TUDOK: Diákok tudományos konferenciája a Vámbéryben

A Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciájának (TUDOK 2018–2019) Felvidéki Regionális Konferenciáját szervezték meg Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Ármin Alapiskolában, november 30-án.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

A megnyitón a házigazda Masszi János igazgató mellett Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének az elnöke, valamint Lekka Ákos, a Kutató Diákok Országos Szövetségének az elnöke köszöntötte a megjelenteket.

A konferencián a tanulók saját, kizárólag tudományos kutatásról szóló munkájukkal indulhattak, amelyet minden szerzőnek/szerzőpárosnak 10 percben kellett azt bemutatnia, számítógépes prezentációt, illetve egyéb szemléltető eszközöket használva a szakavatott zsűri előtt.

Idén két szekcióban, a biológia – egészségtudományokban, illetve a történelem – szociológia – irodalom – nyelvészetben indulhattak a fiatal kutatók.

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább