Tandori Dezső gombfoci-trilógiája
A nemrég véget ért labdarúgó-világbajnokság távoli szemlélőjeként jutott eszembe gyermekkorom egyik kedves epizódja. Ugyan focizni mindannyian szeretünk, de nem mindenki születhet labdarúgónak. Számos alternatíva létezik, hogy ennek ellenére aktív részesévé váljon az emberfia magának a játéknak, illetve átélje az izgalmakat a „pályán”. A játékkonzolok vagy a számítógép adta focimeccsektől eltérően, az általam bemutatásra kerülő gombfoci valóban „megfogható” élményt nyújtott, és nyújt még ma is.
Maga Tandori Dezső is nagy gombfocijátékos hírében állt.
Különleges irodalmi stílussal ötvözi a realitást a fiktív elemekkel, személyekkel, állatokkal. Az állatokat egyben emberi érzésekkel vértezi fel, akik minden olyan dolgot „tudnak”, amiket az emberek is. Tandori 1938-ban született Budapesten. A budai otthonában alkotott gazdag költői, írói és műfordítói munkásságát a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. Korábban Kossuth- és József Attila-díjat is kapott. Iskoláit is a fővárosban végezte, magyar–német szakos tanári diplomát szerzett.
1971-től szabadfoglalkozású író, műfordító lett. A külvilágot kizárva, szinte remeteként élt feleségével, Tandori Ágnessel, aki szintén író, műfordító. Otthonában madarakat nevelt, amelyeket a medvékkel együtt megszemélyesített műveiben. Csak a kilencvenes években nyitott a nagyvilágra, ekkor számos európai nagyvárosban megfordult. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja lett.
A gombfoci vagy asztali foci a labdarúgást idéző játék, melyben a játékosokat gombokkal vagy korongokkal helyettesítik.
Európában, főként Magyarországon elterjedt. Lényege ugyanaz, mint az igazi focinak: az ellenfél hálójába juttatni a labdát, akarom mondani, az azt helyettesítő kisebb korongot. Kevesen tudják, hogy nemcsak játék, hanem sport is egyben. Magyarország például sokszoros világbajnok gombfociban.
Annak idején jómagam is űztem gyermekkori pajtásaimmal. A pincém mélyén még mindig találnék gombfocicsapatot, és a műanyag lemezre rajzolt pálya a kapukkal is megvan valahol. Tandori három gombfocis könyve, három képzeletbeli bajnokságot ölel át. Az 1980-ban (Nagy Gombfocikönyv), 1985-ben (Új nagy gombfocikönyv) és 1989-ben (A legújabb kis-nagy gombfocikönyv) megjelent ifjúsági regényekben a legendás labdarúgókon túl, kitalált személyek és állatok szerepelnek.
Az írás megjelent a Klikkout 2018/9. számában.
Nem kevés képzelőerő kell azonban hozzá, hogy valóban elfogadjuk, Disztl Péter, a Vízivárosi Verebek FC kapusa most tulajdonképpen egy gomb, vagy hogy a West Bromwich Albion csapatának egy medve az edzője, akit Dömötörnek hívnak. De hát ez az olvasás lényege, ez az, ami megkülönbözteti a való világtól, vagy éppen a mozivászontól. Elképzelni, átélni és beleélni magunkat olyanba, ami nem is létezik. Hogy ez skizofrénia? Kétlem! Verne Gyula nemet mondana rá, útban a Föld középpontja felé…
Tandori Dezső: A legújabb kis-nagy gombfocikönyv
Ahogy az előző két regény, úgy ez is Budán, a Vízivárosban játszódik. A Lánchíd utcában, egy toronyház teraszán – pontosabban az író lakásában. Egy megbeszélés után elhatározták, hogy újabb gombfocitornát rendeznek, immár a harmadikat. Minyutti felügyelő, aki amolyan supervisor, tulajdonképpen maga Tandori a mesélő szerepében. Miután kialakult a második liga végeredménye, kezdődhettek az első osztály küzdelmei.
A 22 csapatból 21 angol, és csupán a Vízivárosi Verebek FC magyar. A VVFC csapatában visszaköszönnek a nemzeti tizenegy sztárjai, Disztl Péter, Róth, Kiprich és Détári Lajos. Edzőjük a brazil Leao, valamit Némó III., a „főedző – nagy madáredző”. A stáb tagjai: Csiripovics Csirip, a Medvesport újság főszerkesztője, Trémió Frantisek, Sztár Tonik meg a többiek megejtik a bajnokság sorsolását. A Medvesport, ahogy az illik, minden mérkőzésről beszámolót ír, követi az eredményeket és a góllövőket.
Az egyes fordulók mérkőzéseinek esélylatolgatása már-már meghazudtolja az „igazi focival” foglalkozó szakembereket is. A bajnokság összesen 42 fordulóból áll. Az őszi bajnok, Norwich City egyben elnyerte a Liga kupát is, vagyis ahogyan Barnabás, az egyik vízivárosi medve elnevezte, a Liba kupát. A tavaszi bajnokságot pedig külön is jegyzik, mivel annak győztese indulhat majd a Kupagyőztesek Európa Kupáján (persze, csak képzeletben). Hogy minden klappoljon, időrendben is figyelemmel kísérhető a pontvadászat. Pontosan az 1984/1985-ös szezonról van szó.
Tandori ezt sem bízta a véletlenre. A bajnoki cím sorsa 1985. április 15-én dőlt el. Egy nappal korábban a Norwich City 1:1-re játszott az Aston Villával. Az így megszerzett egy ponttal behozhatatlan előnyre tettek szert a „kanárik”, mivel a második VVFC 5:2-re kikapott a Man. City otthonában.
A hátralevő két fordulóra is maradtak még izgalmak. Albert Flórián, Kubala, Czibor, Mezey György… (hogy csak a magyarokat említsem – mekkora nevek, te jó ég!) bánatára a VVFC a Tavaszi Kupáról is lemaradt, vagyis csak a második lett. Az utolsó fejezetben szó esik róla, hogy „jövőre a negyedik bajnokságot is megrendezik”… Ki tudja, talán egyszer összejön a folytatás is…
(Roberto)
