Sokan mondják, hogy a történelem tulajdonképpen folytonosan ismétli önmagát. Az ember pedig ritkán tanul a hibáiból. Sőt mi több, olykor nemzedékről nemzedékre követjük el egymás után ugyanazokat a hibákat. Egyesek szerint ez a család „vérében” van, elvégre is az alma nem esik messze a fájától, mások pedig úgy vélik, hogy egy-egy élettörténet előre „meg van írva”. Talán éppannyira, mint ahogy Buendíák története a Száz év magányában.
A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Viski Ádám
Akárhogy is legyen, Gabriel García Márquez nagysikerű regénye, a Száz év magány egy olyan alkotás, amit mindenkinek egyszer életében el kell olvasnia. Legalábbis neki kell kezdenie, aztán vagy a könyv felénél abbahagyja, mert unalmas, sokat ismétel, nem tudni hol járunk időben és még a nevek is bekavarnak, vagy csak-csak végig verekedi magát a család történetén, és az utolsó oldalakon döbben rá, hogy miről is szólt az előző 480 oldal. Én az utóbbiba tartozom.
A Száz év magány a mágikus realizmus egyik alapalkotása, a latin-amerikai irodalom gyöngyszeme. A regényt 1967-ben adták ki, és a Buendía család száz éves történetét, egy nemzedék felemelkedését és hanyatlását meséli el. A könyvről mégsem állíthatjuk, hogy egy tipikus családregény lenne, a történetet és a szerkezetet ugyanis rejtett tartalmak és utalások sorozata szövik át, és ennek fényében az egész családregény egy új értelmezést kap. Mondanivalójának lényege, hogy a történelem újra és újra megismétli önmagát, az emberi sors előre meg van írva, mely a születéstől a pusztulásig tart, s mindezt egy családon keresztül példázva mutatja be.
Maga a regény cselekménye viszonylag bonyolult; emberek élnek, születnek, meghalnak, egyesek eltűnnek ötven évre, mások feltűnnek helyettük. Érdemes azonban a történetet nem a cselekmény, hanem inkább az intertextualitás szintjén vizsgálni. Az egész Buendía család élettörténete párhuzamba hozható a Bibliával és úgy általános magával az emberi élettel is. A Bibliát számos ponton utolérhetjük a regényben, maga a szülőföld elhagyása és Macondóba való vándorlás párhuzamot mutat az ember Paradicsomból való kiűzetésévél, Szép Remeidos felemelkedése is kaphat egyfajta bibliai értelmezést, de a kezdettől a teljes pusztulásig való egyenes haladásban is felfedezhetjük a könyvek könyvének ívét. Ugyanakkor a letelepedés, szaporodás, az utódok egymást ismétlő hibái az emberiség fejlődéstörténetét is példázzák, hiszen ha végig tekintünk az emberiség történelmén, talán nem túl merész azt kijelentenünk, hogy az nem tanul hibáiból.
A cikk folytatása elolvasható az f21.hu-n.
