Szigi-szemmel

Mindenszentek

– néhányan reklamáltak, hogy kevesen voltak a temetőkben halottak napján. De hát gyerekek, ez még nem a karácsonyi nagybevásárlás a Tescóban.


Nemzeti öntudat 

– a DAC szurkolói is megemlékeztek az ’56-os magyar forradalomról egy molinóval, amin olaszul volt felírva: Avanti ragazzi di Budapest 56.

Ezzel az erővel már szlovákul is írhattatok volna valamit?!


OLAF-jelentés

– az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) nyomozása feltárta, hogy nem csupán súlyos szabálytalanságok voltak a projektek nagy részében, de érdekütközésre is bizonyítékokat talált. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke veje, Tiborcz István cége ellen megszüntették a nyomozást.

Lefordítom, csallóköziesen: Skutok sa nestal!


Futballista 

– az egy olyan sportoló, aki ha sikereket ér el, azt hiszi, minden nőt ágyba vihet, Ő a város királya, lóvé mint a pelyva, aztán elmegy egy pozsonyi „pizzériába” és egy pofontól összeszarja magát. Ejnye máá no…


Szex

– a női önkielégítés, pláne házasságban, máig tabutéma, pedig sok feleség nyúl magához különböző okok miatt. Ha a házasélet emiatt háttérbe szorul, akkor muszáj foglalkozni ezzel. Ajánlanám az elkövetkező választási kampányra meghívni egy szexterapeutát Dunaszerdahelyi művelődési házába. Szerintem a teltház garantált.


Családmodell 

– az angliai Radford családnak kedden megszületett az új tagja, Bonnie Raye. A 3 kiló 74 dekával született kislányt mindössze 12 perc alatt hozta világra édesanyja, de történetünkben nem is ez a legérdekesebb, hanem hogy ő már a szülők, Sue és Noel 21. gyereke.

Ahogy a viccben van, talán ezek a fényre jönnek?!


Jogosítvány 

– Szlovákiában megjelentek újonnan kiadott jogosítványok, amiket Nagymegyeren (Veľký Meder) „gyártottak”. Jeges csak annyit mondott: Dik, háá ilyenek vannak malájföldön meg a Karcsai úton.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább