Fotók: Ugróczky István
Nemrég fújta el rózsaszín tortáján az első gyertyát. Kedvence Bogyó és Babóca, és nem szereti a zöldségeket. Sokan veszik őt körül őszinte szeretettel és figyelemmel. Reni és Otti, Dorottya örökbefogadó szülei mesélték el családdá válásuk történetét.
(A család kérésére csak keresztneveket közlünk, képeink illusztrációs jellegűek.)
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/09. számában.
Emlékszel a napra, amikor megtudtátok, hogy baba érkezik hozzátok?
Reni: Húsvétra készülődtünk, épp a papírüzletből léptem ki, kezemben a tojásfestékkel, amikor hívtak a hivataltól, született egy kislány, szeretnénk-e látni.
Az én gondolataim már teljesen előreszaladtak, hirtelen elszorult a szívem és a sok éves fájdalom, várakozás, sikertelenség hatására elsírtam magam a telefonba, hogy ne haragudjanak, de nekem fogalmam nincs, milyen ruhaméretet hord egy újszülött.
Annyira nem mertem soha bizakodni, hogy valaha gyermekünk lesz, hogy messziről kerültem az áruházakban a babarészleget. Maga a babára várás, jobban mondva, vágyás nem itt kezdődött. Tizenkét éve alkotunk egy párt Ottival, ebből kilenc éve vagyunk házasok. Vágytunk a babára már a kezdetektől, közben épült a házunk, vele együtt a karrierünk. Az állandó sikertelenséget ráfogtuk a stresszre, a rohanó mindennapokra.
Két év próbálkozás után azonban orvosi segítséget kértünk, mert a baba nem akart jönni. Erre az időszakra nem szívesen gondolok vissza, rengeteg rendelőben, orvosi vizsgálóágyon megfordultunk, míg végül közölték velünk, hogy természetes úton nem lehet közös gyermekünk.
Ez teljesen leforrázott engem, olyan volt, mintha ítéletet mondtak volna a házasságunk, a kapcsolatunk felett, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Következő szintre léptünk, bejelentkeztünk egy klinikára, ahol mesterséges megtermékenyítéssel foglalkoznak. Ebből az időszakból főleg a fizikai fájdalom, az állandó, kínzó migrén és a gyógyszerezés maradt meg az emlékeimben. Minden egyes beavatkozás reménnyel volt teli, ami hamar elillant.
Otti: Nagyon rossz volt végignézni, ahogy az én életvidám, örökké csicsergő feleségem, egy boldogtalan, rosszkedvű, fizikai fájdalmaktól szenvedő nővé változik. A harmadik sikertelen beültetés után a szüleim udvarán magamból kikelve kiabáltam, hogy nem szeretném őt több fájdalomnak kitenni. Ekkor vetettem fel az örökbefogadás lehetőségét, amelyet addig tabuként kezeltünk, sajnos.
Mai ésszel úgy gondolom, sokkal hamarabb elkezdhettük volna a folyamatot, mert a legjobb dolog, ami velünk történhetett. Ezért kapta a lányunk a Dorottya nevet, mivel a jelentése Isten ajándéka.
Így szeretnénk neki és a világnak is jelezni: a legnagyobb csoda, hogy ő hozzánk érkezett. Az örökbefogadási folyamat sok papírozást, hivatali látogatást jelentett. Továbbá 26 órányi pszichológiai tanácsadást is abszolválnunk kellett.
Meséljetek erről a részéről az örökbefogadásnak! Milyen feladata van a pszichológusnak?
Reni: Ezt a részét nehezen fogadtam el, nem értettem, hogy egy számunkra idegen ember hogyan fogja eldönteni, egyáltalán miféle joga van ahhoz, hogy megmondja, mennyire vagyunk alkalmasak a szülői feladatra, hiszen akinek természetes úton, házasságban vagy kapcsolatban születik gyermeke, semmiféle személyiségteszten vagy tanácsadáson nem vesz részt. És tudod milyen kár?
Rettentő sokat kaptunk ezektől az ülésektől, intenzíven foglalkoztunk magunkkal, az érzéseinkkel. A sok éves harc a kapcsolatunkon is hagyott nyomokat, ezeket is felszínre hoztuk a pszichológus segítségével. Minden tekintetben nagyon hasznos volt.
Amikor befejeződött a hivatalos része a folyamatnak, jött a legidegtépőbb időszak: várakozni, hogy valahol megszülessen egy gyermek, aki teljessé teheti a családunkat. Dolgoztunk, új hobbikat kerestünk, kirándultunk és alig vártuk, hogy megcsörrenjen a telefon.
Mi volt a reakciója a szüleiteknek, barátaitoknak?
Otti: A közvetlen környezetünket folyamatosan készítettük fel az új családtag érkezésére. A nagyszülőkkel átvettük azokat a fontosabb témaköröket, amelyeket a pszichológussal is átbeszéltünk.
Közösen Renivel úgy döntöttünk, hogy csak a hozzánk legközelebb állókat avatjuk be a terveinkbe. Nem akartuk, hogy ezt az amúgy is nehéz időszakot idegenek és félismerősök idegesítő kérdései nehezítsék meg.
Ezalatt a sok-sok év alatt rengeteg kellemetlen kérdést kaptunk, amelyekre az ember nehezen válaszol, ha teszem azt, épp a sokadik sikertelen beültetés után van. „Mikor jön a baba? Nehogy kifussatok az időből!” Sokan nem is tudatosítják, hogy ezekkel a mondatokkal kést forgatnak a másik szívében. De Dóri érkezése feledtetett minden nehézséget és megpróbáltatást. Új színt kapott a családi életünk.
Reni: Sok tekintetben másképp váltunk szülővé, mint az átlag, de ez nem változtat a lányunk iránt érzett mérhetetlen szeretet minőségén és milyenségén. Az első találkozás és tekintet nálunk is életre szóló élmény marad, akárcsak egy baba megszületése.
A közös életünk kezdete ugyanannyira volt megterhelő, aggodalommal és szeretettel teli, mint bármelyik friss családé. Nem lesz titok Dóri előtt, hogyan és miként került hozzánk, de majd mindent az életkorához mérten fogunk igazítani. Most egyelőre hagyjuk, hogy felfedezze a fűszálon csücsülő bogarakat, csigaházakat, megalkossa az első önálló mondatait és beragyogja az életünket huncut kis mosolyával.
