Kedves Zoli bátyám!
Legutóbb akkor ragadtam papírt és tollat, amikor búcsúra hazamentünk a faluba. Nem tudom, azt a levelemet megkaptad-e, mert azóta sem válaszoltál. Most itt ülök egy hotelszobában, Andalúziában. Kint esik az eső, s mivel ez a kirándulásunk utolsó napja, és már a bőröndbe is bepakoltam, gondoltam, megint írok Neked, mielőtt felszáll a gép.
A nyári kirándulását általában időben lefoglalja az ember. Mi nem így tettük. Húztuk-halasztottuk, és csak az utolsó utáni pillanatban döntöttük el, hogy Spanyolország lesz az úti cél. Úgy mentünk be az utazási irodába, hogy Krétára akarunk menni, aztán úgy jöttünk ki, hogy három nap múlva irány Costa del Sol. All inclusive-ra fizettünk be, és egyáltalán nem bántuk meg!
Tudod, Zoli, én korábban még soha nem voltam úgy kirándulni, hogy ott annyit ettem és ittam volna, amennyi csak belém fér. Úgy jóllaktam, ahogy Te szoktad mondani: mint tót karácsonykor. Reggel is, délben is, este is. Szóval a kaják teljesen rendben voltak. Kóstoltunk már rákot, kagylót, sőt, még csigát is!
Hasonlóak szoktak előmászni mamáéknál a kertben, a borostyán alól eső után, most meg megettük őket. Meg sütnek itt mindenféle tengeri halakat, amilyeneket eddig csak a Travel chanel-en láttunk.
Jaj, azt meg nem is mondtam még, hol is vagyunk egészen pontosan. A városkát úgy hívják, hogy Marbella, de a hotelünk nem a városban van, hanem hét kilométerrel arrébb. Tegnapelőtt busszal mentünk be körülnézi. A buszsofőrnek csak annyit mondtunk felszálláskor, hogy Marbella, centro, de el sem tudtuk volna téveszteni, mert szinte mindenki ott szállt le. Nagyon hangulatos hely. Ami igazán tetszik itt, hogy rengeteg a pálmafa. Még a körforgalmakba is azt ültetnek árvácska helyett.
Amennyi pálmafa, annyi szép mozaikcsempe. Gyönyörűek!
Az egyik parkban azzal volt kirakva a szökőkút meg a padok. De minden utcanévtábla is ilyen kézzel készített csempékből áll. A tenger melletti sétányon több kilométer hosszan más sincs, csak éttermek és bárok. Kicsit borús volt az idő, mikor ott jártunk, de így is rengetegen sétáltak. Helyiek, meg németek, meg angolok, meg mindenféle népek. És ahogy közben zúg melletted a tenger… Igazi szabadságérzésem volt.
Marbellából belföldi buszjárattal mentünk el Rondába. Ez a kisváros arról is híres, hogyitt adták át Spanyolországban az első arénát, ahol a bikaviadalokat tartották. Voltunk is benne, de a bikaviadalról lemaradtunk.
A legnagyobb durranás azonban mégsem ez, hanem a város hídja, amely egy 120 méter mély kanyont köt össze.
Olyan volt a látvány a hídról, mint a mennyország. Ronda szép, meseszép. Meredek sziklákra épített házak, olajfaligetek, erdőség a távolban, amerre a szem ellát, meg kanyargós, poros utak.
Az üzletekben meg lógtak a szép Serrano sonkák. Mondd meg Tibinek, legközelebb nekünk is így füstölje fel disznóvágáskor!
Voltunk még Gibraltáron is, képzeld. Ide is busszal jutottunk el, csak nem belföldi járattal, hanem utazási irodán keresztül, úgyhogy még idegenvezetőnk is volt. Sokat mesélt a helyről a pasi, nagyon felkészült volt. Elmondta, ki mindenki viaskodott már ezért a maroknyi földért. Még II. Rákóczi Ferencet is belekeverte a sztoriba. Maga a mini állam nem nyújt sok látványosságot, viszont annál több vásárolnivalót.
Szivarok, piák, elektronika – a vásárlóutcán megkapsz minden luxuscikket.
De nem ezért jár ide annyi turista, hanem a majmokért. Merthogy a gibraltári nagy szikla tetején szabadon kószálnak a kis szőrösök, és csak arra várnak, mikor húzol elő a táskádból valami kaját, amit aztán elcsenhetnek tőled. A kilátás szintén pazar onnan fentről. Szemben pedig kirajzolódnak Afrika partjai. Fura érzés volt, hogy Európa legszélső pontján állunk éppen.
Zoli, hisz a lényegről még nem is írtam! A tenger! Már otthon is figyelmeztettek, hogy errefelé hidegebb a víz, mint máshol. Igazuk lett. Az első nap, mikor belementünk, csak úgy vacogtak a fogaink. Mikor elkezdesz úszni benne, akkor már jó, de addig a pontig eljutni igazi próbatétel. Te amilyen kényes vagy, csak bokáig sétáltál volna bele.
Képzeld, tegnapelőtt még a medúza is megcsípett. Éreztem, hogy valami szúr, aztán viszket, de nem veszélyesebb a csóványcsípésnél.
Csak úgy hordta őket ki a homokos partra a hullám. Érdekes, mert másnapra egy sem maradt közülük. Tegnap volt a legjobb: tűzött a nap, égetett a homok, a szél közben akkora hullámokat korbácsolt, hogy még engem is megforgatott rendesen, pedig nem vagyok egy kákabelű, tudod. Tele volt a strand, mert senki nem akart kimaradni a buliból.
Én viszont nem akarok lemaradni a gépről, ezért zárom is soraim. A többit majd otthon elmesélem, ha találkozunk.
Üdv,
Balázs
