Évekkel ezelőtt, általános iskolás koromban a fizikatanárnőm sok órájára behozott magával egy lencse nélküli szemüvegkeretet. Az óra elején nagy hangon kijelentette, hogy ez a szemüveg az ő tudós szemüvege, aki felteszi, rögtön fizikussá is válik, és tudni fogja a választ az órán elhangzó kérdésekre.
Persze, mi akkoriban süldő kamaszként jókat röhögtünk ezen, hogy tiszta dedó, de azért csak felvettük azt a szemüveget alkalmanként, hogy mondjunk valami ordas nagy baromságot, vagy még gyakrabban azért, hogy megnevettessük egymást röhejes fizimiskánkkal.
Mostanra, felnőtt fejjel, magam is a tanári pályára készülve, már tudom didaktikailag, milyen szerepe volt ennek a röhejes okulárénak.
Nem voltam soha egy reál beállítottságú emberke, ebből adódóan tudásom is mindössze érintőlegesnek mondható a fizika, kémia és matematika tudományával kapcsolatban, de a fény terjedésére és a prizmákra vonatkozó tézisek, gyanítom amíg élek, élénken virítanak majd tudásom poros polcain, hisz mikor ezeket olvastam az osztályban, épp én néztem ki idétlenül, köszönhetően annak a lencsétlen vastagkeretes rondaságnak.
Nem az anyag maradt meg elsőként, hanem az a jó hangulat és vigyorgás, amit az osztálytársakkal összeidétlenkedtünk, na és ehhez az emlékhez tudom kötni azt, amit épp olvastam.
Szóval, most általános iskolás tanulmányaimat felhasználva fogom gondolataimat közölni, na nem a fénytörésről, hanem arról a bizonyos szemüvegről, aminek lencséjén át nézegethetjük a világot.
Tekintve, hogy a hozzám közeli dolgokról sokkalta jobb szeretek beszélni, most ez a szemüveg legyen egy ilyen „nem mindennapi történelem” szemüveg. Megkérlek benneteket, csúsztassuk orrunkra ezt a poros, kopott szemüveget, és nézzünk vissza a múltba kicsit. Sokszor hallottuk már azt a kis mondatocskát, hogy a történelmet a győztesek írják.
Ezzel összefügghet a közhellyé vált örök igazság, minden nézőpont kérdése. Beszélhetnék itt még érmékről, meg azok oldalairól, de minek szaporítsam tovább a szót, inkább példát mondok.
Történelmünkben rengeteg személy van, akit okkal és minden joggal tisztelünk és ajnározunk. Érdemeik vitathatatlanok, de mivel most egy ilyen furcsa kis szemüveg van rajtunk, beszélgessünk kicsit arról, amiről nem szoktunk, a hibáikról.
Csakhogy az alapoknál maradjunk, kezdjük rögtön államalapító István királyunkkal. Még a történelem iránt legkevésbé érdeklődők is fel tudnának sorolni minimum három vagy négy dolgot (remélem), amit Pisti letett az asztalra. De az okuláré most azt mondatja velünk, hogy ez az ember nem biztos, hogy olyan fain csávó volt, mert hát végül is, feldarabolta egy ellenlábasát, egy másikat megvakíttatott és megsüketített, alkalmatlanná téve őt ezzel az uralkodásra.
Több embert is eltetetett láb alól, akikről úgy gondolta, veszélyeztethetik hatalmát, ráadásul ezek nagy része rokona is volt. Konkrétan elpaterolta az ország korabeli értelmiségét, és kiirtotta az írott nyelvet. Kötelezővé tett egy addig teljesen ismeretlen vallást, és lehet, hogy néhány embernek ennie sem volt mit, amiben tudott segítenie kellett, templomot építeni, különben nyekk.
Regulázott, fegyelmezett és kegyetlenül megtorolta, ha valaki ellentmondott az ő akaratának, aztán pedig egy idegen országból származó valakit tett meg utódjává.
Ha anno nem járt volna sikerrel, vagy a mai korban tevékenykedne, ezt az embert valószínűleg diktátornak neveznénk, és rövid időn belül kopogtatna nála az USA, és ólomban hoznák a demokráciaexpresszt.
Most vegyétek le a szemüveget, gondoljunk a történelemre, köszönjük meg Pistának, hogy anno hajlandó volt áldozatot hozni a nagyobb jóért, és modernizálta az országot, biztosítva annak ezeréves fennmaradását.
Mindkét nézőpont helyes, és mindkettő helytelen. A világ nem fekete és fehér, meg kell tanulnunk objektíven gondolkodni a múltról és jelenről egyaránt. Jószándékom jeléül nálatok hagyom a szemüvegem, használjátok egészséggel és gyakran. De ne felejtsetek el kételkedni!