Előzetesen a dunkirki ütközethez hasonlították a dunaszerdahelyi Pingvinek a La Manche-csatorna átúszását. Megijednie azonban senkinek sem kell, egyikük sem hagyta ott a fogát a hullámokkal vívott nagy csatában, sőt! Pék Dezső, Pék Endre és Nyáry Richárd dacolva a hátráltató elemekkel, legyőzték a tajtékokat, és világcsúcsot teljesítve oda-vissza átúszták Európa egyik leghíresebb tengeri csatornáját. A Gibraltári-szoros és a Loch Ness-i tó korábbi átúszása után ez volt a harmadik nagy expedíciója a Sportfanatic megszállott úszóinak. A trió két tagjával, valamint a hármas váltó trénermenedzserével, Makai Zoltánnal beszélgettünk.
Felkészülni egy ilyen embert próbáló feladatra nem kis feladat, még akkor sem, ha korábban a Gibraltári-szoroson és a Loch Ness-i tavon kellő tapasztalatot szereztek. Mikor érkeztek meg a helyszínre és mit vittek magukkal erre a nem mindennapi expedícióra?
Makai Zoltán: Az úszás időpontját már két évvel ezelőtt le kellett foglalni, akkora az érdeklődés a próbatétel iránt. Rengeteg papírmunkával, orvosi teszttel jár az engedélyeztetés. A szállásfoglalást is időben el kellett intézni.
Pék Endre: Autóval vágtunk neki az útnak. Csütörtökön indultunk, és péntek este érkeztünk meg Angliába, szinte az utolsó pillanatban. Este azonnal lefeküdtünk, mert a helyi hajóskapitányunk jelezte, hogy ideálisak az időjárási körülmények, ezért mindjárt másnap kezdhetünk is úszni. Négy-öt óra alvás után hajnali ötre értünk a doveri kikötőbe. Az úszócucc mellett semmi extrát nem vittünk magunkkal, csak csupa olyan élelmet, amely energiát ad egy ilyen kimerítő úszásnál.
Mennyiben volt más a felkészülés erre a versenyre, mint az eddigiekre?
Nyáry Richárd: Naponta négy kilométert úsztam, tóban és medencében egyaránt. Tóban azért jobb edzeni, mert ha úszás közben változnak az időjárási körülmények, az felkészít a nyílt vízi terepre. A La Manche-csatornában viszont rengeteg volt a medúza. Annyi, amennyit korábban még sosem láttam. Erre hiába próbálunk, itthon nem tudunk felkészülni.
Meg is csípték?
Nyáry Richárd: Nem is egyszer. A vízben viszont nincs lehetőség arra, hogy lekezeljem a csípéseket. Az embert hajtja az adrenalin, ezért egyszerűen keresztülúsztam a medúzarajon. Több fajtával is találkoztam a tengerben: a fehér színű tulajdonképpen ártalmatlan, a barna viszont úgy csíp, mint a csalán.
Pék Endre: Nem ez jelentette a legnagyobb veszélyt. Megcsípett, mentünk tovább. Nem volt szabad nagy jelentőséget tulajdonítani ennek. Ha mentálisan jól felkészül az ember egy ilyen úszásra, ez nem jelenthet akadályt.
Milyen szabályok jellemzik az átúszást?
Pék Endre: Az angol úszószövetség egy bírája jött velünk a hajón, ő ügyel a szigorú szabályok betartására. Induláskor lefényképezett bennünket, és feljegyezte azt is, milyen sorrendben váltjuk egymást. Ezen később nem lehetett változtatni.
Egy úszó szigorúan csak egy órát tölthetett a vízben, utána jött a váltás. Úszás közben a követőhajót tilos megérinteni két kézzel.
Ha a hullám nekicsap a falának, egy kézzel ellökheti magát az ember, de kapaszkodni nem szabad, mert a bíró abban a pillanatban véget vet az úszásnak. Akárcsak az etetéskor: nem lehet érintkezni a hajón lévő társakkal. Ezért találtuk ki, hogy egy hosszú rúd végére erősítettük az enni-, innivalót, azt nyújtottuk be egymásnak a vízbe.
Makai Zoltán: Fontos volt az is, hogy az angliai startnál is és a franciaországi fordulásnál is a partról kellett elkezdeni az úszást. A lábnak először érintenie kellett a szárazföldet. Amikor átértünk a francia oldalra, Dezső csak felállt egy sziklára, intett a kezével, és tétovázás nélkül folytatta az úszást.
A La Manche hossza légvonalban 34 kilométer. Oda-vissza a földrajzi 68 kilométer helyett mégis 93 kilométert tettek meg. Ilyen távolra sodródtak az áramlatokkal a legrövidebb útvonaltól?
Pék Endre: Az odafelé tartó úszás szinte tökéletesre sikeredett, mert szélcsend volt. A visszafelé út már kicsit rázósabb volt a hullámzás miatt. Doverben merültünk a habokba, és a franciaországi Cap Griz-Nes szikláiig kellett eljutnunk, majd onnan vissza Angliába.
Makai Zoltán: A szorosban nagyon magas az apály és a dagály közti szintingadozás, ez generálja az erős áramlatokat.
Hiába próbál az úszó egyenesben maradni, a tenger mozgása eltéríti az eltervezett útvonalától.
Jelentős szerepe van a pszichológiai felkészülésnek, mert azt is tudatosítani kell, hogy ha partot érünk Franciaországban, az még nem a táv vége, hanem ebben az esetben csak a fele.
Nyáry Richárd: Az erős sodrás akár tengeri betegséget is okozhatott volna, de már felkészültünk erre is, és pár karton Coca-Colával a fedélzeten indultunk útnak.
Tapasztalataik alapján ez az üdítőital bizonyult a legjobb tengeri betegség elleni szernek.
Egy alkalommal láttam, hogy Dezső arca kezd elfehéredni a vízben, akárcsak két éve a Gibraltári-szoros átúszásakor, de szerencsére most könnyebben átvészelte a kritikus időszakot. Pszichikailag az is sokat segít, ha látom magam mellett haladni a hajót, rajta a társaimmal. A 13-15 fokos tengervízben nagyon fontos a koncentráció.
Mennyire volt fontos a lehető legjobb idő elérése?
Makai Zoltán: Az elsődleges célunk az volt, hogy Dezső, Endre és Richárd teljesítsék váltóban a távot. Az időre viszont az apály-dagály váltakozás miatt is oda kellett figyelnünk. Egy etetésnél, ha elbeszélgetjük az időt, sok értékes percet vesztünk, ami miatt lekéshettük volna a megfelelő áramlatról. Lényeges volt, hogy a rúdon benyújtott energiaitalt vagy egyéb folyadékot minél hamarabb lenyeljék a fiúk.
Milyen érzés volt az angliai partra érés, amikor tudatosították, hogy 22 óra és 34 percnyi úszás után, egyetlen trióként világcsúcsot elérve teljesítették az oda-vissza távot?
Nyáry Richárd: A végén azzal számoltam, hogy a célba érés pillanatában nem én leszek a vízben. Már a hajón pihentem, és úgy kalkuláltam, hogy Endre fogja megtenni az utolsó karcsapásokat.
A tenger azonban keresztülhúzta a számításainkat, mert az utolsó kilométerekre igencsak lelassított bennünket.
Olyannyira, hogy nekem is, majd utánam még Dezsőnek is vízbe kellett szállnia. Végül ő volt az, aki zárta az úszást. Hogy milyen érzés volt megérkezni? Fantasztikus. Mikor belevágtunk, nem voltunk biztosak abban, hogy teljesíteni tudjuk, de végül megcsináltuk. Az igazi felismerés, hogy mit is vittünk véghez, csak másnap hasított belénk. Ültünk a parton, visszanéztünk a tengerre, és azt mondtuk, hogy valóban nagy teljesítmény volt.
Mik a további tervek, készülnek-e hasonlóan nagy expedícióra?
Pék Endre: Szóban már beszéltünk a következő kihívás lehetőségéről, de konkrétumokról egyelőre nem tudunk beszámolni.
Anyagi támogatás nélkül hiába van három-négy hosszútávúszója a klubnak, az önmagában nem elég.
Egy ilyen volumenű akció során kell a financiális háttér. A La Manche átúszás során 6200 fontot kellett fizetni a hajóért és 800-at az angol úszószövetségnek a regisztrációért. Félreértés ne essék, ez a pénz nem minket illett, hanem az engedélyek beszerzésére kell. Ezen kívül kellett költenünk még szállásra, utazásra, felszerelésre, biztosításra is. Számomra egy ilyen úszás azért is fontos, mert ezáltal képviselhetem a nagyvilágban a Csallóközt és a dunaszerdahelyi régiót.
Nyáry Richárd: Azt viszont már tudjuk, hogy jövőre Szlovéniában rendezik meg a jeges úszók világbajnokságát. Mivel az itt van a közelben, szeretnénk ott lenni, és minél fényesebb érmekkel hazatérni.
