Hetedik

A hetes szám számomra valahogy kiemelkedik a többi közül. A katolikus vallásban az erények és a főbűnök száma is hét! Sőt! Buddha születése után hét nappal halt meg Májá királynő is. Hófehérke is hét törpével kacérkodott… 🙂 Tudtad, hogy a szivárvány is hét színből tevődik össze? És az tudtad, hogy november 17-én volt a Klikk Out magazinunk hét éves szülinapi ünnepsége…? 

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/12. számában.

Mint minden évben, így idén is a Legendary music club adott otthont magazinunk születésnapi ünnepségének. A rendezvény keretén belül évente választjuk ki a Klikk Out év lányát is. Aki jelen volt, egy hatalmasat bulizott, ki nem, bánhatja!

Mint minden évben, így idén is rám hárult a feladat, hogy a Betyártanya csapatával ellássuk a vendégsereget élelemmel. Így is lett, és Haulik Zoltán mesterrel össze is állítottuk az esti ünnepi menüt, amely hatalmas sikert aratott.

Nézzük, mi is volt a terítéken:


Előételként Csekovics báró salátáját kóstoltattuk a közeggel, amelyet kezdetben kissé idegenként fogadtak, ám az első falatkánál azonnal megbarátkoztak az ízvilágával. Ennek a krémes, lágy salátának a fő összetevője a koktélrák és a csirkemell, amely a majonézzel és a friss zöldségekkel nagyon ízletes volt.

A főételek terén sem okoztunk csalódást, és a visszajelzések alapján nagyon is ízlett az étek. Olyannyira, hogy egy falatka sem maradt! Házi kacsából és hízott májából készítettem pástétomot, amelyet egy kis francia konyakkal hangoltam tökéletesre. A párolt lila káposztát pezsgővel öntögettem, kissé tovább pároltam, majd egy termomixerben tökéletes pürévé alakítottam. Mindezt házilag készített laskára kentem, majd összegöngyöltem, végül a kacsa zsírjával izmosítottam…

Haulik mester erdei gombás szarvaspörköltje a zöldfűszeres nokedlivel verhetetlen párost alkotott, amely hamar a vendégek nagy kedvence lett. A lágy szarvashús egy roppant ízletes pörköltté főtte ki magát, miközben a mester a forrásban lévő vízben „fürdette” meg a nokedli tésztáját. 🙂

A párolt jércemellet bébispenóttal, sonkával és sajttal töltöttük, majd egy nagyon gyors pirítás, majd párolás következett. Az ételt párolt jázminrizzsel tálaltuk, ami azonnal a hölgyek kedvence lett…

Hogy a vegetáriánusok és a fitneszguruk is megtalálják a magukét, egy friss vegyes salátát is készítettünk, amelyet tökmaggal, tökmagolajjal, citromszelettel és igény szerint akár roston sült csirkemellcsíkokkal vagy parmezánnal tálaltunk.

A desszertet, amely (Zacapa rumos csokikrém barackhabbal) Haulik mester ajánlata alapján készült, az egyik kedvenc rumommal „fűszereztem”, ezzel tettem fel a pontot az „i” re, és egyben a vacsora végére is.

Jövőre ugyanitt, és már most készítsétek az ízlelőbimbóitokat!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább