„Szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy.”
A fenti idézet egy fiktív, vagy talán nem is annyira fiktív világ egyik szereplőjétől, a bizonyosan sohasem létezett Winston Smith gondolatbűnözőtől származik. Ezt a világot, mely talán sötétebb, mint a világ valaha volt eddigi bármelyik diktatúrája, és vele Winstonunkat 1949-ben alkotta meg George Orwell.
Orwell maga talán nem tartozik a legismertebb, valamint legkedveltebb szerzők közé, de mindenképp fontos szót ejtenünk róla, hisz az 1950-ben elhunyt brit író a fent idézett 1984 című művében
olyan művészi vízióját vetíti elénk, amely mindannyiunk számára tanulságos olvasmány lehet.
Főleg a mai technika uralta individualista korban, Orwell nagyon eredményesen tartja elénk a múltból a lehetséges jövő görbe tükrét.
Vigyázat! Fontos figyelembe vennünk a tényt, Orwell művét inkább tekintsük figyelmeztetésnek életünkhöz, és semmiképp ne útmutatásnak.
Az 1984-ben egy olyan a Párt által uralt világ jelenik meg szemünk előtt, melyben a Nagy Testvér és a gondolatrendőrség felügyel mindent és mindenkit.
Nemhogy szólásszabadságról, a gondolat szabadságáról sem beszélhetünk már. És aki Párt ellenes gondolatokat forgat a fejében arra máris lecsap a gondolatrendőrség, és ha aktualizálni szeretném a témát, úgy mondanám, érte jön a fekete autó.
A rendszer, mely bizonyos tekintetben erős hasonlóságokat mutat néhány, a mában vagy múltban létezett rendszerrel vagy diktatúrával, nem elégszik meg a szigorú példastatuálással, céljának tekinti az egyén agyának teljes átmosását, és nem azt akarja elérni, hogy rettegjen a Nagy Testvértől, hanem hogy szeresse azt. És itt mutatkozik meg az orwelli zsenialitás!
A disztópikus világ, melyet elénk tár, olyan jövőt ír le, amely számunkra mára csaknem valósággá vált.
Ami Orwell korában még csak sci-finek tűnt, az mára a hétköznapok része. Orwell teleképekről írt, melyen keresztül az ember tájékozódhat a világ dolgairól, kapcsolatot tarthat a többi emberrel, emellett egy kis beépített kamerán keresztül a Nagy Testvér is megfigyelés alatt tarthatja őt. Hű de ,,fészbúkszagú” ez az egész nekem!
A kettő meg kettő kérdésére nem a négy és nem az öt a jó válasz, hanem a ,,nemtudom”.
Attól függ minden, mit akar hallani a Nagy Testvér. A világot a duplagondol uralja, és az újbeszél nyelvi eszköztár évről évre csökevényesíti tudatosan a nyelvet, kivéve belőle a veszélyesnek gondolt szavakat, mint például a ,,lázadás” vagy az ,,elégedetlenség”.
Hisz a nyelvben él a gondolkodás is, amit nem tudunk megfogalmazni, az nincs is. Odáig jutunk, hogy a rendszer saját maga termeli ki az illegális irodalmát és a saját ellenzékét. Természetesen végig felügyelve azt. Na ki az, aki némi hasonlóságot fedezett fel ebben a negyvenes években keletkezett regényben és a jelenben? Nem kellene változtatnunk?
„Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából és a duplagondol korából!”