(Nagymihály–DAC, kicsit másképp)
A meccs előtt az utazókra gondoltam, és jelképesen a kalapomat is megemeltem előttük. A táv oda-vissza kb. ezer kilométer, de nem ez a legkeményebb. Mi van, ha hazafelé lehajtott fejjel kell utazniuk? Ilyenkor ez egy örökkévalóságnak tűnik, sajnos volt benne részem néha. És hogy tetézzem az önsanyargatást, közben még az órát is vissza kell majd állítani háromról kettőre.
Persze régen rossz, ha úgy állsz hozzá, hogy kikapunk, de a kupában elszenvedett „zakó” után nagyon is benne volt a pakliban. Egyszerűen ottmaradt a szenicei tüske bennünk. De akarva-akaratlanul egy képzelt párbeszéd is felötlik bennem:
Figyelj haver, minden rendben van mostanában?
Hát, lehetek őszinte?
Inkább ne!
Akkor igen…
Álljon ám meg a „gyászmenet”, mert nem jellemző rám, hogy egy-egy megingás után azonnal a hibákat keressem! Arra vannak szakavatottabbak…
„Öt percig vezettünk csak!” – mordult fel mögöttem Mirkó, majd felhörpintette a vezető gólért kikért kofoláját.”
Csak ülünk, és a nagy televíziót bámuljuk. Kalmár buktatásáért Davis végzi el a szabadrúgást… Zsolti még az előbbi intermezzot fájlalja, de azért ottmarad a labda körül sántikálva.
Ilyenkor nem árt lélektanilag összezavarni az ellenfelet, ez erre pont megfelelt. Tehát Davis lövése csavarodik, a kapus későn reagál, és nem tudja rendesen kiütni a labdát. Végre vezetünk, de nem tart sokáig az örömünk.
A 120 tagú vendégsereg a lelátón rövid időre fellélegezhetett, ám az egyenlítés nem váratott magára.
Ez is a mi csapatunk, ezt is szeretni kell! „Majd a 86. percben, ahogy szoktuk…” – hangzik fel ismét egy ismerős hang a szomszédos asztalnál – utalva rá, hogy a végén csak meglesz a győzelem. Helyzeteink adódtak, de hiányzott belőlük az átütő erő. Viszont a 86. percben ezúttal nem a feltámadás következett.Azonnal eszembe jutott a mérkőzés előtti mondatom, és szomorúan lehajtottam a fejem (én is).
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!
Ismét bebizonyosodott, mekkora tartalma van ennek a mondásnak. Mire a játékvezető lefújta a mérkőzést, csak az járt a fejemben, hogy térjetek haza épségben a messzi távolból! Aztán a Nyitra ellen harmadikán találkozunk. Ott már győzni kell! Két vereség, tizenhárom fordulóból – semmi sincs veszve!
(Roberto)
