Hol vannak a nők az irodalomból? – tesszük fel jogosan középiskolai irodalom órán a kérdést. Ha megvizsgáljuk az irodalmi kánont, vagy azt, hogy mely írók munkásságát tárgyaltuk az iskolai irodalomórákon, sajnos szemet szúr a férfiak túlnyomó többsége. A kortárs írók között mégis egyre több sikeres írónőt találhatunk. Akkor most hogy is van ez? Vajon mi ennek az oka? Miért volt régebben kevesebb írónő? A választ akár Virginia Woolf (a nyitóképen) Saját szoba című könyvében is kereshetjük.
A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Ágel Zita
Woolf idejében – a 20. század elején – nem volt evidens a női emancipáció, kevés nő végzett egyetemet. Az írónő műveiben ezt jeleníti meg: alapkérdése a nők társadalmi helyzete. Bár elismert, korán sikeres szerző volt, mindig nehéz volt elhelyeznie saját identitását mint nő és mint író; ez a dilemma meghatározza összes művét.
Virginia Woolf regényeinek témaköre, nagypolgári származása kapcsolódik a feminista mozgalmakhoz. Ugyan Woolf nem volt feminista, de bizonyos elméleteikkel azonosulni tudott, ezért Saját szoba című esszéjét ma sokan a feminizmus alapműveként tisztelik és tanulmányozzák. A Saját szoba lényegében egy alapmű a nők helyzetéről, lehetőségeiről, s arról a gondolatról, hogy a nők is érnek ugyanannyit, mint a férfiak. Woolf a nők és a regény témakörét továbbgondolta, s nem korlátozódott a már ismert és elismert írónők – úgy mint Austen, Brontë nővérek, George Eliot vagy Gaskell – munkásságának tárgyalására.
Központi kérdésként veti fel azt, hogy vajon mire van szükség a nők egyenjogúságához, és ahhoz, hogy ők is íróvá tudjanak válni.
Az intellektuális szabadság anyagi tényezőkön múlik. És a nők mindig szegények voltak.
– írja esszéjében. Eszerint a regényíráshoz anyagi függetlenség szükséges, amihez pedig elengedhetetlen a saját szoba és a saját kereset, s ezek egyáltalán nem álltak rendelkezésre a nők számára akkoriban:
A nőknek rendelkezniük kell pénzzel és saját szobával, ha regényírásra adják magukat.
…