Egyesek kritizálnak és ígérgetnek, mi dolgozunk és alkotunk!

Balódi László, Hodos jelenlegi polgármestere, aki idén is polgármesterjelölt a községében, elmondta, a kampányhoz tartozó különféle interjúkat, cikkeket nem nagyon kedveli, és annak ellenére, hogy respektálja az ilyen fajta kommunikációnak a szükségességét, sokkal inkább szereti, ha tevékenységéről az elvégzett munkájának gyümölcse beszél helyette.    

Laci, téged polgármesterként és politikusként már ismer a régiónk, de mutatkozz be, egy részben más szemszögből is! 

Számomra mindig a legfontosabb és az első helyen található – a család, talán ezzel az arculatommal indítanám a beszélgetésünket. Nős vagyok, két 17 és 25 éves leány édesapja. Negyvenhét éves vagyok, és ami a végzettségemet illeti, a pozsonyi Komenský Egyetemen a szociális jogra fókuszáltam, ezután pedig Besztercebányán folytattam posztgraduális tanulmányaimat a Bél Mátyás Egyetemen. A polgármesterré válásom előtt tizennyolc évig a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium kötelékében dolgoztam, ahol főleg foglalkoztatási politikával és EU-s pályázatokkal foglalkoztam.

Mi volt az elmúlt nyolc évben a polgármesteri filozófiád? 

Egy várost vagy falut kétféleképpen lehet építeni, fejleszteni, úgymond fizikailag, valamint építeni és frissíteni magát a közösséget. Amikor polgármester lettem, úgy gondolkoztam, hogy egy közösség építéséhez elsősorban a fiatalok helyben tartása szükséges, és hát persze az aktív egyének ide vonzása.

Az első négy év tehát látványos fejlesztési munkálatokról szólt,

 

ami valamilyen mértékben folytatódott a következő négy évben is, itt konkrétan intenzív lakáspolitikáról beszélünk.

Önkormányzati lakások átadása 2013-ban

Legyünk egy picit konkrétabbak. Miként sikerült fejleszteni Hodos községet az irányításod alatt?   

Elsőként megemlíteném a művelődési központ teljes átépítését, továbbá elkészült közel száz községi lakás, kialakítottunk két teljesen új lakónegyedet, ahol több mint ötvenöt családi ház épült, és ehhez természetesen hozzátartozik a kialakított többszáz méter új infrastruktúra – úthálózat, villany, víz, gáz, közmegvilágítás. Felépítettünk egy új tűzoltószertárt, ezt fel is szereltük új tűzoltóautóval, katasztrófavédelmi utánfutóval, kilencszemélyes kisbusszal.

Felújítottuk a község közmegvilágítási hálózatát, kamerarendszerrel javítottunk a közbiztonságon, emlékművet és közteret adtunk át.

 

Folyamatosan épül a község labdarúgó stadionja, amely része a napokban elkészült szabadidőközpont is. Felépítettünk és sikeresen működtetünk kétcsillagos panziót, saját hulladékgyűjtő teherautóval rendelkezünk, és még sok egyebet említhetnénk. De a legsikeresebb történetet a végére hagytam. Nemcsak a község, hanem egy közösség életében is nagyon fontos az alapiskola működése. Ez a történet egy álommal kezdődött 2011-ben, és ezt az álmot végig is tudtuk vinni, ami azt jelenti, hogy napjainkban el tudjuk mondani,

Hodos községben sikerült felépítenünk egy vadonatúj alapiskolát, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt az intézményt mindennemű állami támogatás nélkül hoztuk létre.

 

Iskolaátadás 2018-ban

Hodos községet megemlítve nem lehet kihagyni a sok sikert a kultúra és sport terén. Mit emelnél ki? 

Ezidáig a fejlesztésekről beszélgettünk, most viszont már a közösség erejéről és sikereiről szól a válasz. Sporttéren az asztaliteniszezők sikereivel kezdeném, akik harmadszor egymás után megnyerték az országos bajnokságot, kijutottak európai porondra, ahol megnyerték az európai szuperligát is, és ez nem álom, ez csoda. A focicsapat a járási osztály utolsó helyén volt, amikor beléptem a polgármesteri tisztségbe, ma pedig vereség nélkül vezetjük a negyedik ligát, közben pedig sikerült néhány történelmi eredményt elérni a honi Szlovák Kupában. A helyi önkéntes tűzoltócsapat a semmiből indulva sikeres nyugat-szlovákiai ligás szerepléssel büszkélkedhet, de ami fontosabb, egy összetartó baráti közösséget alkotnak.

A helyi önkéntes tűzoltócsapat

A kultúra területén kialakult egy rendezvény Hodosi Lakoma néven,

 

amiről ma elmondható, hogy több ezer ember látogatja, a járáson kívülről is. Továbbá megalakítottunk egy olyan énekkart, amely nemcsak a hazai fellépésekkel vált ismertté, de megjárták már fél Európát.

Nemrég parlamenti képviselő lettél. Számodra mit jelent ez az új tapasztalat?  

Ami a parlamenti képviselőséget illeti, számomra ez kiváló iskola és tapasztalat, de elsősorban hodosi vagyok, és ami a jövőmet illeti, Hodosról álmodok.

Szeretném megfelelő és jó irányba vinni, kellemesen élhető községgé alakítani Hodost,

 

az emberek pedig majd eldöntik, hogy tényleg jó irányba haladunk-e vagy sem.

A hodosi kultúrház

Konkrétan mit tartalmaznak a jövőről szőtt álmaid?

Hodos jővőképében a következő négy év úgy jelenik meg, és most már konkrét leszek és nem metaforákban beszélek, hogy mindenképpen nagy szükségünk van realizálni az érvényes építkezési engedéllyel rendelkező közös Hodos–Nagyabony csatornahálózatot, mivel remélhetőleg a jövő év elején kerül sor egy pályázati kiírásra, ami érintheti a két község projektjét is. Továbbá, szükséges bővíteni a buszmegállókat, a játszóparkokat, foglalkozni a helyi temetővel, itt megjegyzem, rövid idő kérdése a temetői munkálatok elindítása.

Reménykedek a hulladékgyűjtő udvarunk projektjének pozitív elbírálásában, és utolsó stádiumban van a műfüves multifunkciós pálya kivitelezési módjának az elkészítése is.

 

Persze még említeném azt is, hogy keményen dolgozunk a község internetes optikai hálózatán, és a hangos hirdetés hálózatának felújításán. De itt már úgy gondolom, meg kell állnunk, mert elfogynak a Klikkout oldalai. 🙂

Nehezen vagy könnyen fogadják el a hodosiak az elképzeléseidet?  

Amit csinálok, azt a hodosi emberekért csinálom, és ha látom a szemükben a tüzet, akkor tudom, van értelme csinálni az egészet.

A hodosiak nagyon hálás emberek,

 

és ha látják ők is az értelmét annak, amit csinálunk, akkor átmegy az üzenetem, hogy ezt közösen, értünk és az új generációért csináljuk.

Patócs Lajos szobrának avatása

Egy kis helyzetjelentést kérnék a választások előtti időszakról. Miként látod a hodosi polgármester-, illetve képviselőjelölteket? 

Nagyon örülök annak, hogy van a közösségből érdeklődés elindulni képviselőnek, vagy akár polgármesternek is. Ennek nagyon örülök, mert ez azt sugallja, hogy a polgárok érdeklődnek a közügyek iránt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokkal jobb érzésem lenne attól, ha polgármesternek olyan emberek indulnának a választásokon, akik nem egy hónappal a választások előtt mondják el, mit és hogyan kellene kivitelezni, hanem folyamatosan, az évek hosszú során kivennék a részüket a közösségi munkából, ott lennének a közösségi történésekben, és közösen velünk építenék a községet. De hát a döntés mindig is a választópolgár kezében van.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább