket támadnak meg, és keltenek újra életre, ezzel téve szert gazdaszervezetre, ami még jobban elmossa a határt.
Vagy ott vannak a mitokondriumok, amik a komplexebb sejtek kis erőművei. Szabadon élő baktériumok voltak (több milliárd évvel ezelőtt), mígnem nagyobb sejtekkel partnerekké váltak. Nekik is megvan a saját DNS-ük, és többszöröződni is tudnak, de már nem élnek; halottak. A saját életüket adták azért, hogy a DNS-ük továbböröklődhessen. Tehát az élő dolgok halottakká is tudnak fejlődni, ha ez előnyös a genetikai kódjuknak.
Vagyis akkor az élet maga az információ, ami a saját létezését biztosítja?
Mi a helyzet a mesterséges intelligenciával? A legáltalánosabb meghatározásainkat alapul véve nagyon közel járunk ahhoz, hogy mesterséges életeket hozzunk létre számítógépeken belül. Csupán idő kérdése, mikor jut el idáig a technológia. Ez nem tudományos-fantasztikum. Jelenleg is nagyon sok okos ember dolgozik ezen. Sőt, már most határeset, hogy a számítógépes vírusok élnek-e.
Tehát akkor mi az élet valójában?
Dolgok, folyamatok, DNS, információ? Elég bonyolult, nem igaz? Viszont arról a feltételezésről, hogy az élet alapvetően különbözik az élettelen dolgoktól, csak azért, mert valami nem fizikai is a része, vagy hogy más szabályok szerint működik, mint az élettelen dolgok, kiderült, hogy nem igaz.
Charles Darwin előtt a vonalat magunk és minden más élőlény között húztuk meg. Volt valami varázslatos bennünk, amiért különlegesek voltunk. Amint el kellett fogadnunk, hogy olyanok vagyunk, mint minden más élőlény – azaz az evolúció eredményei, más vonalat húztunk meg.
De ahogy egyre többet tudunk meg arról, hogy mire is képesek a számítógépek, és hogyan is működik az élet; és ahogy egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy megalkossuk az első gépet, ami beleillik az életre alkotott definíciónkba, úgy kerül a magunkról alkotott kép újra veszélybe. És előbb vagy utóbb eljutunk ide.
Csak hogy ne legyen egyszerű a dolog, itt van még egy kérdés: ha az univerzumban minden ugyanazokból az anyagokból áll, akkor ez vajon azt jelenti, hogy
az univerzumban minden halott, vagy azt, hogy az univerzumban minden élő?
Vagy hogy minden csak a komplexitás kérdése? Ez azt jelentené, hogy soha nem halhatunk meg, mert igazából sosem éltünk? Lehet, hogy az élet és a halál kérdése nem is lényeges, csak még nem vettük észre? Lehet, hogy sokkal szervesebb része vagyunk a körülöttünk lévő univerzumnak, mint azt eddig gondoltuk?
Gondoljunk csak bele. A bennünket alkotó atomok és részecskék egykor más élőlények részeit képezték, majd megint másokét, és miután ezek elpusztultak (halottak voltak), beépültek a mi szervezetünkbe.
A halálunk után ismét más dolgok részeit képezik majd, és így tovább, körbe-körbe… De vajon miért?
