Négy kupát hozott haza Magyarországról a dunaszerdahelyi városi rendőr

A Dunaszerdahelyi Városi Rendőrség munkatársa, Csicsay Csaba és Devil Sony Black, a belga juhász malinois összesen négy kupával érkezett haza a magyarországi nemzetközi versenyről.

Forrás: Dunaszerdahelyi.sk

A REX Biztonsági Szolgálat szeptember 8-án második alkalommal rendezte meg Dévaványán a Szolgálati Kutyavezetők Nemzetközi Versenyét, ahol két szlovákiai versenyző is részt vett. A rendőrök és kutyáik munkáját Tóth Gábor nyugalmazott rendőr főtörzszászlós, rendőrségi oktató, nemzetközi munkakutya bírálta.

Tizenegy rendőr-kutya párosra több feladat várt, többek közt az utcai körülmények közt és terepen is bizonyítottak. Csaba összetettben a második helyen végzett Ladó György rendőrségi kutyavezető mögött, a harmadik helyet pedig a pozsonyi városi rendőr, Peter Bella szerezte meg. A dunaszerdahelyi városi rendőr emellett további három különdíjban részesült, így összesen négy trófeát hozott haza a Csallóközbe.

„Kiváló körülmények közt versenyezhettük Devillel, aki remekül teljesített. Szeretném megköszönni, a városi rendőrség parancsnokának, Csiba Tibornak, hogy támogatja részvételét a versenyeken. Mindig megtiszteltetést, hogy Dunaszerdahelyt képviselhetem, s bízom benne, a jövőben is meg tudom hálálni eredményeimmel a bizalmat” – mondta el Csicsay Csaba.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább