Mamuszok és tűsarkak

KLIKK OUT-ARCHÍVUM

Az igazi nő ápolt frizurában és illő öltözékben kezdődik, ápolt kézben folytatódik, ám az sem mindegy, miben végződik. Egy ügyesen megválasztott lábbeli olyan színfoltot hozhat a ruhatárba, amely új, kreatív összeállításokra sarkallja viselőjét.

A cikk megjelent a Klikk Out 2013/11. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

A cipők iránti szerelem jellemzően női jelenség. Bár finom kiképzésű férficipőkből nincs hiány a piacon, a női cipellőkből olyan kínálat létezik, amelyet lehetetlen volna felpróbálni egyetlen élet során. Próbálkozni azért lehet. 🙂

szaunamaraton

Alap!

Bár mindenki mást visel szívesen, néhány alapfajtának helyet kell kapnia a szekrényben.
Ezek között említhetjük a kényelmes, „szaladós” utcai cipőket – stílustól függően akár sportcipőt, vagy balerinát, mokaszint is húzhatunk. Egy pár jó minőségű, bőrből készült topán esős idő idején is segítségünkre lehet. Érdemes olyan színben választani, ami a ruhatárunk nagy részéhez passzol, a klasszikus feketével, szürkével vagy barnával nem nyúlhatunk mellé.

Egy-két pár alkalmi darab szintén nélkülözhetetlen, sosem tudhatjuk, mikor kell elegáns ruhát öltenünk. Az ideális magas sarkú kiválasztása nem egyszerű feladat. Akik általában lapos talpú cipőket hordanak, válasszanak inkább vastagabb, biztosabb sarokkal rendelkező lábbelit. A bátrabbak akár a tűsarkat vagy platformcipőket is megkockáztathatják.

Kis kitérőt kell tennem, hogy megosszam saját nézetemet is a témáról. Mostanában nagy divattá vált az extra magas sarkak viselése, gyakran tizenéveseket is látni ezekben futkosni.

Csak akkor válassz 10-15 centis sarkú cipellőt, ha:

1. Nem kell abban töltened egy egész napot.

2. Tudsz benne járni. A botladozás csak nevetség tárgyát képzi.

3. Nem a kutyát viszed le benne sétálni. Fűben ugyanis nem túl praktikus.

Ne feledd: a nőiesség nem valami verseny, amiben egymást kell lekörözni. Még sok időbe fog telni, míg megszűnik a berögződés, hogy a nők egymásnak öltöznek, de semmit nem kell görcsösen erőltetni.

Itt van az ősz…

Az ősz és lassan a tél beköszöntével is egyre többeket látni a cipőboltok közelében mozgolódni. A lábak télen extra védelemre szorulnak és a lucskos, esős idő idején is szárazon kell maradniuk.

Egyáltalán nem mindegy, milyen az ún. átmeneti cipőnk vagy a csizmánk, amelyet egész télen nyűvünk.

Az aktuális divattrendeket követve is lehet célszerű lábbeliket vadászni, ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy a külső megjelenés a praktikum rovására menjen.

Készítettem nektek egy listát néhány olyan cipőtípusról, amely bár a szórólapok és óriásplakátok sztárja, vajmi kevés védelmet nyújt a hűvösebb évszakokban:

Mamusz

Nagyanyáink szeretett lábbelije néhány évvel ezelőtt tért vissza a módiba. A tagadhatatlanul kényelmes és meleg cipő több szempontból sem felel meg utcai viseletként.

Egyrészt ragasztott talppal gyártják őket, így a beázás ellen sem védenek. Másrészt hamar elhasználódnak, legyúródik a sarokrészük, így egy néhány hetes darab rendkívül slampos benyomást kelt.

Tűsarkú csizma

Ha már rendszeresen fagy és leesik az első hó, el kell tenni a szekrénybe. A sima, vékonyka talp nem véd eléggé a hideg és a megcsúszás ellen, a tűsarok pedig inkább szép, mint praktikus. Ha egy társasági esemény alkalmával vagy színházi estre elegáns cipővel egészítenénk ki toalettünket, inkább vigyük magunkkal és a ruhatárban bújjunk bele.

Tornacipő, balerina

A vékony gumitalp egyrészt nem melegíti a talpat, másrészt a vászon anyag sem alkalmas a mínuszokban. A felfázás kockázata ilyen cipők hordásakor sokszorosára emelkedik – és ugye, nem akarod a telet vesekötőben tölteni?

A cipőkirály

A nők szívét nem egyszerű meghódítani – még kevésbé, ha divatról van szó. Manolo Blahnik alkotásait rengetegen istenítik, mivel befutott tervező létére még mindig személyesen vesz részt a cipők készítésében. Megfejtette a titkot, amivel elbűvölheti vásárlóit, hitvallása szerint „A cipő segít átalakítani a nőt”.

Manolo akkor futott be igazán, mikor az amerikai Vogue szerkesztője, Diana Vreeland meglátta a portfolióját és egyedi cipők tervezésére biztatta. Igazán csajos, glamouros darabokról beszélhetünk, amelyeket gyakran gyöngyökkel, kristályokkal, madártollakkal díszítenek.

Rengeteg híresség vásárolja a cseh és spanyol gyökerekkel rendelkező cipőművész kreációit. Madonna szerint „Blahnik cipői jobbak, mint a szex, ráadásul tovább is tartanak”. A topánokhoz négyszáz és háromezer euró közötti áron lehet hozzájutni, a nagy divatházak kifutóin is fellelhetők.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább