Petőfi a János Vitézzel, Arany János a Toldival lett híres. Ezek elbeszélő költemények. Ezt kell írni, ezzel biztos a siker! A költővel (aki csak akkor ír, ha boldog és van valami frappáns mondat a tarsolyában), Varró Dániellel beszélgettem.
Az interjú egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre. Az interjú szerzője a KultAgora blog
Szerző:
„Aki gyermekeket szórakoztat jól, az a legügyesebb bölcs.” Ezt mondta nekem édesanyám az első bábelőadásom után. Miután elolvastam a Túl a Maszat-hegyen című alkotásod, azt mondtam neki, hogy a Varró bácsi nagyon ügyes bölcs. Minek köszönhető ez a bölcsesség, és mennyire zötyögős az út, ami ide vezetett?
Ez egy nagyon kedves mondat anyukádtól, de egyáltalán nem mondanám magam bölcsnek. Amikor a Túl a Maszat-hegyent írtam, húszéves lehettem és huszonötödik életévemre fejeztem be, úgyhogy egyáltalán nem éreztem magam bölcsnek, főleg nem tapasztaltnak.
Mindig gyereklelkű voltam, vagy infantilis – ez attól függ kinek milyen töltetű a szó.
Például általános iskolában már régen cikinek számított az Esti mese, de én még nagyban néztem; a kedvenc könyvem, amit mindenkinek kölcsön adtam a gimnáziumban, az az Oriza-Triznyák volt Csukás Istvántól. Szóval mindig is a meséket szerettem, így a Túl a Maszat-hegyennél abszolút önmagamat akartam szórakoztatni, a bennem élő gyereket, és nagy meglepetés volt, hogy ez az „igazi” gyerekeknek is tetszett. Ennek ellenére az elején sokan mondták, hogy ez nem való gyerekeknek, vagy esetleg közülük is a sznob óvodások lehettek a célközönségem a sok irodalmi utalás miatt. Érdekes viszont, hogy mióta saját gyerekeim vannak, az ő kedvükre próbálok tenni, őket igyekszem elsősorban szórakoztatni. Valószínűleg minél önazonosabb egy alkotás, annál jobb – minél kevesebbet gondol az ember az olvasóira, annál jobb, bármilyen furán is hangzik ez.
Szerinted meddig (lehet) gyermek az ember?
Szerintem ez alkati dolog, egyénenként változó. Van nagyon öreg gyerek és nagyon gyerekes öreg. Én még mindig nem érzem magam teljesen felnőttnek, az út a felnőttség felé ott kezdődött, amikor szülő lettem. Felelősség, példamutatás. Van pár dolog, ami nem fér bele, amit régen viszont még megengedtem magamnak. Nem látok bele a fejekbe, de azért azt gyanítom, hogy akik felnőttnek látszanak, még mindig tartalmaznak nyomokban gyermekiséget. Negyven körül a harmincast is gyereknek látom. Kitolódik a szemlélet, visszagondolok, hogy gyerekként milyen komolynak tartottam a szüleim, de most már érzem, hogy ez abszolút nincs mindig így. Sose lesz igazán felnőtt az ember, annak függvényében, hogy gyerekként hogy képzelte el – annyira nem is lehet.
…
Az interjú további részei elolvashatók az f21.hu-n és a KultAgorán.
