Sokszor pedig egy szó sem kellene. Egy árva szó sem! Elég lenne megmutatni, demonstrálni, egy szóval: példázni.
Amit általában a legjobban hangsúlyozunk magunkban, annak vagyunk a híján és a túlhangsúlyozott szavakkal próbáljuk kompenzálni annak hiányát, hogy valamelyest helyrebillenjen a belső egyensúlyunk.
Vagyis minél részletesebben, okosabban, hangosabban állítunk valamit magunkról, annál inkább el kellene gondolkodnunk azon, hogy erre miért is van szükségünk.
Márai Sándor részlete Az okosságról és a bölcsességről /Füveskönyv/:
Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.
A Bölcs hallgat. Nem kell szólnia.
Miért magyarázkodsz hát?
Miért érzed, hogy bizonyítanod kell az igazad?
Miért bánt, ha valaki más viszont megteszi?
Miért kell felvenned a kesztyűt?
Miért?
