Péntektől karácsonyi vásár Dunaszerdahelyen

Az immár hagyományokkal rendelkező és egyre több látogatót vonzó dunaszerdahelyi karácsonyi vásár november utolsó napján, vagyis pénteken 14 órától nyitja meg kapuit.

A hangulatos ünnepi rendezvényt ezúttal is a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren szervezik meg. A vásárból idén sem hiányoznak majd a karácsonyi termékek, valamint az olyan finomságok sem, mint a kürtőskalács, a kemencés lángos, a sült gesztenye, a forralt bor és a karácsonyi puncs. A jó hangulat természetesen idén is garantált.

Minden pénteken, szombaton és vasárnap 17 órától élő koncertek lesznek. Fellép többek között a Csavargók, a Colorado és a Nightride zenekar. Vasárnaponként 20 óráig élőzenés retrobulival várják a látogatókat. Hétközben délután 16 órától a város óvodásai adnak ünnepi műsort, továbbá az érdeklődők megnézhetik a művészeti alapiskola, a magángimnázium, az Apró és Kis Csallóközi, valamint a Krpčiarik táncegyüttes műsorát is. A karácsonyi vásárban ezúttal is lesz élő Betlehem, a Szlovákiai Kisállattenyésztők Dunaszerdahelyi Alapszervezete jóvoltából pedig most is helyet kap az állatsimogató.

December 1-én és 8-án a karácsonyi vásárban először őstermelői piacot rendeznek. Ezeken a szombatokon a vásár már délelőtt 9 órakor nyit. Itt házi készítésű termékeket, továbbá kézzel készült ajándéktárgyakat lehet majd vásárolni. December 15-én pedig 2. alkalommal rendezik meg a a halászlé-főzőversenyt, amelybe a csapatok előzetesen a helyszínen a Cool Barban jelentkezhetnek.

A szökőkút peremén az önkormányzat idén is elkészíti a város adventi koszorúját. Az ünnepi gyertyagyújtásokra vasárnaponként 17 órától kerül sor. December 2-án  a Tiszta Forrás Népdalkör, december 9-én a Szent György Kórus és december 16-án pedig a Vox Camerata kórus előadásában karácsonyi dalok csendülnek fel, hogy meghittebbé tegyék az ünnepvárást.

Forrás: Dunstreda.sk

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább