Meggyújtották az első adventi gyertyákat Dunaszerdahelyen

Krisztus meghalt mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Pál apostol gondolatainak jegyében idén három városrészben, a Tejedi Kultúrházban, a Sikabonyi Közösségi Házban és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren felállított adventi koszorún gyúltak meg az első fények advent első vasárnapján.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Sikabonyban, a közösségi ház udvarán lévő betlehemet és adventi koszorút az újmisés Mészáros Dávid katolikus káplán szentelte, illetve Görözdi Zsolt református tiszteletes áldotta meg, majd az első gyertyát Karaffa Attila alpolgármester, Puha György városi képviselő és Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás vezetője gyújtotta meg közösen.

Dunaszerdahely város adventi koszorújánál, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren, Gútay László, a kulturális bizottság elnöke, valamint Nagy Péter diákpolgármester gyújtotta meg közösen az első adventi gyertyát.

„Az advent egyben a megújulás és az elcsendesedés időszaka is, amikor sokan tudatosítjuk magunkban azt is, melyek az igazi, valódi értékek. Azok, amelyeket nem lehet »becsomagolni«. Ezek az öröm, a nyugalom, a szeretet, az egészség – vagy akár a csend is. Ezekben a hangos, káoszokkal teli időkben pedig méginkább szükséges lenne ezekre a valódi értékekre összpontosítanunk” – mondta Gútay László.

A teljes cikk elolvasható és a fotók megtekinthetők a Dunaszerdahelyi.sk weboldalán.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább