Fotók: Pixabay
Ez az elsődleges gond. Ezért nem érkezik a várt gyógyulás. Nem azon gondolkodtok, hogy Ti magatok hogy lehettek újra Egészek, egészségesek, hanem a betegségetekre koncentráltok. Azt elemzitek, azzal vívjátok a harcaitokat. Mindegyikkel. Mégpedig egyesével.
Külön szakorvoshoz jártok, mindegyik ajánl, tanácsol valami okosat, de a legfontosabb az a sok gyógyszer, amit kötelező érvénnyel szedni kell. Mert ez kulcsa a gyógyulásnak. Biztos ez?
Mit szeretnétek elérni? Egészséget, nem igaz? EGÉSZséget. Az egész pedig Ti vagyok. Ti, Te, egy egészben. Gondolkodjatok akkor el. De komolyan!
Legtöbbetek egynek érzi magát a betegséggel, sőt mi több, azzal azonosítjátok magatokat. Mintha csak egy két lábon járó nyavalya tanya lennétek. Ez pedig messze nem így van.
Vagy Te. Te, mint ember, kézzel, lábbal rendelkező, gondolkodó, érző és olykor-olykor nyűgösködő lény. A betegség, ami a testeden ért, a testedet éri. Kétségkívül befolyással van a közérzetedre, hangulatodra, létállapotodra. Főleg, ha súlyos. Akkor mindenképp. De! Itt jön a szokásos De. A betegség akkor sem Te vagy. Nem az elemi részed, még ha veled született hajlammal is bírsz, akkor sem. Tehetsz ellene, ha pedig nem, akkor élhetsz vele. De élj! Élj!
Ha már odáig eljutunk, hogy arra figyelünk, mit ejtünk ki a szánkon, nagyot léptünk előre.
Tehát ha legközelebb megkérdik, „Hogy vagy?”, a szokásos „Beteg vagyok.” válaszod helyett az alábbiak közül is bátran választhatsz:
„Én jól, köszönöm. Ugyan a torkom kissé fáj és köhögök is, de amúgy rendben vagyok.”
„Én jól, köszönöm. Ugyan a leletek nem túl biztatóak, de megmaradok, és ez a lényeg! ”
„Én jól, köszönöm. Két lábbal ugyan könnyebb lenne az élet, tudom, de így is megoldom, amit meg kell. ”
„Én jól, köszönöm. A pszichológusom remek, sok kérdésemre választ kaptam és most végre egyenesebb az út, amin járhatok.”
Szeretnék segíteni Nektek! Mégpedig abban, hogy lássátok meg magatokat. Nem abban, hogy semmisnek tekintsétek a testeteket megtámadó kórt, hiszen butaság lenne nem tudomást venni róluk. Az a gyógyulást sem segíti. Egyszerűen csak kezdjetek el egy kicsit magatokkal is foglalkozni.
Találjátok meg a belső csendeteket!
Lélegezzetek szabadabban. Egy – vagy két – mély levegővel fújjatok ki minden rosszat, ami belülről emészt!
Hozzatok létre egy békés, belső teret a szívetekben, egy biztonságos belső szobát, ahová bármikor visszavonulhattok. (Igen, ha világégés van épp, akkor is!)
