Ilyen most itt. Itt, a Felvidéken, ahol nem vagyok itthon, de mégis. Ahol rám sem úgy néznek, mint aki itthon van, de valahogy mégis. Érdekes kettősség ez. Magyarként magyar földön. Hogy magyarabb magyarként-e? Azt továbbra is erősen kétlem.
Ezt se hagyd ki:
Hamarosan jönnek az ünnepek. Jön a család, az otthoni. Két olyan világ találkozik majd, melynek égköri pályái nem gyakran keresztezik egymást, esetleg fényévenként talán egyszer vannak olyan távolságban, hogy félhangosan odaköszönhessenek egy helót.
Szóval heló! Anya, Apa. Itt élek én. Távol ugyan, de itthon. Itthonabb itthon, mint eddig valaha bárhol. Bezápultan, csodamód férjhez menve, elválva, majd kitagadottnak érezve és most itt. Egyedül. Anyaként ugyan, szóval mégsem teljesen egyedül. Eljöttök karácsonyra, hoztok egy kis ottani otthonszagot. Jó lesz. Keveredik majd a fenyőillatú párologtatóval és a műfenyőmével. Lesz hal is. Lében és rántva. Jó lesz.
Érdekes figyelni a világot, amikor itt az ottani otthonillat is. Másképp tűnik fel előttem minden, teljesen más fénytörésben. Magamat is máshogy látom. Nem annak, aki lenni akartam, aki most vagyok, hanem inkább annak, aki valaha voltam, aki mindig csak próbálkozott, de véghezvinni sosem vagy csak nagyon nehezen tudta. Eddig a pontig. Addig, amíg otthont nem választott. Amíg én magam az ittemet nem választottam.
Eljöttök és elhozzátok a tekintetetekben azt a pillantást, amivel az ottani énemet néztétek.
– De nézzetek meg végre egy kicsit jobban, ne az ottból hozottal, hanem ebben az ittben, az én ittemben, az én otthonomban, a Ti ittetekkel!
– Lássatok olyannak, akivé lettem, akivé az ittem tett! Annak, akivé lenni akartam.
– Értsétek meg a mostomat is! Tudom, nem könnyű. Nekem sem volt az felépíteni.
Az otthonválasztás nem a születésnél kezdődik, hanem akkor, amikor döntöttél. Amikor úgy döntöttél, hogy elkezded azt a helyet szeretni, ahol élsz, majd egyszer csak otthonnak hívni.
Ami már nem csak a lakhelyed, a szigeted, a menedéked, a címed, a környezeted, hanem ténylegesen is a szeretett otthonod. S hogy az embereket szereted-e benne, vagy csak a fákat és az erdőket, a hegyeket, vagy a tavakat? Az mindegy is. Csak szereted! Hagyod, hogy átjárjon, megadod magad neki, engeded, hogy az otthon érzés óvatosan, vigyázva bekússzon a bőrödön át a szívizmaid közé és sugarait szanaszét szórva kiteljesedjen a benne. Ilyen, amikor kiválasztottad. Lehetsz akárhol. Lehetsz a világ végén is, ha az a Te Itted és a Te Mostod. A Te Otthonod.
