E sorok megjelenésekor hozzávetőlegesen egy hónapunk van még hátra minden negyedik év legszeretetteljesebb napjáig. Dőljünk hátra, elő az ítéletekkel, kapcsoljuk be a ventilátorokat, jusson mindenkinek a bélsárpermetből!
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/10. számában.
A helyi önkormányzati politikában tevékenykedők minden hiúságuk vagy épp félelmük ellenére is csak komolytalanul nevezhetők politikusnak, ám tulajdonképpen azzá válhatnak, amit a fogalom alatt pejoratívan értünk, ha tankönyvszerűen űztek már eddig is, vagy magukévá tesznek egyfajta magatartást.
Mert, ugye, mégis mi kínunk lenne az ún. politikussal, ha nem az, hogy árva fűszálként érezzük magunkat a ránk toxikus hatással bíró diófa alatt, vagy még inkább antilopként a szavannán a naphosszat lustálkodó nagymacskák közt. Hogy tulajdonképpen arra vagyunk, hogy időről időre kiszolgáljunk bizonyos igényeket.
Épp ebből az attitűdből adódik, hogy ilyenkor előrántjuk az alkalmanként legegyszerűbb magyarázatot, a jól bevált előítéleteinket olyanokkal szemben is, akik azt nem feltétlen érdemelték ki. Ők pedig a rendes haverjaink.
Óhatatlanul is eljön az idő, amikor szűkebb ismerősi, netán baráti körünkből is megkísérel valaki betörni a közéletbe, legyen szó helyi, regionális vagy nagypolitikai játszótérről. Na már most, ettől ő lesz ciki, vagy az általunk olyannyira lenézett politkert lesz/lehet legalább egy személynyivel jobb?
Sehol egy hajszálnyit megdöntött tender vagy megtömött sógor, de máris savaz a bélyeg. Ha emberünk a magánéletében érdemes a tiszteletre, akkor miért pusztítanánk el, ha pályát váltana?
Pláne, ha magunk is gyakoroljuk azt a magatartást kicsiben, amitől büdös a politika. A nem szükségszerű előzködést és szívességeket, hogy mi válhassunk gyorsabbá, mi érhessünk magasabbra, mi legyünk az erősebbek. Nem közpénzből, nem közügyekben, de a minta azonos.
Ha jó ember vagy, akkor irány akár a politika. Ha meg egy majom, akkor édes mindegy…
